rKissNelli
rKissNelli

A kezdetek: a dev és az arab joker

A legérdekesebb, és egyben a legrégibb török mesegyűjtemény az az 1923-as kötet, amelyre a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban bukkantunk. Itt is csak egy példány található belőle, a lassan százéves könyv azonban minden különösebb procedúra, szent esküvések és a nadrágunk otthagyása nélkül is kölcsönözhető. Ezenkívül időnként antikváriumokban is kapható a gyűjtemény, amelyet Kúnos Ignác jeles turkológus Adakále mesekertje címmel adott közre. A gyűjtőről is érdemes néhány szót szólni: nemzetközileg elismert tudós, az isztambuli egyetem folklorisztika tanszékének megszervezője, a mai napig a török népköltészet felfedezőjének tartják.

A mesekönyv tartogat néhány nyelvi döccenőt a kortárs szemnek, de ettől eltekintve nagyon jól olvasható. Külön érdekesség, hogy Kúnos Ignác rímes prózában írt a mesékhez egy kedves bevezetőt. A történetek török szereplői többnyire egymással és a gyakorta felbukkanó devvel viaskodnak, aki maga az ördög, és magyar párjához hasonlóan változatos alakokat képes ölteni. Egy alkalommal például olyan öregasszonyét, aki éppen kenyeret dagaszt, és „jobb melle a bal vállára, bal melle a jobb vállára van átcsapva”, az éhes főhős ráadásul még szopogatni is kezd a mellekből, a sokkal diszkrétebb „Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál” megfelelőjeként. (Jesszum! –  kaphat a szívéhez a magyar olvasó, amikor elképzeli, hogyan filmesítette volna meg az esetet a Magyar Népmesék stábja ...)

A másik érdekesség a mesékben az időről időre felbukkanó arab, aki a jolly joker szerepét tölti be a szereplők életében. Félik, de azért minden további nélkül csicskáztatják a lámpából, gyűrűből és más kellékekből előugró figurát. A történetek a meglepően durva horrorisztikus elemektől sem mentesek, és a horrorisztikus alatt itt egyáltalán nem a Piroska és a farkas diszkrét, jelzésszerű emberevését és farkasbelezését kell érteni, hanem például azt, hogy az egyik mesében a lányka „látja a devet, hogy hogyan húz elő egy holttestet a sírból, hogyan vájja ki a gyomrából a májat és hogyan kerül vele haza. Odaadja a májat a lánynak, és mondja neki, hogy süsse meg” stb.

Kúnos Ignác: Adakále mesekertje
Török népmesék. Athenaeum, 1923

Mesék tizennyolc éven felülieknek

Ha az eddigiek alapján nem láttuk volna el a török meséket tizennyolcas karikával, akkor most biztosan itt az ideje ennek a besorolásnak. Az erotikus mesék, amelyek egy 18. században felfedezett török mesegyűjteményből származnak, a cím sugallatával ellentétben ritkán szókimondóak. Így a besorolásunk is csak jelképes: a könyv elolvasásától egy gyermeknek sem esne semmi baja, legfeljebb szembesülne azzal, hogy az emberek nem csak egymás lelkét szeretik.

Talán túlzó is egy kicsit az Erotikus mesék a török múltból alcím. Leginkább egy „török Dekameronnak” lehetne nevezni a Borúra derű című kis kötetet, a népmeséknél egy fokkal bonyolultabb, inkább kalandos, mint klasszikus értelemben vett mesei történetekkel, amelyeket időnként versbetétek is megszakítanak, az erotikát pedig épp csak annyira érintik, mint az élet más területeit.

A mesék végén a mesélő röviden összefoglalja az általános tanulságokat, amelyeknek aztán végképp semmi köze nincs a szexualitáshoz, legfeljebb úgy, hogy ez is csak egy az emberi tettek mozgatórugói közül. Sokszor humoros, groteszk fordulatok tarkítják a meséket, felhívva a figyelmet arra, hogy mi történik, ha valakinek „a józan esze leköltözik derék alá”.

Borúra derű. Erotikus mesék a török múltból
Lilium Aurum Könyv- és Lapkiadó, 2011


... és az igazi, keleti mese

A szarvas-szultánkisasszony a fentiekkel ellentétben kétségkívül tisztán mesekönyv, a legklasszikusabb értelemben. A Tasnádi Edit által lefordított török mesék eddig csak A pasa fia meg a világszépe című kötetben láttak napvilágot, de ez nem kifejezetten mesekönyv, hanem egy gondos forrásmegjelölésekkel ellátott kis kötet a L'Harmattan Kiadó Folklór sorozatában. Átfedés egyébként van a két kötet meséi között, de a fentebb emlegetett könyvekkel már kevesebb az egyezés, így megnyugodhatunk: a Magyar Naplónál megjelent, most bemutatott, Tasnádi Edit által válogatott mesekönyvben sincs sem májkitépés, sem a mellét a vállán átvető vén boszorka, és erotikus jelenetek sem találhatók benne.

Van viszont ezek helyett egy nagyon szépen illusztrált, tényleg gyerekeknek szánt meséskönyv. A rajzokat készítő Oláh Katalin elsősorban a török szőnyegekből és miniatúrákból inspirálódott, így rakott össze egy hagyományos mesekönyvekhez illő, szépen megrajzolt képi világot, a történetek pedig – mintha ezt is ki akarná emelni a válogatás – rettenetesen hasonlóak a magyar népmesékhez. Ugyanaz a három fiú, ugyanaz a sárkány, óriás és boszorkány, ugyanaz a hátunk mögé dobott fésűből kinőtt erdőség, ugyanaz a szegény ember, és ugyanaz a három próbatétel.

Csak éppen itt nem királylányokkal, hanem szultánkisasszonyokkal, Mehmeddel és Gránátalmácskával, farkas helyett tevével és oroszlánnal, na meg a visszatérő török mesefordulatokkal találkozunk. Elárulhatjuk, hogy arrafelé nem a kurta farkú malac túr. Aki nem hiszi, járjon utána!

A szervas-szultánkisasszony
Magyar Napló Kiadó, 2011