Son
Son
Dörner György igazgató és Pozsgai Zsolt főrendező az Új Színház évadzáró sajtótájékoztatóján sikeresnek értékelte az elmúlt néhány hónapot. Az igazgató hangsúlyozta, megpróbáltak kizárólag a művészi feladatokra koncentrálni. A főrendező szerint egyre kevésbé érezni azt a fajta kirekesztést, amely a vezetőváltást övezte. Dörner György elmondta, nyolc bemutatót terveznek a következő évadra. A Pozsgai Zsolt által Giorgio Pianosa néven írt Mert a mamának így jó című komédia előbemutatóját augusztusban tartják Szentendrén. Az előadásban Dörner György is szerepel Bánsági Ildikó, Gregor Bernadett, Vass György, Lux Ádám és Nagy Zoltán mellett.

Dörner György

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A jövő évadban látható lesz Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című drámája, Nyirő József Jézusfaragó ember című havasi játéka, Jókai Mór A bolondok grófja című vígjátéka és Tamási Áron Ábel című zenés játéka, továbbá Csurka István A hatodik koporsó című dramatikus dokumentumjátékát is színpadra állítják. A Bubik István Stúdiószínpad ad majd otthont Csurka István Deficit és Németh László Bodnárné című darabjának. Az idei utolsó premiert szombaton tartják: Pozsgai Zsolt A szűz és a szörny című tragikomédiáját.
A hétfő esti koncerteket is folytatják a jövő évadban: a tervek között szerepel Erdélyi Mihály XX. század eleji slágereiből összeállított zenés est, egy Medveczky Ádám és Medveczky Attila által szerkesztett opera-keresztmetszet, valamint Kacsóh–Heltai János vitézének feldolgozása, kiegészítve Petőfi-versek megzenésítésével. Wass Albert- és Reményik Sándor-esttel is készülnek, valamint meghívják Csoóri Sándort az Ifjú Muzsikás együttessel közösen.

Az előtérben Pozsgai Zsolt

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI


Dörner György elmondása szerint a távozó művészek helyére sokkal többen jelentkeznek, mint ahányat a színház fogadni tud. Az igazgató hangsúlyozta, amennyiben lehetőségeik engedik, segíteni szeretnének a tehetséges, és „nem eléggé sztárolt” színészeknek.

Almási Sándor, Bánsági Ildikó, Derzsi János, Nagy Zoltán, Nemes Wanda, Tordai Teri és Vass György a jövő évadban is a társulat tagja marad. Vendégszereplőként mások mellett Bordán Irén, Brunner Márta, Helyey László, Kautzky Armand, Koncz Gábor, Kökényessy Ági, Szabó Sipos Barnabás és Tóth Auguszta is feltűnik majd a budapesti teátrumban.