Drámapályázatot hirdet a szombathelyi színház

Son

2012. június 22., péntek 15:11
A szombathelyi Weöres Sándor Színház névadója születésének századik évfordulójára nyílt drámapályázatot hirdet.

A pályázatra kizárólag olyan magyar nyelvű színdarab nyújtható be, amely még nem jelent meg nyomtatásban, nem mutatták be színpadon, nem nyert díjat korábbi drámapályázatokon, illetve előadási vagy közlési jogával más intézmény nem rendelkezik. Egy szerző csak egy művel indulhat.

A kiírás szerint a pályaműveknek e mű szellemében kell megszületniük:

TESTAMENTUM

Ha  valaha  síremléket,  szobrot,  emléktáblát  kapok, vagy bármely intézet a nevemet viseli, mindegyikre véssék rá e sorokat:

„Az emberiség akkor fog boldogulni,

–       ha rááll az egyetlen józan, ráállható alapra: ha szükségleteit elégíti ki, és nem szenvedélyeit, bosszúvágyait, rögeszméit.

–       ha módot lel arra, hogy ne legyen kénytelen eltűrni, hogy gonosztevők, őrültek, komédiások, mániákusok vezessék, fel bírja ismerni őket, és nem szolgálja többé az ő terveiket.

–       ha érzi és tudja, hogy erőszakot és elnyomást tétlenül szétnyűni kisebb rossz, mint tettel legyűrni.

–       ha úgy tevékenykedik, hogy nem árt vele se másnak, se magának.

Hirdetés

Ha ezt nem az egész emberiség, hanem csak egyetlen nép tudja: bármily megpróbáltatás és csapás érheti, mindig megerősödve és megsokszorozódva fog felemelkedni. Nem pusztul el, míg hatalom és fölény délibábjai helyett a józan mértékhez igazodik. Mértékét eltanulják a szomszéd népek is, majd azoknak szomszédai.”

A pályamunkákat a Weöres Sándor Színház címére (9700 Szombathely, Akacs Mihály u. 7.) kell eljuttatni, beadási határidő 2013. február 15.

A pályázaton színházi és irodalmi élet neves képviselőiből álló bírálóbizottság 3 millió forint összegű díjat ad ki. Az eredményhirdetés 2013. június 22-én, Weöres Sándor születésének 100. évfordulóján, a költő Szent György és a sárkány (Octopus) című drámájának díszbemutatója előtt lesz. A díjnyertes művet a Weöres Sándor Színház 2013/14-es, csak magyar darabokból összeállított évadja során bemutatja, az Életünk című, Vas megyei folyóirat pedig megjelenteti.  A Weöres Sándor Színház közlése szerint kész a pályázaton részt vevő többi, arra érdemes művet is színpadra állítani.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ferenc pápa beszélgetőkönyvét olvasmányos, mégis filozofikus mélységű, és mindenekelőtt közvetlen könyvnek tartja a magyar kiadás fordítója és szerkesztője is. Tovább

Makovecz-templomokban Pál apostol szavait, Amerikában és Kanadában József Attila, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kányádi Sándor verseit tolmácsolta a Kaláka. Tovább

A hét összeállítása mi máshoz kapcsolódna, mint a világ legjelentősebb filmes seregszemléjéhez, a cannes-i filmfesztiválhoz? Tovább

A román Fanfare Transilvania fúvószenekar vezetésével a kulturális fesztivál ismét bevonult a Zsolnay Kulturális Negyedbe. Tovább

Négy nap együttgondolkodás arról, milyen, vagyis inkább milyennek kellene lennie a világnak. Ma startol a Hay Fesztivál budapesti verziója. Tovább

Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS