Az öregedésről is mesél a közkedvelt komikus

PR
MTI
2012. augusztus 11., szombat 01:12
Életéről, pályafutásáról és az öregedéssel járó tapasztalatairól mesél újabb memoárjában Billy Crystal, aki jövőre, 65. születésnapjára tervezi a könyv megjelentetését.

A komikustól és notórius Oscar-házigazdától megszokott önironikus vallomásokat ígérő kötet a Henry Holt and Co. kiadó gondozásában lát napvilágot 2013 márciusában. A kiadó csütörtöki közleménye szerint a színész a korral járó feledékenységét, álmatlanságát, az orvosoknál tett számtalan látogatását is kifigurázza, továbbá azokat a humoros gondolatait is megosztja az olvasókkal, amelyek ruhátlan testén végigtekintve jutnak eszébe.

„Miközben nem is emlékszem az életemre, arra gondoltam, le kellene írnom” – fogalmazott a Harry és Sally sztárja. „A hatvanötödik olyasmi, amit meg kell ünnepelni, és örülni kell neki, de jó alkalom arra is, hogy felidézze az ember a mögötte álló jó és rossz időket” – fűzte hozzá.

Crystal, aki februárban kilencedik alkalommal vezette az Oscar-gálát, első memoárját 1986-ban jelentette meg Absolutely Mahvelous címmel. A közkedvelt komikus egyúttal több gyermekkönyv szerzője, valamint az apja visszaemlékezéseire reflektáló, 2005-ben Tony-díjat nyert Broadway-show-ja, a 700 Sundays is megjelent nyomtatásban.

Hirdetés

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Doors egyik alapítóját 74 éves korában érte a halál. A műfaj legjelentősebb billentyűsei közé tartozott. Tovább

Erős hétvégét produkált a Zsolnay Fesztivál Pécsett, ebbe még az időjárás szeszélye sem tudott bekavarni. Tovább

3

Bár a fülszöveg bordélyházat emleget, Kőrösi Zoltán új regénye nem a bulvártényfeltárás izgalmai után sóvárgó olvasóknak ajánlható. Interjú. Tovább

Az iskolateremtő klasszikusoktól a legújabb képzőművész kísérletezőkig: képregény-történeti kiállítás nyílt a Hegyvidék Galériában. Tovább

A Balaton egy borongós, hidegebb nyári napon sem unalmas hely. A Balatoni romok blog szerzői is jól tudják ezt. Tovább

Időpont
2013
05
21
Megye
Város
Mozi
KERESÉS