Bocsárdi kapta a román Oscart

BL
Forrás: MTI
2012. április 24., kedd 10:03
Bocsárdi László romániai magyar rendező kapta az idén a Román Színház Szövetség (UNITER) legjobb rendezésért járó díját, amelyet kedden hajnalban osztottak ki.

A román színházi szakma „Oscar-gálájának” számító ünnepi rendezvényen a díjazott rendező Jacqueline Bisset angol színésznőtől vette át az elismerést. Bocsárdi a dél-romániai Craiovai Marin Sorescu Színházban rendezte meg Albert Camus Caligula című darabját, és ezzel a munkájával nyerte el a kitüntetést. Az ebben az előadásban főszerepet alakító Sorin Leoveanu színész megkapta a legjobb főszereplőnek járó díjat is.

A 20. alkalommal Bukarestben megrendezett színházgálán – amelyen az előző naptári évben megszületett előadásokból válogatják ki a legjobb teljesítményeket – az idén is több magyar művészt díjaztak. Életműdíjat vehetett át Dobre-Kóthay Judit díszlet- és jelmeztervező, aki Tompa Gábortól, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójától vette át a kitüntetést. Különdíjban részesült a legjobb színházi zene kategóriában Könczei Árpád zeneszerző, koreográfus is.

Az UNITER zsűrije az idén a legjobb előadás díjat a Nagyszebeni Radu Stanca Színház A fiatalság utolsó napja című produkciójának ítélte, amely Tadeusz Konwicki kortárs lengyel író és filmrendező Szerelmi krónika című regényének színpadi adaptációja. Az előadást az orosz Jurij Kordonszkij állította színpadra, aki Magyarországon korábban az Apátlanul (Platonov) című előadást rendezte meg az Örkény Színházban. A román színházszövetség Kató Emőkét és Bodolai Balázst, a kolozsvári magyar színház színészeit is felterjesztette a díjazandók szűk körű jelöltlistájára a legjobb női, valamint a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kerényi Imre homofób megjegyzése ellen ma újabb tiltakozó nyilatkozatok születtek. Tovább

Igaz szerelem sablonok nélkül, a jó és a rossz harca modern Pöttöm Pannával, titokzatos holdkövek Barkácsfalván és akcióorgia: íme a hét mozibemutatói. Tovább

1

Íme a szerb, az orosz, az olasz és a svéd verziója a Kedvesem című dalnak, amellyel 10. lett ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztiválon Malmőben. Tovább

Ősszel kerül a mozikba Antal Nimród Metallica-filmje: a koncertfelvételek és fikciós részek vegyítésével készült produkció 3D-ben lesz látható. Tovább

A cannes-i filmfesztiválon jelenleg amerikai, japán, francia esélyekről beszél a szakma. A Coen testvérek és Asghar Farhadi remek alkotása egyaránt megérdemelné a fődíjat. Tovább

Időpont
2013
05
24
Megye
Város
Mozi
KERESÉS