Merida, a bátor

Idén vállaltan a képregényhősök és animációs filmek éve van, s ennek jegyében még alig halványultak el a Madagaszkár 3 és a Jégkorszak 4 emlékei, máris itt van a Merida, a bátor, amelyik az említettekhez képest végre nem egy folytatás, hanem önálló darab. A Merida, a bátor a Skót felföldre kalauzol el minket, ahol egy hercegkisasszony lányos dolgok helyett inkább íjászattal foglalkozna, meg levadászna egy félelmetes fenevadat, s ezzel felrúgja a tradíciót. Jó munkához idő kell, ez a mese pedig hat évig készült, s 185 millió dollárt emésztett fel.

A Pixar most nagyot húzott, első alkalommal kalandoznak történelmi korban és női főszereplővel. Az alkotást sokan feminizmussal vádolják, mások egyszerűen nem képesek azonosulni a karakterrel. Tény, a film eddigi fogadtatása elmarad a többi Pixar-darabtól, de a legmagasabb színvonalú 3D animáció ettől még adott, s a többit pedig mindenki döntse el, maga.


Apa ég!


Adam Sandler újabban kettesével készíti vígjátékait, sőt mi több már dupla dózisban is szerepel bennük (Jack és Jill). A finoman szólva is megkérdőjelezhető minőségű alkotásainak kialakult szubkultúrája van – bár a kommentek szerint rajongói tábora azért szépen fogyogat újabb és újabb kínos próbálkozásaival. Az Apa ég! ugyan nem annyira égő, mint a Jack és Jill, de azért ez sem az örökkévalóságnak készült. Figyelmeztető jel viszont, hogy az Apa ég! már az USA-ban is mérsékelt fogadtatásban részesült. Sandler ezúttal újra apát játszik, aki kamaszkorában a testiséget tanárnőjével ismerte meg. Az eredmény pedig egy fiúgyerek és a hölgy bebörtönzése lett kiskorú megrontása miatt. Harminc évvel később viszont a gyerekből sikeres üzletember lesz, ami jól jön a leégett apának, így jó apropót szolgáltat a fiú házassága, hogy a tékozló atya ismét feltűnjön annak életében, s fenekestől felforgassa azt. Az altesti humor és alpári poénok kedvelőinek ismét lesz miben tobzódniuk, az Apa ég! bővelkedik mindegyikben.


Nyitott ajtók, ablakok


Milagros Mumenthaler játékfilmes bemutatkozása intelligens munka, amely Locarnóban legjobb film és rendezés Arany Leopárdot is nyert, s ezzel rögtön ráirányította a figyelmet a korábban csak rövidfilmeket jegyző alkotóra. Mumenthaler mozijának főszereplője három testvér, akiket szüleik elvesztése után nagyanyjuk nevel fel Buenos Airesben. Amikor azonban a nagyi is távozik az élők sorából, a lányok magukra maradnak, tele kételyekkel, kérdésekkel, valamint a felnőttséggel rájuk váró döntések sorával. Mindegyikük önálló személyiség eltérő jellemmel. Egyikük az anyaszerepet átvállalva vezeti a háztartást, s a tanulásba temetkezik, a másik bulizik, a harmadik pedig szinte eggyé válik a magányos ház falaival. A holnap azonban mindegyiküket várja, a nagyi pedig nem tér vissza, hogy segítse őket. A Nyitott ajtók, ablakok igazi női film: a rendezőnő lánykarakterein keresztül érzékletesen mutatja be a női lélek működésének változatait. Az elsőfilmes hibákat azonban nem sikerül elkerülnie. Az, hogy a néző túl keveset tud, dramaturgiailag lehet stimuláló, de egy idő után már komoly hiányérzetet idéz elő. Esetünkben nem tudunk meg szinte semmit a lányokról, a múltjukról, s így nehezebb azonosulni velük, illetve a film nem képes kiváltani igazi érzéseket a nézőből. Így a csendes szemlélődés unalomba fordul, ha a voyeurizmusra fogékony érdeklődők nem fordítják magukra a látott szituációkat. Szerencsére mindhárom színésznő izgalmas, s meggyőzően tolmácsolják az adott lelkiállapotot. Hitelességük kulcs a filmben, mert a kamaradarabban gyakorlatilag csak ők szerepelnek.



A korábbi hetek mozibemutatóiért kattintson ide