Bozsik Yvette kapta meg a Trafót

Grund, 2012. január 16., hétfő 15:55, frissítve: hétfő 15:55
Bozsik Yvette táncművészt, koreográfust nevezte ki a Trafó Kortárs Művészetek Háza igazgatójává július 1-jei hatállyal Tarlós István főpolgármester – közölte a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága.

A közlemény szerint a főpolgármester a szakmai bizottság véleménye alapján és többségi szavazatának figyelembevételével hozta meg döntését, ennek értelmében Bozsik Yvette Kossuth-díjas táncművész 2012. július 1-jétől 2017. június 30-ig vezetheti a Trafót.

A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére két jelentkező adott be pályázatot: Bozsik Yvette mellett a Trafót 13 éve vezető Szabó György pályázott, aki mellett az elmúlt hetekben számos magyar és több külföldi művész is kiállt.

A pályázati kiírás szerint a Trafó ügyvezető igazgatójának feladata a színház művészeti programjának kidolgozása, amelynek szempontjai között van a kortárs magyar és nemzetközi előadó-művészeti csoportosulások reprezentatív megjelenítése, az intenzív együttműködés a független előadó-művészeti műhelyekkel, továbbá fiatal és innovatív képző-, film-, fotó- és videoművészek bemutatása.

Az ügyvezető feladatai közé tartozik a különböző művészeti ágakhoz kapcsolódó workshopok, kiállítások, vitaestek, előadás-sorozatok szervezése és hasonló profilú külföldi intézményekkel való együttműködés, továbbá a közönségbázis szélesítése, fiataloknak fejlesztő-nevelő programok szervezése.

A pályázatnak tartalmaznia kellett az idén mintegy 460 millió forintból gazdálkodó társaság ötéves időszakra vonatkozó részletes üzleti tervét, a hosszabb távú művészeti koncepciót, több évadra vonatkozó produkciós terveket, a pályázó személyes motivációját, a színház jelenlegi működésére vonatkozó észrevételeit, a változtatás esetleges irányáról kialakított álláspontját, az alkotótársak, együttműködő szakmai partnerek felsorolását és gazdasági stratégiát.

Bozsik Yvette a döntést követően elmondta: „Szellemileg és materiálisan akadálymentes, európai színvonalú művészeti intézményt képzelek el, amely erős kisugárzásával és bátorításával üzen az új generációknak, hogy keressék az önkifejezés művészi módjait és lehetőségeit." Igazgatóként nyitott szellemmel és elhivatottan kívánja szolgálni a szakmát és a nézőket. Célja, hogy a Trafó a legszélesebb spektrumon mutathassa meg a kortárs művészet hazai és nemzetközi alkotóinak új energiáit, gondolatait, útkeresését. „Köszönettel tartozom a Trafó eddigi vezetésének és az ott fellépő művészeknek, hiszen ők tették le azokat az alapokat, amelyekre a pályázatunkban megfogalmazott művészeti programunkkal építeni tudunk" – tette hozzá az új igazgató.



A döntéssel egy időben Bozsik Yvette nyilvánosságra hozta pályázatát, amely itt olvasható.

Forrás: MTI
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása