Animációk hétvégi stresszoldónak

A hétvégére is különlegességeket kínál az Anilogue
kgy

2011. november 26., szombat 18:23
Hiába rövid a nappal, sötét a hétvége: az Anilogue tökéletes kikapcsolódás lehet azoknak, akik berezeltek a készülődő téltől. Díjnyertes és közönségkevenc animációk november végéig Budapest és Bécs közös fesztiválján.

Szombaton déltől az Anilogue pénteki workshopjának munkáit mutatták be a résztvevők. Délután egy készülő izlandi animációs film, a Hilmar Valhalla című családi animáció első 20 percét nézhette meg a fesztiválnép a világpremier előtt, Novák Erik pedig az éppen készülő Nyócker 3D-s változatának egyes jeleneteit mutatta be.

Délután vetítették még a Cartoon d'Or legjobb animációs filmnek járó összeurópai díjának jelöltjeit. A 2011-es champion A kisfiú és a szörny című filmjével Johannes Weiland és Uwe Heidschötter párosa lett, de az összeállításban a győztes mellett a másik öt döntős is látható volt.

Hirdetés
Filmfárum
Filmfárum




Advent első vasárnapján látható lesz az Égi dal / Maszk című észt animáció, egy megragadó és filozofikus történet egy postásról, aki egy csomagot kézbesít a Holdra. A Fimfárum – három az igazság című cseh 3D-film pedig három, más-más művész rendezte meséből áll. Az első történetben egy híradós stáb utazik el a Sumava-hegységbe, kideríteni az igazságot az állítólag ott élő óriásokról. A másodikban egy király sorsát követjük nyomon. Három fiát küldi el, hogy visszahozzák a király kalapját abból a fogadóból, amelyben még fiatalkorában hagyta. A harmadik történet főszereplője Louis, a kondás, akinek életét az Ész és a Szerencse erénye mozgatják önnön fontosságukat bizonygatva. A Fimfárum — három az igazság a Jan Werich meséit alapul vevő Fimfárum-trilógia záródarabja.

Akinek pedig csak a leglényegesebb momentumokra van ideje, válassza a Világpanoráma című rövid-összeállítást, amelyben a szervezők szerint a 2011-es év hét kedvenc animációja látható. A műsor itt böngészhető.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Első stúdióalbumán dolgozik majd ByeAlex, miután kipihente az 58. Eurovíziós Dalfesztivál fáradalmait, de külföldre is kapott felkéréseket. Tovább

2

A Fonogram – Magyar Zenei Díjat, valamint a VOLTFolió-díjat idén közös gálaesten adják át. Bódi László Cipő előtt posztumusz életműdíjjal tisztelegnek. Tovább

4

Több európai lap szerint az Euróviziós Dalfesztivál dán győztese, Emmelie de Forest Only Teardrops (Csak könnycseppek) című dala nyúlás. Tovább

A Doors egyik alapítóját 74 éves korában érte a halál. A műfaj legjelentősebb billentyűsei közé tartozott. Tovább

Erős hétvégét produkált a Zsolnay Fesztivál Pécsett, ebbe még az időjárás szeszélye sem tudott bekavarni. Tovább

Időpont
2013
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS