Egymilliárd dollárt hozott a Bosszúállók

TT
Forrás: MTI
2012. május 21., hétfő 10:38
Folytatódik a Bosszúállók című képregényfilm diadalmenete: az akciókaland harmadik hete vezeti az észak-amerikai toplistát, és globális bevétele elérte az 1,2 milliárd dollárt (280 milliárd forintot).

A hollywoodi boxoffice-elemzők szerint a hét végén az amerikai és a kanadai mozikban bemutatott új produkcióknak, mint a Csatahajó vagy A diktátor, valójában nem sok esélyük volt a kiugrásra. A Liam Neeson főszereplésével forgatott Csatahajó a várakozásoktól elmaradva 25,4 millió dollárral (hatmilliárd forinttal) került a toplista második helyére, míg Sacha Baron Cohen vígjátéka, amely egy harmadik világbeli diktátorról szól, a harmadik helyen debütált 17,4 millió dolláros (négymilliárd forintos) jegyeladással.

A Disney szuperhősfilmje, a Bosszúállók a hét végén 55,1 millió dolláros (13 milliárd forintos) bevétellel biztosította magának a kasszasikerlista első helyét. Ezzel a produkció az észak-amerikai mozikban csaknem 460 millió dollárra növelte jegyeladásait, a nemzetközi piacon pedig 720 millió dollár fölé emelkedett a bevétele.

A tavalyi év azonos időszakában nagyobb volt a mozilátogatási kedv Észak-Amerikában, akkor ugyanis A Karib-tenger kalózai: Idegen vizeken evezett be éppen a filmszínházakba 90 millió dolláros premier hétvégi jegyeladással. Elemzők szerint a Bosszúállók rajongói tábora ugyanakkor nagyon erős. „Járványszerűen” terjed a fiatal közönség körében, hogy a barátok újra és újra megnézik a filmet. „Mindig örömmel tölt el egy olyan baráti versengés, ami arról szól, hogy ki néz meg többször egy filmet” – szólt elismerően Dave Hollis, a Disney forgalmazási főnöke.

A Bosszúállók a mindenkori sikerlistán már a negyedik helyen áll az Avatar (2,8 milliárd dollár), a Titanic (2,2 milliárd dollár) és a Harry Potter befejező része (1,3 milliárd dollár) után. Szakértők ugyan az adatokkal kapcsolatban megjegyezték, hogy sok régebbi filmnek volt nagyobb közönsége, mint a Bosszúállóknak, a jegyárak növekedése és a 3D-s felár miatt azonban a film kevesebb nézővel is több bevételre tett szert.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Félszáz francia és közel hetven magyar remekművet tár majd a látogatók elé a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású kiállítása. Tovább

Sokunknak sosem volt kérdéses, aktuális-e még a 16. századi ballada a Déva várát építő kőművesekről. Alföldi Róbertnek sem az. Kritika és képgaléria. Tovább

Az amerikai hiphopsztár, Kanye West „menet közben” kért engedélyt Presser Gábortól, hogy a héten megjelent új albumán található egyik dalban használhassa az Omega slágerét, a Gyöngyhajú lányt. Eközben kiderült: a Prodigy & Alchemist múlt héten megjelent lemezén egy LGT-nóta szerepel, A siker. Tovább

A huszadik század második fele, ahogy kiváló magyar fotósok látták: egyebek között így jellemezhető a Kogart Galériában látható Analóg című kiállítás. Tovább

Busch Péter Boszorkánypöröly című bűnregényében egy rettegő alföldi kisközösség mindennapjaiba is betekintést nyerhet az olvasó. Alföldi thriller. Tovább

Időpont
2013
06
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS