A Tenkes kapitánya fejet hajt Oroszlán előtt

tgi
Forrás: MTI
2012. július 06., péntek 11:33
A közelmúltban elhunyt kaszkadőr, akciórendező, Pintér Tamás Oroszlán emlékének ajánlja a Siklósi Várszínház A Tenkes kapitánya vasárnapi előadását.

A musical előtt néhány mondatban méltatják a márciusban, életének hetvenedik évében távozó művészt, valamint azt a két táncost, akiket súlyos betegség, illetve baleset miatt szintén a közelmúltban veszített el a nyári teátrum. − A várszínház összetartó, jó közösségének fontos, hogy megemlékezzen azokról, akik részesei voltak sikereinek, a közös munkának, de ma már nem lehetnek velünk − mondta Balikó Tamás, a várszínházat működtető társaság ügyvezetője pénteken a távirati irodának.

Hirdetés

Pintér Tamás Oroszlán

Fotó: MTI


Az ügyvezető, aki a musical rendezője is, kifejtette: A Tenkes kapitánya akciójeleneteit kidolgozó Pintér Tamás Oroszlán halála mélyen megrázta a színházi és filmes szakmát. − Sokan szerették őt, sokak őszinte és mély barátsággal kötődtek hozzá − jegyezte meg.

Pintér Tamás országosan nagy elismerést vívott ki magának. Mintegy négyszáz filmben közreműködött, színészgenerációk mozgás- és kaszkadőrmestere volt. Megalapította a Magyar Kaszkadőr Akadémiát, és betöltötte a Magyar Kaszkadőr Szövetség elnöki tisztét.

Balikó Tamás szólt arról, hogy A Tenkes kapitánya immár negyedik éve van műsoron Siklóson. A musical nagyon népszerű, eddig mintegy tizenötezren látták. Idén hét előadást terveznek, a főbb szerepekben Stohl András, Koncz Gábor, Gubás Gabi, Makrai Pál, Beleznay Endre, Szarvas József és Zsurzs Kati látható.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
3

Bár a fülszöveg bordélyházat emleget, Kőrösi Zoltán új regénye nem a bulvártényfeltárás izgalmai után sóvárgó olvasóknak ajánlható. Interjú. Tovább

Az iskolateremtő klasszikusoktól a legújabb képzőművész kísérletezőkig: képregény-történeti kiállítás nyílt a Hegyvidék Galériában. Tovább

A Balaton egy borongós, hidegebb nyári napon sem unalmas hely. A Balatoni romok blog szerzői is jól tudják ezt. Tovább

Éppen pünkösdkor jelent meg Koinónia címmel Horváth Barna (1936–2009) református esperes életműsorozatának harmadik kötete, tizenkét teológiai tanulmány. Tovább

Eurovíziós Dalfesztivál

10. lett ByeAlex

20

10. helyen végzett ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztivál malmői döntőjében, ahol a 20 éves dániai Emmelie de Forest lett a győztes. Tovább

Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS