Bosszúállók – lesz folytatás!

Grund
MTI
2012. május 09., szerda 10:00
Folytatás készül a hét végén minden idők legnagyobb észak-amerikai premierbevételét elkönyvelő Bosszúállók című képregényfilmhez – jelentette be kedden Robert Iger, a Disney filmstúdió főnöke.

A Bosszúállók 2. a már korábban beharangozott Vasember, Thor és Amerika kapitány folytatásai után kerülhet a mozikba – idézte a The Hollywood Reporter online kiadása a stúdiófőnököt. A Vasember harmadik részének bemutatóját és a Thor második részét már 2013-ban láthatja a közönség, az Amerika kapitány: Az első bosszúálló új epizódja pedig 2014-re készül el. Arról egyelőre nem esett szó, hogy a Bosszúállók folytatása pontosan mikorra várható.

Iger a Disney első negyedévi eredményeit tárgyaló telefonkonferenciáján közölte, hogy a Bosszúállókra az észak-amerikai premierhétvégén 207,1 millió dollárért váltottak jegyet a nézők, a világszerte megkezdett forgalmazással együtt pedig a film globális bevétele már meghaladta a 702 millió dollárt. A nagy sikerre való tekintettel a Disney filmes témaparkjaiban már nekiláttak a Bosszúállókkal kapcsolatos látványosságok megépítésének – írta a THR.com.

A Bosszúállók a Marvel képregényhőseit – köztük a Vasembert, a Fekete Özvegyet, Thort és Hulkot – toborozza össze a világ megmentésére. A film sztárszereposztásában mások mellett Robert Downey Jr. és Scarlett Johansson is feltűnik.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vázlatos útiterv, véletlenek és kanapészörf: bemutatták Lantos Gábor 100 nap északon című, napokban megjelenő könyvét. Tovább

Nem kolbászmustra: a vezető hazai fesztiválok mércéjével mérve is megállta a helyét a Pécsett megrendezett Zsolnay Fesztivál. Tovább

Első stúdióalbumán dolgozik majd ByeAlex, miután kipihente az 58. Eurovíziós Dalfesztivál fáradalmait, de külföldre is kapott felkéréseket. Tovább

2

A Fonogram – Magyar Zenei Díjat, valamint a VOLTFolió-díjat idén közös gálaesten adják át. Bódi László Cipő előtt posztumusz életműdíjjal tisztelegnek. Tovább

4

Több európai lap szerint az Euróviziós Dalfesztivál dán győztese, Emmelie de Forest Only Teardrops (Csak könnycseppek) című dala nyúlás. Tovább

Időpont
2013
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS