Besson a fesztivál egyik vendége

BL
Forrás: MTI
2012. április 14., szombat 08:58
Luc Besson, Volker Schlöndorf és Andrzej Wajda az ötödik krakkói Off Plus Camera vendégei, de a legnagyobb közép-európai független filmfesztivál fődíjáért első- és másodfilmes rendezők mérkőznek meg, hogy megnyíljanak előttük a szakma eddig zárt kapui.

A tíznapos fesztivált pénteken Azazel Jacobsnak, a 2008. évi verseny nyertesének legújabb filmje nyitotta meg: a serdülőkor viszontagságait feldolgozó Terri című produkció, amely elnyerte az amerikai kritikusok tetszését. A program szerint szombatra tervezték Besson Lady című filmjének lengyelországi ősbemutatóját. A film a Nobel-békedíjas burmai ellenzéki Aung Szan Szú Kji történetét mutatja be, aki egész életét a demokrácia kiharcolásának szentelte és az utolsó választásokon bekerült a helyi parlamentbe.

Szymon Miszczak, a fesztivál igazgatója szerint szándékosan ütköztetik a kezdőket a nagy nevekkel, mert így akarják megmutatni az ifjú művészeknek a fejlődés irányát. A mesterek megoszthatják velük tapasztalataikat, hiszen Besson is az underground moziban debütált, Schlöndorf a német új hullám egyik kiemelkedő alakja, Wajda pedig a lengyel erkölcsi nyugtalanság filmművészetének képviselője. A szponzorok által finanszírozott 100 ezer dolláros fődíjért tizenkét ifjú filmes mérkőzik meg. Az idei versenyben egyebek közt amerikai, dán és olasz filmek indulnak. A nyertest egy nemzetközi zsűri választja ki.

A fesztiválon külön szekciókban mutatják be egyebek között az izraeli, illetve a brit alkotásokat, valamint a világszerte elismert, de Lengyelországban nem forgalmazott produkciókat. Az új izraeli filmet a fesztivál katalógusa „az utolsó évtized globális filmkultúrájának legérdekesebb és legdinamikusabban fejlődő jelenségének” nevezi, és ebben a szekcióban kapott helyet például Joseph Cedar Footnote című, Oscar-díjra jelölt filmje. A brit filmművészetet egyebek között Paddy Considine – az amerikai Sundance Film Festival legjobb független filmjeként elismert – Tyrannosaurus című filmje képviseli.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jótékonykodó közéleti szereplők, fiatal önkéntesek és hátrányos helyzetű alkotók munkái: ez a Kapocs. Egy hétig minden nap beszélgetések és koncertek. Tovább

A Tajtékos napok című film kapcsán ismét fellángolt a vita az irodalmi alapanyagok megfilmesíthetőségéről. Lássuk, hogyan sikerültek az ilyen filmek eddig. Tovább

Ismét hazánkba látogat Kuba egyik leghíresebb zenekara, a Sierra Maestra. Nélkülük nem lett volna Buena Vista Social Club és most nem beszélhetnénk világsikerről. Tovább

A Gombold újra! Közép-Európa pályázatot különleges eseménnyel zárják. A Central European Fashion Days számos programot kínál a divat szerelmeseinek. Tovább

Kerényi Imre homofób megjegyzése ellen pénteken újabb tiltakozó nyilatkozatok születtek. Tovább

Időpont
2013
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS