Elhunyt Wislawa Szymborska

BL
Forrás: MTI
2012. február 01., szerda 23:08
Krakkóban 88 éves korában elhunyt Wislawa Szymborska Nobel-díjas lengyel költőnő – jelentette be szerdán a titkára.

Az 1996-ban irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Szymborska 1923. július 2-án született a nyugat-lengyelországi Kornikban. Családja 1931-ben Krakkóba költözött, és Szymborska élete végéig ott élt. 1945–1948 között a Jagelló Egyetemen lengyel filológiát és szociológiát tanult.

Bár korán kezdett verseket írni, nem nevezhető termékenynek: összesen mintegy 250 verset publikált. Személyes hangvételű, gondolati lírájának központi témája az ember egzisztenciális helyzete, illetve az egyén és a történelem kapcsolata. Verseit közérthetően, sok humorral fűszerezve írta.

Az 1996-os irodalmi Nobel-díj indoklása szerint a rangos elismerést azzal érdemelte ki, mert „költészete ironikus pontossággal engedi az emberi élet momentumaiban megmutatkozni a történelmi és biológiai összefüggéseket”. A díjnak köszönhetően vált nemzetközileg is ismertté, munkáit számos európai nyelvre lefordították, és átültették arab, héber japán és kínai nyelvre is.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ferenc pápa beszélgetőkönyvét olvasmányos, mégis filozofikus mélységű, és mindenekelőtt közvetlen könyvnek tartja a magyar kiadás fordítója és szerkesztője is. Tovább

Makovecz-templomokban Pál apostol szavait, Amerikában és Kanadában József Attila, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kányádi Sándor verseit tolmácsolta a Kaláka. Tovább

A hét összeállítása mi máshoz kapcsolódna, mint a világ legjelentősebb filmes seregszemléjéhez, a cannes-i filmfesztiválhoz? Tovább

A román Fanfare Transilvania fúvószenekar vezetésével a kulturális fesztivál ismét bevonult a Zsolnay Kulturális Negyedbe. Tovább

Négy nap együttgondolkodás arról, milyen, vagyis inkább milyennek kellene lennie a világnak. Ma startol a Hay Fesztivál budapesti verziója. Tovább

Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS