„Tudja, valamikor én is régész akartam lenni” – mondta Papp János színművész a mellette álldogáló, tógát viselő hölgynek, miközben a tűző napon arra vártunk péntek délelőtt, hogy elkezdődjön a Pannonia Provincia Program című projekt befejezése alkalmából rendezett hivatalos ünnepség. „Hát, igen, a hely szelleme…” – felelte az említett hölgy, nyilván arra célozva, hogy Aquincum romjai között könnyebben előjön az ember szenvedélyes múltbúvár énje.

Épül, szépül


Hogy ez mennyire ragadós lehet, jól példázza, hogy később Szeneczey Balázs, a főpolgármesteri kabinetiroda vezetője nemcsak arról számolt a fővárossal történő együttműködés részleteinek ismertetésén túl, hogy életútja egykori római városokon vezet keresztül – Savariában született, Sopianae-ban tanult, jelenleg pedig Aquincumban él –, hanem arról is, hogy kisfiával rendszeresen régészkednek, római leletek után kutatva.

Az aquincumi fejlesztéseket szemlélve elmondható: nem csak az ünnepségen is feltűnő szandálviselet teremt kapcsolatot az antik múlttal, hiszen a projektnek köszönhetően még inkább kezd lerövidülni az a távolság, amit a képzelet szárnyán megtehetünk a jelenből egy egykori katonatelepülés hétköznapjaiba. Az intézmény története önmagában is figyelemre méltó, Bodó Sándor, az Aquincumi Múzeumot üzemeltető Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója nyitóbeszédében emlékeztetett is arra, hogy a XIX. század óta folyó feltárásoknak köszönhetően mennyi mindent tudunk például a római építészet technikai hátteréről, sőt az itt tevékenykedő fazekasok közül 22-t név szerint is ismerünk. Amióta 1894-ben megnyílt a területen az első múzeumi épület, több millió látogató kereste fel az egykori katonaváros romjait.

Ókori lakáskultúra

Fotó: Székelyhidi Balázs



Jó eséllyel 2012 is legalább annyira fontos mérföldkőnek fog számítani, hiszen a beruházás során mintegy 2 hektárral bővült a látogatók által bejárható terület és 600 négyzetméterrel a múzeumi tér. Szeneczey és Gulrich Zsófia, a Pro Regio Ügynökség igazgatóhelyettese elmondták: a 2009-ben kezdődött fejlesztési programot az Európai Unió 300 millió, a Fővárosi Önkormányzat 33 millió forinttal támogatta. A célkitűzés olyan, a látogatókat vonzó turisztikai attrakciók létrehozása és fejlesztése volt, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a látogatószám növeléséhez.

Zsidi Paula, az Aquincumi Múzeum igazgatója hosszasan sorolta a fejlesztés eredményeit. Nem csak új bejárati egység és parkoló létesült, de sokkal zöldebb is lett a környezet. Felépült egy római lakóépület – az úgynevezett festő háza – rekonstrukciója; a szobákat bejárva a látogató egy ókori család otthonában érezheti magát. Új múzeumpedagógia központ, az ókori római életmódot számítógépes játékok segítségével bemutató virtuális élménytár és látványszoba is várja a látogatókat, elsősorban a gyerekeket és a fiatalokat.

Mit adtak nekünk a rómaiak?

Fotó: Székelyhidi Balázs


Színes örömök


A kisebbek már a rendezvény ideje alatt is lelkesen vették birtokba azt a mitológiai játszóteret, melynek – a magyar gyerekkönyv illusztráció legszebb hagyományait idéző – fa figurái Kő Boldizsár grafikus fantáziáját dicsérik. A gyerekek többféle játékban próbálhatják ki magukat. Megismerkedhetnek többek között Arakhné és Minerva (görög megfelelője Pallasz Athéné) hálófonó versenyének történetével, miközben a kötélből font mászókát használják. Malmozhatnak egymás ellen, miután eldöntötték, ki lesz a római sereggel, és ki áll a barbárok élére. Próbára tehetik a memóriájukat, miközben az antik kultúra fontos alakjainak a nevét is megjegyezhetik, de akár egy hatalmas orgona sípjait is megszólaltathatják a hétfejű Hidra segítségével. Levezetésképpen lehet egy kiadósat szaladgálni a labirintusban, ha pedig végkép kifárad valaki, Herkules (Héraklész) trónja hívja pihenni.

Mitológia testközelből

Fotó: Székelyhidi Balázs


A Múzeum munkatársaival közösen kitalált játékok a (görög-)római mitológia világát idézik, és ahogy Kő a Kultúrgrundnak elmondta, a tervezés során szempont volt az is, hogy a gyerekek felfedezzék, a játék annál élvezetesebb, minél többen vesznek részt benne. Ahogy fogalmaz, a legtöbb játszótér olyan, mintha konditerem lenne a gyerek számára, ahol egyedül kell lekötniük magukat. Kő már évek óta foglalkozik azzal, hogy színes élményeket kínáló, az adott hely történelmére, hagyományaira utaló játszótereket tervezzen és valósítson meg az általa felkért szakemberek – többek között építészek, kovácsok – segítségével.

Fontosnak tartja, hogy az általa tervezett terek belesimuljanak a környezetbe. Tudatos az élénk színek választása is: a grafikus rajong a hagyományos paraszti színhasználat iránt, ezen felül pedig úgy gondolta, ezeknek jótékony hatása lehet a szemlélő lelkivilágára is. Az aquincumi játszótér esetében a múzeum dolgozói nagyon határozott elképzelésekkel vágtak bele a közös munkába, és választották ki azokat a mitológiai történeteket, amiket játékos formában élhetnek át a teret birtokukba vevő gyerekek. A játékokhoz írt magyarázó verseket Weiner Sennyey Tibor írta. A játszótéren szinte minden fából készült, még a körhinta csapágyai is, és ahol lehet, a rögzítés is faszegekkel történt. A grafikus szerint a fa értékét éppen az adja, hogy törődni kell vele, nem lehet csak úgy magára hagyni 50 évre, mint a betont – az emberi létezés egyik legfontosabb pillére szerinte ugyanis épp az, hogy mindent, ami értékes, ápolni kell.

Ugróiskolának is használható a malompálya

Fotó: Székelyhidi Balázs