Infokult

A Google csúcsáról a Yahoo élére

Az egyik legbefolyásosabb nő veszi át az óriáscég vezetését
thy

2012. július 17., kedd 16:23
A technológiai ipar legbefolyásosabb női közé tartozó Marissa Mayer, korábban a Google igazgatóhelyettese, veszi át a szebb napokat is látott óriáscég, a Yahoo irányítását. A tét komoly: a vállalat számtalan elnököt fogyasztott el az elmúlt években, a kívánt megújulás viszont elmaradt.

A harmincas évei végét taposó Mayer az ötödik újonnan kinevezett Yahoo-elnök az elmúlt négy év során. Az eddig a Google „20. emberének” számító asszony (vagyis huszadikként csatlakozott 1999-ben a Google-hoz) kiemelt szerepet játszott a cég számos termékének – többek között a Google Maps – fejlesztésében. Azt, hogy éppen rá esett a Yahoo választása, többen úgy értelmezik, a nagy múltú, de egy ideje kétség kívül teret vesztő óriáscég a jövőben kiemelt hangsúlyt kíván fektetni a termékfejlesztésre, és még inkább a felhasználóbarát arcát igyekszik majd kidomborítani.

Hirdetés
Marissa Mayer

Fotó: Europress/AFP


Mayer egyik kiemelt feladata a hírek szerint egyrészt az internethasználók érdeklődésének visszaszerzése lesz – beleértve azokat is, akik áttértek a Google-ra a webes keresgélés során, másrészt azon kell majd dolgoznia, hogy ismét a Yahoo-ra irányítsa a hirdetők figyelmét, akik egy ideje – főként a közösségi média látványos felfutásának hatására – elfordultak a hagyományos portáloktól. A cég útkeresését jelzi, hogy Mayer előtt sűrűn került sor cserére az élen, elődje, Scott Thompson, például 2012 januárjától töltötte be ezt a pozíciót, és májusban mondott le egy meglehetősen kínos eset hatására – hamis adatokat adott meg a végzettségével kapcsolatban. Mayerra tehát nagy nyomás nehezedik. A Bloomberg idézte ezzel kapcsolatban Herman Leung elemzőt, aki szerint hiába nagy név Mayer, a befektetők már szkeptikusak, és leginkább arra kíváncsiak, hogy vajon meddig bírja majd ki a cég élén.

Fotó: Europress/AFP


A Yahoo az informatika világában szinte szokványosnak számító forgatókönyv szerint hobbiként indult útjára 1994-ben, és sokáig nemcsak úttörőnek, hanem meghatározónak is bizonyult az internetes kommunikáció területén. A cég neve rövidítés (Yet Another Hierarchical Officious Oracle), de az alapítók, vagyis David Filo and Jerry Yang elmondása szerint elsősorban a szó általános jelentése (durva, műveletlen, faragatlan) miatt esett rá a választásuk. Befektetői segítséggel 1995-ben alapították meg a Yahoo! nevű céget (1994-ben már volt olyan nap, amikor egymillió látogató kereste fel az oldalt). A cég nevéhez kötődik az egyik első online katalógus kifejlesztése is. A Yahoo jelenleg 345 millió egyedi felhasználót szolgál ki havonta világszerte.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Újra a kultúra európai hírű központjává válhat a fertődi Esterházy-kastély – jelentette be a Forster Központ elnöke, Cselovszki Zoltán kerítésmászás után. Tovább

A cseh könyvszakma tart az Amazontól, és a könyvek áfájának emelését is megsínylették. A prágai könyvfesztivál magyar vendége Esterházy Péter volt. Tovább

Vázlatos útiterv, véletlenek és kanapészörf: bemutatták Lantos Gábor 100 nap északon című, napokban megjelenő könyvét. Tovább

Nem kolbászmustra: a vezető hazai fesztiválok mércéjével mérve is megállta a helyét a Pécsett megrendezett Zsolnay Fesztivál. Tovább

Első stúdióalbumán dolgozik majd ByeAlex, miután kipihente az 58. Eurovíziós Dalfesztivál fáradalmait, de külföldre is kapott felkéréseket. Tovább

Időpont
2013
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS