A morfománok csak vannak

Színház

A morfománok csak vannak

Lepkévé változás az Élőkép Társulattal

Szilágyi Bundi András

2012. február 02., csütörtök 10:15

Sajnos már csak az utolsó előadást sikerült elcsípni az Élőkép Társulat Lepkévé válás című produkciójából. A morfománok azonban már lassan tíz éve köztünk járnak-kelnek. Bár most egy időre, úgy tűnik, újra „bebábozódnak”, de remélhetőleg már nyáron találkozhatunk velük újra.

Megosztás
- Rss
- Facebook
- Iwiw
- Twitter
- Myspace
- Google
- Delicious
- E-mail
Nyomtatás

Első találkozásom a morfománokkal még alig az egyetem után történt, amikor pár társammal még csak próbáltuk feltérképezni a kortárs művészeti szcénát. A „morfik” ekkor még újak voltak, és néhány fiatal fotós összeállt, hogy sejtelmes képeket készítsen a komáromi erőd falai között. A társulat vezetője, Bérczi Zsófia is közéjük tartozott, mintegy szellemi vezető, és a projekt több kiállítást is megélt. A részt vevő fotósok Szalontai Ábel, Fabricius Anna, Kudász Gábor Arion, Rákossy Péter, Tóth Szilvia, Réthey Prikkel Tamás és Bérczi Zsófia voltak, s a mostani előadás eredetije is megszületett rövidesen, 2006-ban. Akkor a Trafó fogadta be az Élőkép Társulat Lepkévé válás című darabját. Aztán valahogy lecsengett ez a morfomán ügy annak ellenére, hogy a lendületes kezdés akkor többet sejtetett.

Amikor a Lepkévé válás előadására kaptam meghívást 2012 januárjában, immár tanítványaimtól, már valójában nem is tudtam, hogy mire megyek. Teljesen elfelejtkeztem a morfománokról. Amikor azonban megjelent az első „morfi”, már gyanakodni kezdtem. A végén Zsófi megjelenésével esett csak le, hogy igazából régi kedves ismerőseimet látom viszont, és hogy én tulajdonképpen már találkoztam velük, csak épp másik médiumban: fotókiállítás képében. A Szkéné színpadán egy költői, meditatív, intermédiás színházi látványprodukciót láthattunk, ami minden műfaji határon túl valójában fény, test és látványjáték. Egy mese arról, hogy a Nagy Szellem, keresve beteljesedését, napról napra újra- és újraálmodja magát, s minden fázisban tökéletesebbre alakul korábbi formája.

Fotók: Szkéné – Bérczi Zsófia és Mészáros Csaba

Ennek megfelelően a kezdetben csak nagy drapériák és felületek hullámaként megjelenő táncos alakok nyernek fokozatosan egyre kifinomultabb formát. Az egybefüggő drapériákba bújó táncosok – morfománok – állatokat, köveket, hullámokat, természeti – és rövid időre mesterséges – jelenségeket is megjelenítenek. A történet indítása gyönyörű, mondhatni, frenetikus, majd a közepénél az előadás kissé statikus lesz. A szöveg és mozgás korábbi finom szövete, költői egysége megszakad. Önmagyarázata, miszerint a morfománok egyfajta evolúciós véglények, akik bolygóról bolygóra utaznak, sajnos eléggé kilóg a darabból, hiszen nem kell semmi apropó, semmi magyarázat a morfománok létezésére. Ők vannak. A keleti bölcsességeket is idéző költői szövegkörnyezet egymagában, az álomszekvenciák együttese pedig tökéletesen megmagyarázza az egészet, nincs szükség mikrochip méretű információk intergalaktikus utazására.

Egy morfomán, ha fejlődni kezd

Bérczi Zsófia – természettudós, csillagász édesapja jóvoltából – már NASA-szakemberek előtt is bemutathatta munkáját, amiben a vizuális, színpadi művészetek ötvöződnek, s amelynek gondolati szövetét valamiféle költői evolucionizmus adja, ami épp az előadás szépségei miatt (és eltekintve a direkt „véglények előadta” párhuzamos monológtól) sokkal inkább egy barokk költeményként rögzül az emberben. Az első, még 2006-os morfomán akció kicsengése is úgy hangzott belőlem, hogy „a morfománoknál a mitológiai tárgyú históriafestészet ideája, egyfajta reneszánsz eszmény jelenik meg. Az a művészi hozzáállás, mely a barokk és a klasszicista művészetben végig meghatározó volt, s melyben arány és lépték, tartalom és forma harmonikus egységének megteremtése dominál”.

Az okoskodás helyett azonban a „barokk” sokkal inkább a költői mélységben sejlik fel. Ahogy Pedro Calderón de la Barca 1638-as költeményében megénekelte: „que toda la vida es sueño, / y los sueños, sueños son”. „Az élet, mint egy álom, / egy álom álma csupán.” Hasonló gondolatban éri el az előadás is (sajnos relatíve hamar) gondolati csúcspontját: „Az ember nem a legszebb állat, hanem az állat legszebb álma csupán.” Ennek nyomán az ember egyik, ha nem is a legszebb, de kétségtelenül kellemes álma, ha színes morfomán.

(Lepkévé válás – Konspiráció; az Élőkép Társulat előadása a Szkéné Színházban, január 20. Rendező: Bérczi Zsófia)

Címkék

film-színház, Szkéné Színház, Élőkép Társulat, Lepkévé válás, Bérczi Zsófia

Előző cikk

Kitüntetik a színészlegendát 2012. február 02. , csütörtök 09:19

Következő cikk

Harmadik bemutatójára készül a színház 2012. február 02. , csütörtök 11:04

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Időpont

2012

Megye

Város

Mozi

KERESÉS

Irodalom

Mikszáth veri Esterházyt?

Némi felsőbbrendűséget sugalló iróniája miatt Mikszáth ugyan nem arat osztatlan sikert a szlovák olvasók körében, mégis többen vesznek Mikszáth-művet Szlovákiában, mint például Esterházyt.

Döntőbe jutott a Compact Disco + Videó + Képek

1 hozzászólás

Bejutott a Compact Disco Sound of Our Hearts című dalával az 57. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este az azeri fővárosban.

Art

Menü - rovatok

Színház