Budapestre jön a francia gasztronómia

BL
Forrás: MTI
2012. május 05., szombat 23:05
Így étkeznek a franciák címmel gasztronómiai napok kezdődnek francia séfekkel, filmekkel a budapesti Francia Intézetben. A sorozat keddtől több mint egy hónapon át tart.

Bemutatják, hogy a franciák miképp fognak bele az étel elkészítésébe és milyen szokások szerint állítják össze, illetve fogyasztják el a többfogásos menüt. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, a UNESCO 2010. november 19-én vette fel a francia ünnepi étkezés rituáléit és megjelenését a szellemi kulturális örökség listájára. Kiemelt vendég lesz Pierre Sanner, a Francia Étkezési Szokások Örökségvédelmi Hivatalának igazgatója, David Rathberger séf és Jean-Marc Notelet fűszermester.

Kedden Pierre Sanner előadást tart a francia ünnepi étkezésről, amely aperitiffel indul és digesztívvel zárul. A két ital között négy fogást fogyasztanak el: előételt, hús- vagy halételt zöldségekkel, sajtot és desszertet. Május 22-én vetítik Paul Lacoste 2012-ben készült Entre les bras (Karjai közt) című filmjét angol felirattal. A film egy család történetét követi nyomon három generáción keresztül, és bemutatja, miként száll apáról fiúra a szakácsmesterség. Május 28-ától június 1-jéig David Rathberger, a párizsi L’Asiette étterem séfje lesz a budapesti Aranyszarvas étterem vendégszakácsa.

A Francia Intézetben május 29-én Abdellatif Kechiche A kuszkusz titka (La Graine et le Mulet) 2007-ben készült filmjét láthatják az érdeklődők angol felirattal. A négy César-díjat kiérdemelt alkotás arról szól, hogyan alapítja meg kuszkusz- és haléttermét egy rozoga bárkán egy kirúgott hajógyári bevándorló munkás.

Június 10-én a Millenáris Park Gourmet Fesztiváljához kapcsolódóan Jean-Marc Notelet fűszermester a fűszerek és az ételek mesteri párosításáról tart majd előadást. A zárónapon, június 11-én Jonathan Nossiter Mondovino című, a borvidékekről és a borászatokról szóló dokumentumfilmjét vetítik – olvasható a Francia Intézet tájékoztatójában.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jótékonykodó közéleti szereplők, fiatal önkéntesek és hátrányos helyzetű alkotók munkái: ez a Kapocs. Egy hétig minden nap beszélgetések és koncertek. Tovább

A Tajtékos napok című film kapcsán ismét fellángolt a vita az irodalmi alapanyagok megfilmesíthetőségéről. Lássuk, hogyan sikerültek az ilyen filmek eddig. Tovább

Ismét hazánkba látogat Kuba egyik leghíresebb zenekara, a Sierra Maestra. Nélkülük nem lett volna Buena Vista Social Club és most nem beszélhetnénk világsikerről. Tovább

A Gombold újra! Közép-Európa pályázatot különleges eseménnyel zárják. A Central European Fashion Days számos programot kínál a divat szerelmeseinek. Tovább

Kerényi Imre homofób megjegyzése ellen pénteken újabb tiltakozó nyilatkozatok születtek. Tovább

Időpont
2013
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS