Franzen az Egyesült Államokban igazi irodalmi rocksztárnak számít, az elmúlt két évtizedben gyakorlatilag mindent elért, amit író kívánhat ezen a földön. Már első két regénye, a The Twenty-Seventh City (A huszonhetedik város) és a Strong Motion (Erős mozgás) is remek kritikákat kapott, a figyelem középpontjába azonban a Harper’s irodalmi magazinban közölt egyik esszéje (Perchance to Dream – Talán álmodni) révén került, amelyben a komoly, társadalmi kérdéseket középpontba állító „nagy, amerikai regény” eltűnésén kesergett, és gyakorlatilag meg is ígérte, hogy ő lesz az, aki szállítja a következő ilyen alkotást.

Ígéretét be is tartotta: 2001. szeptember elsején megjelent The Corrections (A javítások) című harmadik nagyregénye óriási sikert aratott – kritikai és pénzügyi tekintetben egyaránt. Az elképzelhetetlen megtörtént: a posztmodern sallangokat teljességgel elvető Franzen egy csapásra visszahozta a 20. század elején népszerű társadalmi érzékenységű regény évtizedek óta halódó fogalmát a köztudatba. Témáját a lehető legegyszerűbben választotta: arról írt, hogyan próbál meg egy középosztálybeli értelmiségi család megbirkózni az apa egyre elhatalmasodó öregkori elmezavarával, és persze azzal az őrült hellyel, amely egykor a lehetőségek országa volt, de mára a nyugtatók, a végtelen bevásárlóközpontok és a csendes, ám annál kibírhatatlanabb magány hazájává vált. A The Corrections besöpörte a neves irodalmi díjakat és meghódította az eladási listákat, így Franzen még azt is megengedhette magának, hogy összevesszen az Egyesült Államok leghatalmasabb emberével, Oprah Winfrey talkshow-császárnővel, és olyan élesen kritizálja hazája közel-keleti hadjáratait, hogy a hevesebb mérsékletű patrióták egyenesen árulónak kiáltsák ki.

Ilyen várakozások közt érkezett meg 2010-ben a negyedik regény, a Freedom (Szabadság), amit most az Európa Könyvkiadó jóvoltából a magyar közönség is olvashat, valahol a közepén bekapcsolódva egy már-már legendás írói karrierbe. A magyar kiadó döntése persze érthető, hiszen a Szabadság még elődjénél is nagyobb példányszámban fogyott. Ráadásul egy olyan könyvvel, amelyet maga Barack Obama is kedvenc regényei között tart számon, bizonyára nehéz melléfogni – gondolhatták.

Nem is tévedtek nagyot, hiszen Jonathan Franzen az új évezred egyik legjelentősebb írója. Már bátorságáért is becsülendő: amíg a posztmodern szerzők absztrakciókba vagy rémálmokba menekültek a posztindusztriális világ őrülete elől, addig Franzen Sinclair Lewiséhoz hasonló fekete keretes szemüvegén át kristálytisztán, sebészi pontossággal tárja olvasói elé a szimptómákat. A régimódi tekintet mögött azonban a modern ember helyzetének tökéletes ismerete lakozik. Franzennél megvan az az adottság, ami csak a legnagyobbak sajátja: valamiféle, már-már természetfölötti ösztönnel rátapint azokra a gócpontokra, amelyek meghatározzák nem csak a jelent és a jövőt, de az ezen két pont között élő emberek örömeit és gondjait is. Ahogy William Gibson még a nyolcvanas évek közepén megjósolta az internet előretörését és megteremtette a „kibertér” szót, úgy beszélt Franzen már 2001-ben a közelgő válságról és az omladozó világhatalom megannyi más keserű velejárójáról.

A fekete szemüvegkeret mögül éleslátás jellemzi Jonathan Franzent

Fotó: Greg Martin/Facebook

 

Mindez persze kevés lenne, ha a szociális röntgenszemhez nem társulna megfelelő írói tehetség. Franzen azonban nemcsak azt tudja, mit akar mondani, hanem azt is, hogyan: remek érzékkel eltalálja a különböző szólamokat, a pedáns kormánytisztviselő és a laza gitáros is hihetően szólal meg. Egyedi stílusa akkor is felismerhető lenne, ha telefonkönyvet írna – és valószínűleg élvezhető is. Ennek köszönhető, hogy Franzen regényei nehéz témaválasztásai és nem éppen pörgő cselekményszövése ellenére is rendre felkerülnek a bestsellerlisták élére. A Szabadság pedig nem éppen bestseller-matéria, legalábbis ha az általában élen tanyázó Ludlum- és Grisham-félékkel hasonlítjuk össze.

A regény négy szereplőt követ, a tipikus középnyugati házaspárt, Patty és Walter Berglundot, fiukat, a liberális szülőháztól igen messzire sodródó Joey-t, és a férj legközelebbi barátját, Richard Katz punk-, majd később countryzenészt. Négyük folyamatosan változó kapcsolatának viszonylatában bomlik ki a regény cselekménye, amely frissítően emberi léptékű. A Szabadság két nagyon különböző férfi barátságáról és az ebből következő, elkerülhetetlen vetélkedésről szól, amelynek tétje végül természetesen Patty lesz. Fiuk, Joey saját problémáival küzd, megpróbálva valami olyat találni ebben a világban, ami ugyanolyan értékes számára, mint környezetvédő apjának a kihalófélben lévő poszátafaj. Joey-nak végül pénz és szerelem között kell választania, a döntés pedig korántsem olyan egyértelmű, ahogy azt az irodalmi hagyományok alapján gondolnánk. Franzen ért hozzá, hogyan építsen komplex jellemeket, és bár szimpátiái mindig érezhetőek, sosem esik bele az egyoldalúság csapdájába. Az olvasó egyaránt tud azonosulni a harcos liberális apával és ellenpontjával, a cionista-ultrajobboldali milliárdossal is, aki egy időre magához vonzza Joey-t.

A cselekmény azonban nem központi elem, és a végkifejlet sem tartogat különösen nagy meglepetéseket. Sokszor úgy érezni, az egész csak ürügy, hogy Franzen, akiben Barack Obama elnöksége láthatóan óriási csalódást okozott, oldalakon át monologizálhasson kedvenc témáiról, és kimutathassa jogos felháborodását hazája kétségbeejtő állapotát illetően. Környezetvédelem, túlnépesedés, kommercializálódás, elidegenedés, liberális nagyképűség és tehetetlenség, konzervatív birodalmi pökhendiség és gátlástalan pénzéhség, felelőtlen, énekesmadarak tízezreinek halálát okozó macskatartók – mindenki megkapja a magáét. Az összes apró témát összeköti azonban a központi motívum, a szabadság kérdése. Franzen merészen szembe mer szállni az amerikai szabadságmítosszal, ami szerinte a különböző vállalati érdekek eltorzított marketingrabszolgája lett. „Az amerikaiaknak nem szabad elfogadniuk semmiféle kompromisszumot” – nyilatkozta nemrég az egyik nagy autógyár elnöke, amikor bemutatta cége legújabb, minden eddiginél többet fogyasztó utcai terepjáróját. Franzen arra vállalkozik, hogy megdöntse ezt az amerikai pszichébe mélyen belegyökerezett felfogást. Legjobb pillanataiban, Joseph Heller méltó örököseként, tragikomikus abszurditással mutatja be a 21. századi Amerika intézményes őrületét, szatirikus dühén azonban átsüt mély amerikai optimizmusa. Franzen hisz benne, hogy előbb-utóbb megtörik a varázs, és az ember boldogan, szabadon fog élni a saját maga által megszabott korlátok között, hiszen az emberiség – és regényhősei – bebizonyítják, hogy mindig van esély a változásra, az újrakezdésre.

 

„Szerencséje, hogy zseniális író, különben dögunalmasak lennének a könyvei” – azt hiszem, a fentiek tekintetében érthető, miért írta Franzenről ezt egyik kritikusa. A Szabadság 640 oldalnyi rendkívül tömény szöveg, kevés párbeszéddel (az első kétszáz oldal gyakorlatilag egyetlen monológ) és hagyományos értelemben vett izgalommal. Fogódzót egyedül a briliáns stílus nyújt, ez azonban még a nem mindig szerencsés polemizálást is elviselhetővé, sőt szórakoztatóvá teszi. Franzen ezenfelül nyilvánvalóan nem szól mindenkihez. Hőseinek problémái a világ felső néhány százmilliójának problémái, azoké, akik megengedhetik maguknak a problémákat. Regényeiből teljesen hiányoznak a kisebbségek, a szegények és a társadalom más számkivetettjei, mindenki fehér, többé-kevésbé vagyonos és neurotikus, mint Woody Allen filmjeiben. Az sem egészen egyértelmű, hogy a magyar olvasóközönség is épp olyan érzékenységgel fogadja majd be ezt a regényt, mint az amerikai. Az afganisztáni hadiszállítók életekkel játszó nyerészkedése például univerzálisan visszataszító, ám mégsem biztos, hogy ugyanolyan erős reakciót képes kiváltani egy kőbányai tanárnőből, mint a New York Timeson nevelkedett amerikai liberális értelmiségiből.

A Szabadság természetesen nem mentes a hibáktól. Franzen regénye azonban hiányosságai ellenére is igazi frissítő fuvallat a sokszor öncélú, posztmodernnek titulált kísérletezés fejfájós forgatagában. A Szabadság nem kisebb feladatra vállalkozik, mint hogy hűen feltárja a modern ember zűrzavaros helyzetének okait, megpróbáljon rendet keresni a káoszban, sőt – akármennyire önhittnek hangzik is – egyfajta megoldást is kínál, tanulsággal szolgál. Mindezt ráadásul elegánsan, erőlködés nélkül, magával ragadó stílusban viszi véghez. Olyan mű ez, amelyből jó, ha tízévente egy születik – a magyar olvasók azonban szerencsések, hiszen hamarosan megjelenik magyarul a sok tekintetben még jobban sikerült The Corrections is.

(Jonathan Franzen: Szabadság. Fordította: Bart István. Európa Könyvkiadó, 2012, 640 oldal, 4500 forint.)