A második negyedben még 3–2-re a Szolnok vezetett, aztán mindig eggyel a Vasas, amit folyamatosan kiegyenlítettek a hazaiak. Ám Steinmetz Ádám másfél perccel a vége előtt szerzett góljára már nem érkezett válasz, így a piros-kékek – továbbra is a kapus, Nagy Viktor nélkül játszva – némileg kiköszörülték a szerdai, Honvéd elleni 14–8-as vereség csorbáját.

A szolnokiak edzője, ifj. Cseh Sándor – aki az utolsó két percben egy sárga és egy piros lapot is begyűjtött – kérésünkre így értékelt: „Rangadóhoz mérten mindkét csapat 100 százalékosan odatette magát. Nem akarom a Vasas érdemeit kisebbíteni, de két-három kihagyott helyzetünk, ziccerek, ötméteres megbosszulta magát, ami miatt nem sikerült döntetlenre menteni a találkozót. Jó úton járunk, jól játszottunk, de sajnos egy-két hiba miatt kikaptunk. A sárga és piros lapjaim kapcsán szeretném tartani magamat ahhoz a csapatomat jellemző gyakorlathoz, hogy utólag nem foglalkozunk a játékvezetéssel, ráadásul nemrég a szövetségtől kapott levélben meg is tiltották ezt nekünk. Nekem az a dolgom, hogy vezessem ezt a csapatot, ebben az évben még hátravan két fontos bajnoki találkozónk és egy LEN Kupa-negyeddöntőnk.”

A találkozó azt is végérvényesen bebizonyította, hogy a legjobbnak mondható öt gárda közötti mérkőzéseken (Eger, Vasas, Honvéd, Szeged, Szolnok) bármi előfordulhat. Cseh Sándor szerint csapata odaért a tavalyi négy erős alakulat mellé, állítja, az öt együttes találkozóin bármelyik megverheti a másikat, a napi forma dönt közöttük.

Ezért mondhatnánk, hogy óriási harc várható majd a négyes felsőházba jutásért, ám idén már nyolcas rájátszást rendeznek, négy negyeddöntővel. Amiből előre annyi látszik, hogy a negyedik és az ötödik csatája lesz a legszilajabb – bár ez általában így van.