Aggódik új filmje miatt a világhírű rendező

PR
MTI
2012. április 16., hétfő 23:55
Andrzej Wajda lengyel filmrendező attól tart, hogy Lech Walesa életéről szóló új játékfilmjével többeket magára haragíthat – írta hétfőn a lengyel állami rádió hírportálja.

A 85 éves világhírű rendező tavaly ősszel kezdett forgatni Janusz Glowacki író forgatókönyve alapján. Elismeri, hogy igen kemény fába vágta fejszéjét, mert élő embereket ábrázolni nem könnyű feladat. Annál is inkább, hogy a független Szolidaritás szakszervezet alapítójáról és későbbi lengyel államfőről van szó, akinek megítélése Lengyelországban nem egyértelmű. Wajda azt is kiemelte, hogy „az elbeszélés hősei… ahányan vannak, annyiképpen emlékeznek a történtekre”, és mindegyikőjük saját nézőpontját forszírozza, hogy az általa részletezett események kerüljenek a vászonra.

A rendező dicsérte stábját, valamint a címszereplőt és feleségét alakító Robert Wieckiewiczt és Agnieszka Grochowskát, akik szerinte ezekben a szerepekben tudnak igazán kibontakozni. A forgatásról elmondta, hogy nagyon intenzíven dolgoznak: a film kétharmada már elkészült, de még másfél hónapig forgatnak. A vágás során a színészek által megelevenített történelmi eseményeket a korabeli dokumentumfilmek részleteivel vegyítik, és ezzel reményei szerint őszig megbirkóznak, így legkésőbb az év végéig be is mutatják a produkciót.

Wajda először foglalkozik kimondottan az egykori villanyszerelőből lett Nobel-díjas politikus életével, míg a Szolidaritásnak már korábban is szentelt filmet: az 1981. évi cannes-i fesztivál Aranypálmájával díjazott Vasember című alkotásában az igazi Walesa is feltűnt saját szerepében.

Hirdetés

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Erős hétvégét produkált a Zsolnay Fesztivál Pécsett, ebbe még az időjárás szeszélye sem tudott bekavarni. Tovább

3

Bár a fülszöveg bordélyházat emleget, Kőrösi Zoltán új regénye nem a bulvártényfeltárás izgalmai után sóvárgó olvasóknak ajánlható. Interjú. Tovább

Az iskolateremtő klasszikusoktól a legújabb képzőművész kísérletezőkig: képregény-történeti kiállítás nyílt a Hegyvidék Galériában. Tovább

A Balaton egy borongós, hidegebb nyári napon sem unalmas hely. A Balatoni romok blog szerzői is jól tudják ezt. Tovább

Éppen pünkösdkor jelent meg Koinónia címmel Horváth Barna (1936–2009) református esperes életműsorozatának harmadik kötete, tizenkét teológiai tanulmány. Tovább

Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS