• 11 °C, változóan felhős
Alma mater

Biztos kapaszkodó kell a boldogsághoz – Interjú + Képgaléria

Pál atyát, az esztergomi ferences gimnázium egykori igazgatóját köszöntjük

Tölgyesi Gábor, 2012. április 28., szombat 10:48, frissítve: szombat 14:09
Derű és közvetlenség – ez a ferences szerzetesek sajátja. Ilyen Reisz Pál atya is, az esztergomi ferences gimnázium egykori igazgatója. Három öregdiák felkerekedett a szerkesztőségből, és meglátogatta a szombathelyi rendházban. Hetvenedik születésnapja alkalmából pedig ma köszönti őt a nyolcvanéves esztergomi alma mater.

Több ismert művész, közéleti személyiség került ki az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium falai közül, de az iskola arról is ismert, hogy az ország minden részéből, sokszor nehéz hátterű diákokat gyűjt egybe, készít fel az életre, minden hetedik tanulója pedig határon túli magyar. A vezetője a rendszerváltás előtti és utáni évtizedben Reisz Pál ferences atya volt, sokaknak ő a gimnázium – a Franka – örökös igazgatója. Pál atya adott olyan szellemiséget az iskolának, ami meghatározza az ott végzettek életét. Tekintélyt parancsoló jelleme, határozott kiállása, rendíthetetlen hite és tiszteletre méltó pedagógiai életműve mellett igazságossága és figyelmessége is példát mutatott.

Szerkesztőségünkben is több ferences öregdiák dolgozik, korábban nem ismertük egymást, vagy ha igen, akkor évtizedekig nem tartottuk a kapcsolatot, szóval nem lehet azt mondani, hogy béreltük egymásnak a helyet az irodában, mégis, ahogy ez a frankásokkal lenni szokott, a „véletlen” műveként összeért az életünk. Esztergomban érettségizett ugyanis Élő Gábor, Muray Gábor, Őrfi József, Pethő Tibor, Pion István és – nem fogják kitalálni: e sorok írója is. A mai esztergomi ünnepséget megelő(lege)zve, a kompániából a három Gábor felkerekedett, hogy a szombathelyi rendházban felkeresse Pál atyát.

Fotó: Székelyhidi Balázs


Egykori igazgatónk figyelmes szeretettel, a húga pedig zseniális sültekkel és befőttekkel fogadott bennünket. Órákon át beszélgettünk. Olyan dolgokról, amely vallásos embereknek és nem hívőknek egyaránt fontos. Aztán megnéztük a rendházat és a templomot, és nosztalgiáztunk egy kicsit az esztergomira kísértetiesen hasonlító belső kertben, a quadrumban.

Fotó: Székelyhidi Balázs



− Február 17-én ünnepelte hetvenedik születésnapját. Akkor nyilatkozta egy lapnak: a lelki, szellemi fiatalságot úgy őrizhetjük meg, ha figyelemmel kísérjük a világ alakulását, igyekszünk abban otthonos helyet találni magunknak. Önnek ez hogyan sikerült?
− A keresztény értékrend segített megtalálni a helyemet a világban, ami különösen fontos útjelzőnek bizonyult kamaszkoromban. A vallástól bárki olyan biztos igazságokat remélhet, amelyekre életét építheti. Ha valakinek szilárd a világnézete, akkor az új információkat, benyomásokat ahhoz tudja igazítani, el tudja helyezni magát a világban, a környezetében. Szilárd világnézettel alakíthat ki jó viszonyt önmagával, tehet szert önismeretre, találhatja meg élete célját, értelmét. És meglehet, a környezete folyamatosan változik, ám mivel van biztos kapaszkodója: nem sodródik, hanem eligazodik. Nekem édesapám volt olyan biztos személy az életemben, akire támaszkodhattam, ő volt az, aki elsőként eligazított. Újabb mérföldkő volt az esztergomi ferences gimnázium, ahová tizennégy évesen kerültem, ahol már két bátyám akkor leérettségizett: ez az iskola mindazt megerősítette bennem, amit otthonról hoztam. Már korábban kapcsolatba kerültem ferencesekkel, papokkal, teológusokkal − hét-nyolc évesen ministráltam a szülővárosomban, Gyöngyösön −, de leginkább a laikus testvéreket ismertem, a sekrestyést, a kertészt, a konyhást, akikkel később Esztergomban akadtam össze. Felnőttebb fejjel, közelebbről megismerve az életüket sem csalódtam bennük, és más ferencesekben sem. Érettségi után ugyanis bevonultam a ferences rendházba, ahol már végképp nem lehetett bújócskázni, belülről láthattam a ferencesek életét: még itt sem ábrándultam ki belőlük. Meggyőződésem, hogy nagyon sok szenttel találkoztam ott.

Fotó: Székelyhidi Balázs

 

− A szentekről sokaknak csak annyi fogalma van, hogy a képzőművészek fejükön glóriával ábrázolják őket. Valójában milyen egy szent ember?
− A szentek olyan hétköznapinak mondott emberek, akik odaadott életükkel példát mutatnak. Olyanok, mint például Lambert testvér. Két elemije lehetett talán. Hibás szeme miatt akkoriban, ha akarta volna, se szentelték volna pappá. Volt, hogy saját termesztésű fügét nyomott az ember markába, én hatéves lehettem talán, a húgom öt: Lambert testvér, ha alkalma volt kedvesnek lenni, azt sosem mulasztotta el. Szakács volt egész életében és kertész. Télen szenet lapátolt, hordta fel a pincéből, vagy gyűjtötte a fát a vaskályhákhoz, annak idején nem volt központi fűtés Esztergomban. Ha segédkeztek neki a kispapok, egy-két buzdító szót mindig kaphattak tőle. Igazi földhözragadt, puritán emberként nem volt járatos a tudományokban. „Hú, de messze van az a csillag, biztos messzebb van, mint Amerika!” –  jellemző csillagászati megállapítása volt. Mégis, az egyszerű gyerektől kezdve a teológiai doktorokig mindenki tudta vagy sejtette róla, hogy szent, aki a hétköznapi életével mindenki példaképe lehetne: Lambert testvér nem csinált mást, csak imádkozott és dolgozott.

A diktatúra idején is tudták: érdemes élni

Pál atya az Assisi Szent Ferenc Kollégium igazgatójaként, a ferences templom lelkipásztoraként 1997 óta szolgál Szombathelyen. Tíz éve nyugdíjas, és mint mesélte, nincs „túlterhelve”: a rendházban részt vesz a mindennapi közös imádságokon, vezeti a kollégiumot, mindennap misézik, jegyesoktatást tart, gyóntat, temet, lelkigyakorlatokat vezet. „Jézus Krisztus már megváltotta a világot, én csak kisegítő tevékenységet végzek” – tartja munkájáról.
Reisz Pál 1942. február 17-én született Gyöngyösön. Édesapja 1948-ig egy egyházi iskola igazgatója volt, mikor elbocsátották, segédmunkásként helyezkedhetett el. Pál atya nővérét, két bátyját, egy húgát mint osztályidegeneket nem vették fel a helyi gimnáziumba, a fiúk Esztergomban a ferenceseknél érettségiztek. Pál atya 1956-tól volt a gimnázium diákja. Érettségi után lépett be a rendbe, 1967-ben szentelték pappá, matematika–fizika szakos tanárként diplomázott, később történelemtanári diplomát szerzett. Iskolájának 1971-től volt a tanára, kollégiumi nevelője. Részben az ő nevéhez fűződik a Kárpátaljai Ferences Misszió 1989-es alapítása is. A kilencvenes évek második felében a kárpátaljai Nagyszőlősön volt missziós plébános. A hatosztályos fiúgimnázium jelenlegi igazgatójával, Tokár János atyával 2011. szeptember 9-én tüntették ki a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével az Országházban, az iskola Köztársasági Díszoklevelet kapott.

− Pál atya a forradalom évében, 1956-ban lett a gimnázium tanulója. Ilyen időszakokat idézve elébb hősökre, túlélőkre vagy gonosztevőkre szokás gondolni, ritkábban a szentekre, az önzetlenség példáira. Esztergomi diákként mit érzékelt a történelem viharaiból?
− Nagy nyomorban éltünk Esztergomban, amiből mégsem vettünk észre semmit: a gimnázium és a rendház közhangulata még abban az időkben is nagyon derűs volt, amit, biztosra veszem, hogy Szent Ferenc hatásának köszönhetünk. A gimnáziumban akkoriban nem volt zuhanyozó, tisztálkodásra annyi lehetőségük volt a diákoknak, hogy kéthetente a gőzfürdőbe járjanak fürdeni. A két kis medence vize olyan fekete volt a négy osztály után, mint a lencseleves, mindnyájan nagyon intenzíven sportoltunk. De a barátoknak sem volt fürdőszobája a kolostorban. Mégis, nem ez a nyomorúság kötötte le a figyelmünket. Reggelire jutott egy pohár tea vagy tej, mellé egy darab kenyér. Az már jobb nap volt, ha rántott levest kaptunk, mert abba lehetett a kenyeret aprítani. Kispap voltam már, mire oda jutottunk, hogy zsírt kaphassunk. Mégsem az éhségről szólt az élet. De még abból se érzékeltünk sokat, hogy mennyi lelkileg és testileg összetört, megalázott ember vannak közöttünk: diákkoromban tizenegy meghurcolt ferences élt a kolostorban, börtönviseltek, egykor internáltak. Egyszer-egyszer egyik a másikról ugyan el-elszólta magát, hogy min ment keresztül, de inkább nem beszéltek a megpróbáltatásaikról. Talán amiatt is, hogy ne piszkálják fel a gyerekek igazságérzetét. Később tudtam meg, hogy a prefektusom, a kollégiumi nevelőtanárom, Aurél atya fején a hosszú forradás minek a nyoma: kínzói cigarettával égették ki a bőrét. A rendházban mégis olyan derű volt, ami azt sugallta: érdemes élni.

Fotó: Székelyhidi Balázs



− Pedig e megpróbáltatások tizedébe is bele lehet roppanni. Mindezek után a meghurcoltak hogyan voltak képesek felállni a földről, szívből mosolyogni?
− A hit, csak az adhatott nekik erőt. Otmár atya például, aki 1956 nyarán szabadult, majd 1957-től, mivel nem disszidált, még kilenc évet lehúzott, a börtönben nagyon sok emberben tartotta a lelket. Karizmatikus, erős egyéniség volt a hívő emberek kisugárzásával. Egyébként az volt a vád ellene, hogy meg akarta dönteni a rendszert, hogy egy új világban ő legyen a vallás- és közoktatási miniszter.

Kérjük lapozzon »

---- A ferences tradíció ----
– Ha miniszter nem is, Pál atya 1984-től tizenhárom évig az esztergomi ferences gimnázium igazgatója volt. Tanárként, igazgatóként mit tapasztalt: igaz, hogy a kamaszokat a legnehezebb tanítani, nevelni?
− Nem hiszem, hogy a tanároknak nehéz a kamaszokkal, ahogy azt sem, hogy a kamaszkor a legnehezebb. Sok jóakarat, lelkesedés és jó szándék van bennük. Bár meglehet, egy fiatal nehezen éli meg a változás korát, amikor sok fájdalommal, érzékenységgel kell megküzdenie. Fogékony, de sérülékeny is. A fiatal ütközik a diáktársaival, a tanárokkal, a szülőkkel, sokszor úgy érezheti, mindenhol korlátokba ütközik. Csak mikor már eltelt egy-két évtized, akkor jön rá, hogy amit korlátoknak érzékelt, azok tartották meg az emberlétét, és a kamaszkora szép, értelmes volt. Esztergomban az iskola alaphangját a hagyományokra építő nevelői közösség adja meg. A ferences tradíció erejének nagyon sokat köszönhetünk: nem kellett kitalálnunk, csak megőriznünk, továbbvinnünk az értékeit. Igaz, úgy tartják, ahány prefektus, annyi osztály, és ahány osztály, annyi kollégium van, egy-egy tanár egyénisége is sokat hozzáad a diákok fejlődéséhez, ám a ferences hagyomány a közös pont, az a keret, ami a gyerekeket és a tanárokat is tereli. A pedagógusnak ezeket a normákat kell őriznie, tiszteletben tartania, és nemcsak a gyerekeket, önmagát is nevelnie kell. Nyolc órakor, ha becsöngetnek, a tanárnak is ott kell lenni, ami óriási mutatvány egy kezdőtől. E tekintetben is kell a belső fegyelem a tanárnak, nemcsak a türelem megőrzéséhez, a megfelelő szavak megtalálásához, vagy a gyerekek között az igazságosság érvényre juttatásához. S bár a közösség megtartó ereje, személyiséget alakító képessége segít abban, hogy a diákok elfogadják az iskola kereteit, az emberi eszközök önmagukban kevesek. A gimnázium valódi sikeréhez Szent Ferenc példájának magával ragadó ereje szükséges: ő hitelesen követte Jézus Krisztust. A matematikafeladatok megoldását nem egy katolikus dogmára hivatkozva kell megkezdeni, de ha a tanár az iskola kapuján belép, nem szabad felednie, milyen eszmény vezette ide.

Fotó: Székelyhidi Balázs



Örömöt és értelmes életet hirdetnek

− A ferences hagyomány miben különbözik a bencéstől vagy a jezsuitától?
− Egy kívülálló talán ezt jobban meg tudná ragadni. A ferences rendet, az intézményeit mind a mai napig Szent Ferenc egyénisége hatja át: az egyszerűség, a közvetlen magatartás, ami kerüli a bonyodalmakat, a túlhangsúlyozott tudományosságot, a pátoszt. Jellemző még ránk a spontaneitás, a vidámság, a lelki emelkedettség.

− Jó, hogy a vidámságot említi: a kereszten függő Jézus áldozatának ábrázolását sokan félreértik, azt gondolják, hogy Krisztus követése egy szomorú, tragikus vallás. Holott a Biblia szerint Isten az öröm Istene, az evangélium jelentése pedig örömhír.
− Van olyan értelmezés, amely szerint a hegyi beszédet megnyitó nyolc boldogságmondás Jézus önéletrajza. A boldogság ígérete nem csak a túlvilágra, hanem erre az életre is vonatkozik. „Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok.” Bár itt, a földön nincs mindig farsang, attól még lehet boldog az ember. Ha valaki nem emészti, pusztítja önmagát, hanem lelkileg kiegyensúlyozott, megállapodott, megtalálta az otthonát a világban. Meg merném kockáztatni: ha valaki itt a földön nem találja meg azt a boldogságot, amelyről Jézus Krisztus beszél, nem reménykedhet abban, hogy a túlvilágon megleli.

− Vannak tiltakozó hangok amiatt, hogy az iskolákban hittant fognak oktatni. Mit mondana azoknak a szülőknek, akik nem hisznek Jézusban, miért érdemes hittant tanulni, akár egyházi iskolába járatni a gyereket?
− A közelmúlt hírei felkavaró tragédiákról szólnak: jómódú, valószínűleg egészséges emberek családokat irtottak. Hogyan süllyedhettek idáig? Nem volt biztos értékrendjük, fogódzójuk az életükben, odadobták a gyeplőt, ösztöneiknek, az önzésüknek éltek. Amikor pedig csalódások érték őket, nehézségekbe ütköztek, akkor hamar feladták, önmaguk vagy mások ellen fordultak. Pedig sem egyénileg, sem közösségileg sosem szabad feladni: Krisztus föltámadott, példája azt mutatja, a legsötétebb, legnehezebb helyzetből is van kiút. Nincs olyan mély gödör, amelyből ne tudnánk kijutni. Krisztusban győzött az élet a halál fölött, a szeretet erősebbnek bizonyult a halálnál is: ez minden reményünk alapja. És ez nemcsak szélsőséges esetekben, hanem hétköznapi személyes gondjainkban, életünk mélypontjain eligazítást ad. Hívőknek, nem hívőknek ezért is tudom ajánlani az egyházi iskolákat: ne féljenek! Ott olyan közösséget, tágabb értelemben vett családot találhatnak, ahol a vallásos családi indíttatású gyerek megerősödik a hitében, tudatosan vállalja a keresztény értékeket. A nem vallásos indíttatású gyerekek rátalálhatnak a keresztény értékekre, így képesek lesznek életük értelmét megtalálni, elkötelezett életet élni.

Napfivér, Holdnővér

„Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között!” A szent szegénység trubadúrja, Istent és a teremtést dicsérő Naphimnusz szerzője erre az evangéliumi mondatra alapította meg 1209-ben szerzetesrendjét, hogy alázatosságban és istenfélelemben megújítsa az egyházat. Assisi Szent Ferenc (1182–1226) példájával az önzetlenségre, a szerénységre, az önfeláldozásra, a segítőkészségre és a természet szeretetére buzdított, életéről a legismertebb beszámoló már a XIV. században megjelent egy ismeretlen szerző tollából, Fioretti (Assisi Szent Ferenc Virágoskertje) címmel. A legismertebb film Szent Ferencről a Napfivér, Holdnővér (1972), Franco Zeffirelli alkotása.

A ferences rend első magyarországi kolostorát Szent Ferenc halála után két évvel, II. Endre király idején alapították Esztergomban. Még a XIII. században nyitotta meg itt kapuját Szent Ferenc követőinek hittudományi főiskolája, amely a XV–XVI. században tanára, a magyar skolasztika legismertebb alakja, Temesvári Pelbárt idején Európa-hírű volt. Esztergomban a ferencesek 1775-ben vették át a jezsuita rend gimnáziumát, amelyet később a bencések irányítottak. A mostani gimnázium elődje 1931-ben kezdte meg működését.

 

• • •

Tekintsék meg Székelyhidi Balázs képriportját:

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - 2 db

A hozzászólások mutatása