Adósságát rendezi az MMKA

Grund
Forrás: MTI
2012. március 23., péntek 18:30
Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója szerint a producerek és a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) tartozásainak összevezetésével lezárul a felszámolás alatt álló filmes szervezet adósságrendezésének egy fontos fejezete.

A kormány kedden határozott úgy, hogy a producerek normatív támogatási igényeinek egyszeri – készpénzre nem váltható – elismerésével és a közalapítvány által kifizetett visszatérítendő támogatásokból származó, az MMKA felé még meglévő adósságok „összevezetésével" rendezik a mintegy 150 filmes céget érintő ügyet véglegesen.

Havas Ágnes a távirati irodának elmondta, hogy tavaly év végén az MMKA tartozásállományának egy jelentős részét már rendezték. Ez mintegy 5,039 milliárd forintot tett ki. A tartozás úgy keletkezett, hogy a filmes szervezet a támogatási szerződésekben megítélt összegeket nem tudta saját költségvetéséből finanszírozni, ezért a producereket a bankokhoz irányította. „Így a producerek a bankoktól vették fel hitel formájában a szerződésben szereplő összegeket. Az adósság decemberi rendezésével végre véget ért az a szerencsétlen helyzet, hogy az állam filmgyártásra szánt pénzéből kereskedelmi bankokat finanszírozott az MMKA” – magyarázta a vezérigazgató, hangsúlyozva: a hét bankkal történt megállapodás legfontosabb eredménye az volt, hogy sikerült „tehermentesíteni” a filmszakma jelentős részét.

Hirdetés

A mostani kormánydöntést követően rendeződhet az a mintegy 1,3 milliárd forintos igény is, ami a filmeseknek ki nem fizetett normatív támogatási igényekből halmozódott fel. Miután ezek szerződéses feltételei nem állnak fenn, ám a producerek csaknem 1,6 milliárd forintnyi visszatérítendő támogatással tartoznak még a közalapítványnak, megoldásként a két összeget egymással szemben beszámítják. Így mindkét oldal nullázódhat.

A mostani kormánydöntéssel megszületett a lehetősége annak, hogy a producerek felé lezáruljon a konszolidáció. Azt a tartozást azonban, amelyet a Filmalap a teljes folyamat keretében kifizetett az MMKA helyett, a közalapítványnak ellentételeznie kell – mutatott rá Havas Ágnes. Elmondta, hogy ennek érdekében az MMKA ingatlanokból, cégekből és filmjogokból álló vagyonának felmérése folyamatban van.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kerényi Imre homofób megjegyzése ellen ma újabb tiltakozó nyilatkozatok születtek. Tovább

Igaz szerelem sablonok nélkül, a jó és a rossz harca modern Pöttöm Pannával, titokzatos holdkövek Barkácsfalván és akcióorgia: íme a hét mozibemutatói. Tovább

1

Íme a szerb, az orosz, az olasz és a svéd verziója a Kedvesem című dalnak, amellyel 10. lett ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztiválon Malmőben. Tovább

Ősszel kerül a mozikba Antal Nimród Metallica-filmje: a koncertfelvételek és fikciós részek vegyítésével készült produkció 3D-ben lesz látható. Tovább

A cannes-i filmfesztiválon jelenleg amerikai, japán, francia esélyekről beszél a szakma. A Coen testvérek és Asghar Farhadi remek alkotása egyaránt megérdemelné a fődíjat. Tovább

Időpont
2013
05
24
Megye
Város
Mozi
KERESÉS