A szegedi Csillagból a Hiltonba

Hegyalja 2012

A szegedi Csillagból a Hiltonba

pion

2012. július 21., szombat 11:20

A Hegyalja kicsi, de annál családiasabb zenei fesztivál. Hogy a kettő kizárja egymást, az korántsem biztos, mert úgy vigyáznak a látogatóra, mint a hímes tojásra. És megfér itt egyszerre a leányból lett díva meg a nagypapa is.

Nyomtatás

Le a kalappal

Lassan minden nagyobb zenei fesztiválon hosszabb a sor az újságíróknak elkülönített beléptetőnél, mint a sima kapuknál. Hát persze, mindenki ingyen szeretne bejutni, még a Hegyaljára is, ami pedig az olcsóbb kategóriát képviseli a fesztiválpiacon. Azonban amíg máshol általában keresztülnéznek a sajtómunkáson, addig itt a jegykezelők szívélyessége és problémamegoldó képessége kárpótol a várakozásért.

37 A Hegyalja Fesztivál képekben

S mindezt még tetézik is: portásországból belépni a Hegyaljára olyan, mintha a szegedi Csillag fegyőrei átadnának a Hilton recepciósainak. Türelemmel terelgetnek a biztonsági őrök, mintha te lennél az elárvult Bambi a rengetegben, csodálatos. Képzeld el a melák kopaszt, ahogy odajön hozzád a szakadó esőben, a válladra teszi a kezét, és megkér, hogy legyél olyan kedves, állj be a sátor ponyvája alá, mert ahol éppen tartózkodsz, az veszélyes hely. És amikor már harmadszor próbálkozol a veszélyes hely bejárásával, akkor ő még mindig ugyanolyan kedvesen terelget. Aztán persze volt, hogy a meláknak megfeszültek az izmai, igaz, akkor majd mindenkinek megfeszültek, egy csillagszökevény ugyanis felpofozta a barátnőjét, és a melák lépett közbe, közölte a csillagszökevénnyel, hogy nőt nem ütünk meg, de amíg ő itt van, addig senkit sem, végül nyomatékosította is a mondanivalóját: egy elfektetőt és egy visszaállítót osztott ki a csávónak. Éljen!

Félreértés ne essék, ez nem a party sátor, itt bizony kemény rock szól, kint meg esik az eső

Fotó: Kocsis Zoltán

Az eső elől menekülőket egyébként mindenhol szívesen fogadták, én éppen egy sörsátorban vártam a sörömre, mert unni kezdtem az általam legjobban várt előadót, Everlastet – de erről később –, amikor eleredt. A pultosok konkrétan ránk zárták a sátrat, nagyjából húszan lehettünk a pult előtti néhány négyzetméteren mintegy háromnegyed órát, s mivel sörsátorban voltunk, a többire nem emlékszem.

Mindenesetre érdemes volna a nagyszínpadon megtapsoltatni a fesztiválmunkásokat. Mindet.

Everlast már nagypapás

A fesztivál zenei területe itt nagyjából összesen akkora, mint a Sziget nagyszínpada előtti rét. Családias, na. Nem nehéz közel kerülni a színpadokhoz, nincs tömegnyomor, az első sorokban nem nyomnak agyon, de mégis élettel teli a hely.

Péterfy Bori és a Love Band kezdett éppen, amikor betoppantam csütörtökön, és ahogy az évek során elnéztem az egyszerre színésznőt és szelíd underground leányt, most rá kellett jönnöm, hogy Péterfy Bori már popdíva. Profin felépített koncert, jó ritmusban előhúzott slágerek, változatos kapcsolattartás a közönséggel, elegendően kihívó fellépőruha, pontos ütemek és tiszta énekhang. Éppen ettől éreztem magam kicsit furcsán: mindent megtanultak, ami egy nagyszínpados fellépéshez kell, minden ugyanolyan, mint a többi jól felkészült zenekar esetében, csak Péterfy Bori vonaglása teszi valamelyest különlegessé ezt az egészet. És ha a folyton fel-alá járkáló, sajtkukac basszusgitárost is kiemelték volna egy-egy villanás erejéig, az dobott volna a produkción még egyet. Megérdemelné.

Aztán kis vesződés, elromlott a kártyás fizetőrendszer, én marha nem is vittem be magammal készpénzt, mehettem ki, de mire visszaértem, helyreállt a rend, s a nagyszínpadról már mindent lepakoltak, mert jött Everlast.

Hogy mindent lepakoltak, és nem vittek fel a helyükre semmit, azon nyilván csodálkoztam. Az egész felpakoló személyzet a gitárhangoló fiúból állt, szerintem neki csak azért jár a fizetés, hogy bevigyen két hangszert a színpadra, akkurátusan felhangolja őket, aztán eltűnjön, s ne lássa őt többet senki. Két gitár, ennyi maradt utána, ennyi. Jön Cseh Tamás és Másik János? A Hegyalja nagyszínpadára? Vagy mi lesz?

Everlast és másodhegedűse nem vitték túlzásba a dolgot

Fotó: Kocsis Zoltán

És valóban, valami ilyesmi történt, Everlast felcsapott nagypapának. Olyan rohadtul unalmas koncertet adott, hogy egy világ omlott össze bennem. Ennél Cseh Tamásék is nagyobb patáliát csaptak volna egy velejéig rocker fesztiválon. Lehet, hogy én vagyok a hibás, mert túl sokat vártam – uszkve tíz évet –, hogy megnézzem az ősrappert, miközben bluest és contryt játszik, de azért na. Na. Szóval Everlast nem vitte túlzásba, az egyetlen szerencséje, hogy elnyomta a Black Jesust, és ezért előzetes ígéretemhez híven nem kellett lebontanom a színpadot, de azért az árulkodó, hogy a szépen összesereglett közönség a bólogatásnál tovább nem jutott, s aztán még a vihar is közbeszólt. Lehet, hogy szerencsére.

Hibáztam hát, Danko Jonest kellett volna néznem ugyanebben az időpontban, állítólag sokkal jobban jártam volna.

Ne külföldre menekülj

Pénteken még a Biohazard alkotott nagyot, de ezen a napon megdőlt az együtt zuhanyzás világrekordja is, a borsodi jófiú, Majka vezetésével négyszázan zuhanyoztak egyszerre, egy helyen, hű. Jövőre talán érdemes lesz továbbgöngyölíteni a szálat, a lehetőségek tárháza végtelen, az együtt naplementenézéstől egészen az együtt fejvakarásig bármi rekorddá tehető.

Ma viszont még van idő leruccanni, portásországból ne külföldre, hanem az ilyen helyekre meneküljünk, ha lehet. Mert hiába a gúnynév, ez a hely bizony nem a legalja.

Címkék

zene, fesztivál, Hegyalja Fesztivál, Everlast, Péterfy Bori, Danko Jones