Elhunyt Stork Csaba

Grund
Forrás: Origo
2012. május 14., hétfő 14:46
Ötvenhat éves korában váratlanul meghalt Stork Csaba díszlettervező az Origo értesülése szerint. Stork Csaba számos magyar és külföldi produkcióban dolgozott.

Ötvenhat éves korában váratlanul meghalt Stork Csaba díszlettervező, aki számos magyar és külföldi produkcióban dolgozott. Stork Csaba tervezte többek közt Rolf Schübel Szomorú vasárnap, Deák Krisztina Aglaja és Pejó Róbert Látogatás című filmjének a díszletét. Utóbbiért Stork Csabát a legjobb látványtervező kategóriájában jelölte az Osztrák Filmakadémia 2010-ben az Osztrák Filmdíjra.

A magyar filmek mellett Strok Csaba a részben Magyarországon forgatott Underworldnek és Hellboy 2-nek is tervezett, 1998-ban ő volt Az operaház fantomja díszletének építészeti tervezője. Utolsó munkái közé tartozik az HBO Terpia című, most készülő sorozatának díszlete, de a jelenleg Budapesten forgó Die Hard – Drágább, mint az életedben is dolgozott.

Stork Csaba építészeti tanulmányai után a Mafilmnél kezdett el dolgozni. 1987-ben Sándor Pál Miss Arizona című filmjének díszletét tervezte. Televíziós munkák után Walter Hill Schwarzenegger-filmjének tervezőgárdájában dolgozott. A nagyjátékfilmek mellett számos reklámhoz tervezett díszletet.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Félszáz francia és közel hetven magyar remekművet tár majd a látogatók elé a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású kiállítása. Tovább

Sokunknak sosem volt kérdéses, aktuális-e még a 16. századi ballada a Déva várát építő kőművesekről. Alföldi Róbertnek sem az. Kritika és képgaléria. Tovább

Az amerikai hiphopsztár, Kanye West „menet közben” kért engedélyt Presser Gábortól, hogy a héten megjelent új albumán található egyik dalban használhassa az Omega slágerét, a Gyöngyhajú lányt. Eközben kiderült: a Prodigy & Alchemist múlt héten megjelent lemezén egy LGT-nóta szerepel, A siker. Tovább

A huszadik század második fele, ahogy kiváló magyar fotósok látták: egyebek között így jellemezhető a Kogart Galériában látható Analóg című kiállítás. Tovább

Busch Péter Boszorkánypöröly című bűnregényében egy rettegő alföldi kisközösség mindennapjaiba is betekintést nyerhet az olvasó. Alföldi thriller. Tovább

Időpont
2013
06
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS