pion
pion

Az ünnepi könyvhétre, legalábbis annak műfajlistája szerint, negyvenhat verseskötet jelenik meg idén. Előző könyvheti összeállításunkban már találkozhattak egy verseskötettel, az Édes hazámmal – igaz, az egy közéleti versantológia, de most egyet beljebb lépünk a költészet térképére, hogy közelebb kerüljenek a titokzatos belső körök. Nyugalom, természetfeletti ismeretlen erők sehol, hiszen csak költőkről beszélünk, akik ismerik a világmindenséget – és önmagukat is.


Egyben gyermek, s meglett ember

A Babérkoszorú-díjas Kántor Péter hosszú ideje élvezheti a költészetkedvelők figyelmét. A személyes hang, amely verseiből árad, nyugalmas; ám ínyenc olvasóknak való közvetlen nyelvezetet hoz létre, olyat, amelytől élmény még a halál is. Új verseskötete, a Köztünk maradjon nagy verseiben a személyesség intenzívebb, mint valaha. Elég, ha csupán a kiemelt figyelmet érdemelt Levél anyámnak vagy a Köztünk maradjon című versét említjük, s már tudjuk is, mivel állunk szemben: gyászmunka ez és lírai napló. A könyvben külön ciklust alkotnak a gyászversek, amelyeket édesanyja halála után írt a költő: Kántor egy személyben az anya emlékét felidéző gyermek és a meglett ember. De megszólal a közügyek iránt is érzékeny költő is. Úgy hírlik, egy nagy költészet tetőpontja ez a kötet. (Kántor Péter: Köztünk maradjon, Magvető Kiadó)



Komolyabb, szomorúbb

Az Artisjus-díjas Kiss Judit Ágnes, aki a Szósz?!:) című közszolgálati-irodalmi műsor rendszeres szereplője, negyedik kötetéhez érkezett a Koncentrikus korokkal. Rohan az idő, vagy mi vagyunk lassúak, nem tudom, de alig dolgoztuk még fel az első, Irgalmasvérnő című kötetét s a többit, Kiss Judit Ágnes jó költőhöz méltón megelőz bennünket, újít, jelentkezik. François Villon és Bolond Istók közeli rokonának, a szerepjátékok népszerű mesterének tartják őt, az új kötet pedig talán „komolyabb”, talán szomorúbb lesz az eddigieknél. Végső választ azonban – szerencsére – ezúttal sem kapunk. A keresés folytatódik, az olvasás abbahagyhatatlan. (Kiss Judit Ágnes: Koncentrikus korok, Európa Könyvkiadó)



A démon és az öreg kislány

Sopotnik Zoltánnak szintén a negyedik kötete jelenik meg: a Saját perzsa tulajdonképpen hibrid kötet, versek és prózák együttese, amelyben démonok vannak. Meg angyalok, meg főleg egy perzsa, aki csak Sopotnik Zoltáné, a sajátja. Vagy inkább azé, aki ebben a kötetben Sopotnik Zoltánként szólal meg, és a fentiek mellett még bonyolult családja is van – tele tragédiákkal, történelemmel, apró és kevésbé apró élethazugságokkal. Egyszóval tele a puttonya, és ebből a puttonyból néha vérfagyasztó, néha varázslatos figurák bukkannak elő. Egy üveggyár például, ahol a munkások között a sámán tart rendet, vagy egy kislány, akit mindenki öregasszonynak lát. Ez a könyv az ő történetüket meséli el, fájdalmasan és gyönyörűen. Meseregény a durvábbik fajtából. És most bele is olvasgathatnak. (Sopotnik Zoltán: Saját perzsa, Libri Kiadó)



Menjünk Benedekhez!

A krisztusi korban lévő, József Attila-díjas Szálinger Balázs a fülszöveg szerint Köztársaság című kötetével összegez és előretekint, aztán belelapozva olyan, mintha Szálinger Balázs egymaga írt volna egy másik Édes hazám című közéleti versantológiát, csak annál egyenletesebb színvonalon, direkt politikai szálak nélkül. Persze nem ilyen egyszerű a képlet, mert a verseskötetekhez képest vaskos, 350 oldalas könyv bejárja az irodalom mindhárom műnemét (líra, epika, dráma), s különleges költői körutazásra invitál: napjaink Magyarországáról a Római Birodalmon át vezet az út a közeljövő Budapestjére. S ha már Róma, meg kell említeni, hogy az utóbbi idők egyik legjobb verse, legalábbis az irodalmi közszáj szerint, az Audiencia Benedeknél, benne van. Aztán jön a harmadik világháború és egy visszafordíthatatlan szakítás. (Szálinger Balázs: Köztársaság, Magvető Kiadó)



Gyógyír halálvágy ellen

Zalán Tibor a Békéscsabai Jókai Színház dramaturgja, József Attila-díjas költő. Lassan-lassan klasszikus. Új kötete, a Fáradt dekadenciák a kín, a fájdalom, a gyötrelem, a magány, a láz és a szenvedés enciklopédiája. Ebben a könyvben is vannak démonok, vagyis inkább „daimonok” – velük küzdenek a szövegek, s közben Zalán „szerelmes verset ír a hiányhoz”. Feltárulkozó őszinteséggel vall az önpusztítás kötelező és szabadon választott gyakorlatairól, betegsége okán felfokozott halálvágyáról és az érzés ellen folytatott küzdelméről. Ady, Babits, Pascal, Baudelaire s a kortárs halott, Sziveri János, de főleg József Attilája szelleme kering hiányköltészete fölött. A sötéten gomolygó érzéseket és gondolatokat a jellemzően zalános nyelvi és képi megoldások teszik  befogadhatóvá – Kovács Péter hasonló látásmódú grafikáival együtt. Mert hát: művészet és művészet – rokon. (Zalán Tibor: Fáradt kadenciák, Kortárs Kiadó)

 

 



Előző könyvheti összeállításunkat itt olvashatja!