Emlékezet

Egy rockikon emlékére – Kurt Cobain 45 + Videók

TT

2012. február 20., hétfő 15:15
Ma lenne 45 éves a 90-es évek egyik legmeghatározóbb dalszerzője, Kurt Cobain. Az ebből az alkalomból születő írások általában csöpögnek az olyan modoros, de megkerülhetetlen közhelyektől, mint „generációjának meghatározó szószólója”, vagy „az alternatív rockzene állócsillaga”. Már életében is zavarta, nyilván most sem tetszenek neki.
Hirdetés

Dalainak hangzásvilága, és az attitűd, ahogyan a zeneipar profitorientált világához viszonyult, egyfajta sorvezetőként szolgált minden rockrajongónak, akik az 1990-es évek elején kattantak rá a klasszikus tupírhajas heavy metált kispadra zavaró punk rockra. Mi sem bizonyítja jobban Cobain ikon státuszát, mint az, hogy számos legenda lengi körül.

Vajon hol találná meg a helyét Kurt Cobain ma, a tehetségkutatónak álcázott
tévés produkciók világában?


Sokan csak városi legendaként emlegetik például, de igaz: a Nirvana 1989-ben egyszer koncertezett Budapesten, a Petőfi Csarnokban, a szintén seattle-i Tad előzenekaraként (a hazai színeket a glam rockban utazó Love képviselte, a doboknál Szendrey Szaszával), kerek tízezer forintos gázsiért. Nagyjából négyszáz ember előtt zúztak a Bleach lemez anyagával, majd rá egy évre hirtelen szupersztárok lettek.

A legenda igaz: Kurt Cobain a Petőfi Csarnokban (1989)

Forrás: urbanlegends.hu

 

A legtöbb találgatás Cobain halálát övezi. Bárhol, bármilyen formában felmerül a neve, a harmadik mondatnál már a halálának a körülményeire terelődik a szó. Cirkusz az asszonnyal, a szintén nem egyszerű Courtney Love-val a magánéletben, folyamatos médianyomás (a vérbulvár sakálmédia legalább annyira szívta a vérét, mint azt mostanság is teszi hasonló helyzetben), heroinfüggőséggel súlyosbított akut gyomorbaj, majd egy fejlövés a padlásszobában.

Halálával kapcsolatban kihagyhatatlan háttéranyag Nick Broomfield Kurt és Courtney – A helyi Nirvana című filmje, amelyben – kevésbé megtévesztő stílusban, mint Michael Moore – a rendező megpróbálja megfejteni a történteket. Vajon tényleg annyi heroin volt a vérében, hogy a ravaszt sem tudta volna meghúzni? Miért próbálta megakadályozni mindenáron a BBC dokumentarista munkatársának munkáját a víg özvegyként is emlegetett feleség, Courtney Love? De mielőtt tovább zongoráznánk a Cobain alakját övező titkokat, idézzük fel a Nirvana egyik legnagyobb hatású klasszikusát:

Még ma is akad rajongó, aki szentül hiszi: Cobain halála meg sem történt. Népszerűek az összeesküvés-elméletek, de főleg az a nézet, hogy csak elege lett a felhajtásból, megrendezte a saját halálát, hátha szabadulhat a szorításból. Mindenesetre Cobain halálával hatalmasat ugrott a Nirvana piaci értéke: a merchandise üzletág a mai napig dübörög, és a kiadók ontják a jubileumi újrakiadásokat most, hogy a Nevermind című album 20 éves lett.

A Smells Like Teen Spirit (a videóklipje annak a Fairfax giminek a tornatermében forgott, ahová az Red Hot Chilli Peppers tagjai is jártak) bekerült azon öt dal közé, amelyet minden kezdő gitárosnak álmából ébresztve is kötelező tudnia, a Come As You Are című himnuszból smooth jazz esküvői bevonuló zene lett, a dobos Dave Grohlról kiderült hogy a hajzuhatag alatt van arca is, zseniális dalszerző, és azóta Grammy-díjas sztárként feszít a Foo Fighters élén.


De vajon hol találná meg a helyét Kurt Cobain ma, a tehetségkutatónak álcázott tévés produkciók világában? El tudnánk képzelni megmondóemberként egy zsűriben, vagy meghívott sztárvendégként asszisztálva a színpadon az éppen aktuális mentoráltnak, aki a Smells Like Teen Spirit tévébarát, másfél percesre csonkolt verzióját üvölti? Vagy folytatásos teleregényt forgattak volna vele és családjával, mint Ozzy Osburne-nal? Lépést tartott volna a technika fejlődésével, és saját maga posztolgatta volna rajongói Facebook-oldalán mániákus depressziójának írásos, vagy éppen zenei lenyomatát?

Idén 18 éve, hogy Kurt Cobain is tagja lett 27-esek klubjának, így legfeljebb csak találgathatunk, mi lett volna, ha. Azt viszont nyilván sejtjük, kik felé fordítaná a shotgun csövét, ha meglátná az arcképével dizájnolt Converse tornacipőt.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Időpont
2012
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Némi felsőbbrendűséget sugalló iróniája miatt Mikszáth ugyan nem arat osztatlan sikert a szlovák olvasók körében, mégis többen vesznek Mikszáth-művet Szlovákiában, mint például Esterházyt.

Bejutott a Compact Disco Sound of Our Hearts című dalával az 57. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este az azeri fővárosban.

„Anyád!” – kiáltunk fel, amikor a cipőnk talpára ragad a rágó. Aztán a nyúlós, gusztustalan köpet levakarászása már mindennapos mozdulat. Mit tehetnénk mást? Megbarátkozunk vele?

Vitányi Anna szürkemarhás kendőjével nyert a Gombold újra 2.0 – Divat a magyar öltözéktervezési pályázaton. A fiatal tervező Zoób Kati szalonjában próbálhatja ki magát.

Egy meglévő piaci, de még inkább kulturális rést próbál betölteni egy friss kezdeményezés: aznapi színházjegyeket kínál féláron minden érdeklődőnek a Ma este Színház! csapata.

Ma délelőtti vetítése után Cannes-ban esélyessé lépett elő Abbas Kiarostami filmje, a Like Someone in Love.

Mit csinál az igazságügyi nyelvész, és miért volt elavult Horn Gyula szótára. Kiss Gábor nyelvész, a Tinta Könyvkiadó igazgatója a szakkönyvkiadás gyötrelmes szépségeiről

Egy falat sajtótörténetre emlékeznek a héten a tudományos fantasztikum és a mozgókép szerelmesei: az idén 40 éves a legendás Galaktika magazin.

Fülbevaló