Arany Jánossal erősítik a szomszédságot

Grund
Forrás: MTI
2012. május 25., péntek 13:30
Elsősorban Arany János élete és munkássága köré szerveződött Debrecen és a költő szülővárosa, a romániai Nagyszalonta egyéves, közös turisztikai és örökségvédelmi projektje, amellyel egy hosszabb együttműködés alapjait szeretnék letenni a két város vezetői.

Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere a Cooltoura elnevezésű program pénteki debreceni záró sajtótájékoztatóján elmondta: Arany János szülővárosa és a költő későbbi iskolavárosa csak profitálhat a 488 ezer eurós, uniós finanszírozású projektből.

Elmondása szerint az irodalmi turizmus, vagyis a bizonyos szerzők életéhez és műveik helyszíneihez kapcsolódó utazások ismét népszerűek Európában, ilyen értékekben pedig Nagyszalonta és Debrecen is bővelkedik. Az elmúlt egy évről szólva kiemelte az Arany-emlékkiállítást a debreceni Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumban, valamint a Toldi Panoptikumot, amelyet vasárnap nyitnak meg a debreceni vidámparkban. Ezeken túl számos utazást szerveztek iskolásoknak egymás városaiba azzal a céllal, hogy „közelebb hozzák egymáshoz a szomszédokat”.

Népszerű volt az a kulturális interaktív kalandjáték, amelynek során Nagyszalontán és Debrecenben egy-egy történet részesévé válva fedezték fel a résztvevők a két várost. Az elmúlt egy évben a két város közösen jelent meg turisztikai kiállításokon, készültek közös kiadványok, filmek és reklámspotok is – mondta el Pajna Zoltán. Török László, Nagyszalonta polgármestere úgy fogalmazott: „az a magyar, aki legalább egyszer nem megy el Nagyszalontára, olyan, mint a muzulmán, aki nem megy el élete során Mekkába”. A Debrecennel fennálló kapcsolataikat a szakmai mellett emberinek és barátinak nevezte, egyben szorgalmazta a határ két oldalán élők kapcsolatépítésének folytatását.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Félszáz francia és közel hetven magyar remekművet tár majd a látogatók elé a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású kiállítása. Tovább

Sokunknak sosem volt kérdéses, aktuális-e még a 16. századi ballada a Déva várát építő kőművesekről. Alföldi Róbertnek sem az. Kritika és képgaléria. Tovább

Az amerikai hiphopsztár, Kanye West „menet közben” kért engedélyt Presser Gábortól, hogy a héten megjelent új albumán található egyik dalban használhassa az Omega slágerét, a Gyöngyhajú lányt. Eközben kiderült: a Prodigy & Alchemist múlt héten megjelent lemezén egy LGT-nóta szerepel, A siker. Tovább

A huszadik század második fele, ahogy kiváló magyar fotósok látták: egyebek között így jellemezhető a Kogart Galériában látható Analóg című kiállítás. Tovább

Busch Péter Boszorkánypöröly című bűnregényében egy rettegő alföldi kisközösség mindennapjaiba is betekintést nyerhet az olvasó. Alföldi thriller. Tovább

Időpont
2013
06
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS