Elhunyt Pierre Schoendoerffer

BL
Forrás: MTI
2012. március 14., szerda 16:45
Elhunyt 83 éves korában Pierre Schoendoerffer francia forgatókönyvíró, rendező, író, a francia filmművészet legrangosabb elismerésének, a César-díjnak az egyik alapítója.

A művész szerdán halt meg – erősítette meg családja a Le Figaro című lap hírét. Schoendoerffer elsősorban a háború témáját dolgozta fel átfogó játék- és dokumentumfilmes pályáján, többek közt azokra a tapasztalataira támaszkodva, amelyeket a francia hadsereg operatőreként szerzett az indokínai háborúban. Katonaként fogságba is esett Dien Bien Phunál 1954 májusában. Miután kiszabadult, leszerelt, hogy fotóriporter lehessen. Megjárta Algériát is, a fegyveres konfliktusok lenyomatát írói munkái is őrzik, újságíróként többek közt a Paris Match magazint is tudósította.

Első filmjét 1958-ban La Passe du Diable címmel készítette, első regényét, a La 317e Sectiont 1963-ban írta, majd két évvel később filmvászonra adaptálta. A produkció elnyerte a cannes-i filmfesztiválon a legjobb forgatókönyvnek járó díjat. Schoendoerffer 1967-ben a La Section Anderson című dokumentumfilmjével Oscar-díjat nyert. Munkásságát César-díjjal is elismerték. A művészről halálhíre hallatán Nicolas Sarkozy elnök és a közelgő választásokon a szocialista pártot képviselő Francois Hollande is megemlékezett, méltatva Schoendoerffer munkásságát.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Félszáz francia és közel hetven magyar remekművet tár majd a látogatók elé a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású kiállítása. Tovább

Sokunknak sosem volt kérdéses, aktuális-e még a 16. századi ballada a Déva várát építő kőművesekről. Alföldi Róbertnek sem az. Kritika és képgaléria. Tovább

Az amerikai hiphopsztár, Kanye West „menet közben” kért engedélyt Presser Gábortól, hogy a héten megjelent új albumán található egyik dalban használhassa az Omega slágerét, a Gyöngyhajú lányt. Eközben kiderült: a Prodigy & Alchemist múlt héten megjelent lemezén egy LGT-nóta szerepel, A siker. Tovább

A huszadik század második fele, ahogy kiváló magyar fotósok látták: egyebek között így jellemezhető a Kogart Galériában látható Analóg című kiállítás. Tovább

Busch Péter Boszorkánypöröly című bűnregényében egy rettegő alföldi kisközösség mindennapjaiba is betekintést nyerhet az olvasó. Alföldi thriller. Tovább

Időpont
2013
06
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS