Tompos Ádám
Tompos Ádám

„De ez jogilag erősen aggályos, nem? De. :-) Életvitelszerűen nemcsak tartózkodni, de demonstrálni sem szabad, ezért sem tudnánk bejelenteni a rendőrségen ezt a megmozdulást. Be nem jelentett demonstráción való részvétel önmagában még nem probléma, ezeket elméletileg feloszlatni sem szabad. Szóval kijönni, és ácsorogni, esetleg az útpadkára csüccsenni teljesen legális.” Ez a szövegrész adta a végső lökést, hogy megnézzem azt a tüntetést, ami az információs szupersztrádán szerveződött. Telefonszámot és e-mail címet kellett megadni egy szupertitkos weboldalon, így egy órával a demonstráció kezdete előtt értesítést küldtek ki arról, hogy hol is lesz tulajdonképpen a hajléktalanság büntetése ellen rendeződött „tünti”. A passzív szerkezetet az indokolja, hogy hivatalosan nincs szervezője a rendezvénynek.

Bevallom: meg voltam győződve, hogy valahol a Deák tér és a Kossuth tér környékén lesz majd a köztérfoglalkozás, bár be kellett látnom: nagyon nem lett volna hiteles a nincstelenekért tüntetni forraltborgőzben és saslikszagban, sült gesztenyét majszolgatva kürtőskaláccsal mondjuk. Nyilván nem ez mozgatta azokat, akik arról határoztak, hogy a VIII. kerületben, a Rákóczi tér mellett található Déri Miksa 3. alatt kéne azt skandálni, hogy börtön helyett lakhatást, meg hogy lakhatást, ne zaklatást. Itt van ugyanis a józsefvárosi Lélek-pont. Mikor megérkeztem ide, állt néhány sátor, néhány transzparens lógott a rácsokon, és a tiltakozók vidáman ugráltak, táncoltak és zajongtak: különösen, mikor jött egy rendőrautó vagy egy kerületi biztonsági szolgálat egy vagy több dzsipje. „Nem félünk a farkastól!” – kiáltották vidáman, sokszor a szemben lévő éjjel-nappaliból vagy a szomszédos pizzériából ki-, illetve feljőve.
A háttérben, ha nem nyomta el az időnként fájón ritmustalanul vert ritmushangszer, akkor nagyszínpad-kompatibilis ska-punk-reggae szólt. Úgyhogy az illusztrációval nem is kellene sokat bajlódnunk: egy tavalyi szigetes mögé bemontíroznánk egy éjszakai látképet a „nyócból” vagy a Roncsfilmből, és hellyel-közzel tökéletes eredményt kapnánk. A remek hangulatot sem az eső, sem a hideg nem rontotta el, de még a közeli rendőrkapitányság sem volt fenyegető hatással a romkocsmák és foglaltházak dress code-ja szerint öltözködő tüntetőkre. Sőt: volt, aki némiképp gyanakvóan közölte telefonjába ismerősével, hogy ugyan egyre sűrűbben, egyre nagyobb létszámban és járműben jelennek meg a szervek és a biztonságiak, mégse csinálnak semmit.

Fotó: MTI

 

„Sokan vagyunk, akik ismerjük egymást, sokan, akik nem.. Ezért mindenki lépjen balra ahhoz, akit nem ismer, és beszélgessen vele egy percet” – szólt a megafonból a nyári gyermektáborok ismerkedését forszírozó felszólítás, amelynek a megjelentek eleget is tettek. Ennek ellenére egy újságíró kolléga közölte, hogy ő ebben bizony nem látja a sztorit, és hazamegy, a Lélek-ház megnyitóján is megjelent német tudósító viszont maradt. Egy lány felvetésére mindenesetre úgy válaszolt: ő még megvárja a világforradalmat, és csak aztán lép le. Magam akkor határoztam így, mikor egy dobozból piskótát majszoló hölgy állt be a skandálók közé, ám a planetáris revolúció bizsergető gondolata sem volt rám olyan hatással, mint az a néni, aki nem fért el mellettem a járdán, és a tüntetőkre, majd rám megsemmisítő erejű pillantást vetve közölte: talán dolgozni kéne inkább, nem óbégatni. Ezt magamra is vettem, úgyhogy bejöttem a szerkesztőségbe megírni ezt a cikket.

Fotó: MTI