Csecsemőhalál a belvárosi lakástűzben

TT
Forrás: MTI
2012. március 07., szerda 19:08
Az orvosszakértői vizsgálat szerint egy férfi és egy csecsemő elszenesedett holttestét találták meg az V. kerületi Bástya utcában szerdán kigyulladt házban – mondta Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Az első vizsgálat alapján korábban még azt közölték, a halottak egyike egy nő, a másik egy csecsemő. Egy kétéves kislányt viszont sikerült kimenteni.

A Bástya utcában egy egyemeletes régi bérház padlásföljárójában, egy kilenc négyzetméteres helyiségben találták meg a holttesteket és az életben lévő kislányt. A tűz is ebben a helyiségben keletkezett – tette hozzá Kisdi Máté.

Jeneiné Rubovszky Csilla (Fidesz–KDNP), az V. kerület alpolgármestere közleményében azt írta, hogy a tűz egy részben önkormányzati, részben magántulajdonban lévő ház emeleti részén keletkezett. A ház üresen áll, egyetlen földszinti helyiségnek van bérlője – fűzte hozzá.

Az áldozat illegálisan foglalta el a kilenc négyzetméteres helyiséget, az első vizsgálatok eredményei szerint feltehetőleg a földszinti bérlő engedte be a házba, de erről sem az önkormányzatnak, sem a hatóságoknak nem adott tájékoztatást. A túlélő kisgyermeket az önkormányzat gondozásba veszi – áll a közleményben.

A tűzeset körülményeit a hatóságokkal együttműködve vizsgálja az önkormányzat.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Félszáz francia és közel hetven magyar remekművet tár majd a látogatók elé a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású kiállítása. Tovább

Sokunknak sosem volt kérdéses, aktuális-e még a 16. századi ballada a Déva várát építő kőművesekről. Alföldi Róbertnek sem az. Kritika és képgaléria. Tovább

Az amerikai hiphopsztár, Kanye West „menet közben” kért engedélyt Presser Gábortól, hogy a héten megjelent új albumán található egyik dalban használhassa az Omega slágerét, a Gyöngyhajú lányt. Eközben kiderült: a Prodigy & Alchemist múlt héten megjelent lemezén egy LGT-nóta szerepel, A siker. Tovább

A huszadik század második fele, ahogy kiváló magyar fotósok látták: egyebek között így jellemezhető a Kogart Galériában látható Analóg című kiállítás. Tovább

Busch Péter Boszorkánypöröly című bűnregényében egy rettegő alföldi kisközösség mindennapjaiba is betekintést nyerhet az olvasó. Alföldi thriller. Tovább

Időpont
2013
06
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS