Elmaradnak a Zöld Pardon koncertjei

NT
Forrás: MTI
2012. április 19., csütörtök 09:19
Elhalasztja a csütörtöki „nulladik” napi Tankcsapda-koncertet és első heti programjait a Zöld Pardon (ZP), mert az illetékes önkormányzattal továbbra is jogi értelmezési vita van – közölte a szórakozóhely vezetősége csütörtök reggel az MTI-vel.

A ZP vezetése azok után döntött így, hogy az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint szerda délután hosszasan egyeztettek az eljáró önkormányzat jegyzőjével, de egy jogszabály értelmezésében álláspontjaik nem közeledtek. Hozzátették, továbbra is fenntartják azon álláspontjukat, amely szerint az általuk jogszerűen bérelt magánterületen elhelyezett eszközeik és konténereik nem építési engedélykötelesek.

Kifejtették, hogy az eljáró önkormányzat a ZP rendezvénytartáshoz szükséges szakhatósági engedélyeket egy kivétellel megadta, de az utolsó engedély kiadását megakadályozta azzal, hogy konténereik használatbavételét egy szerdán kelt határozatban megtiltotta.

A ZP – mint írták – értetlenül áll a kialakult helyzet előtt, és „nehezen tudják elképzelni”, hogy a hasonló körülmények között működő hazai fesztivál- és vásárhelyszínek közül csak a Zöld Pardon nem kaphat engedélyt.

A ZP arra kérte lekötött zenekaraikat, törzsközönségüket, rajongóikat és pártolóikat, hogy vegyék tudomásul a döntést, míg a vezetőség az elkövetkező egy hétben mindent megtesz azért, hogy a helyzetet tisztázzák.

A csütörtöki Tankcsapda-koncertre SMS-ben elővételben eladott jegyeket visszaváltják, és a költségeket is megtérítik, erről egyeztetést kezdeményeznek a mobilszolgáltatókkal is.

Az eljáró XII. kerületi önkormányzat szerdán közölte az MTI-vel, hogy a ZP ügyében jelenleg három engedélyezési eljárás van folyamatban: az építésigazgatási, a rendezvénytartási és a működési engedély iránti eljárás.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Hegyvidéki Önkormányzat szerdán az építéshatósági eljárásban – a jogszabályi feltételek hiánya és engedély nélküli építési tevékenység miatt – elutasította a kft. építési engedély iránti kérelmét. Ezzel egyidejűleg a hatósági engedély és a bejelentés nélkül, szabálytalanul végzett építési munkák azonnali leállításáról rendelkeztek, így az épületek használata nem engedélyezett.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kerényi Imre homofób megjegyzése ellen ma újabb tiltakozó nyilatkozatok születtek. Tovább

Igaz szerelem sablonok nélkül, a jó és a rossz harca modern Pöttöm Pannával, titokzatos holdkövek Barkácsfalván és akcióorgia: íme a hét mozibemutatói. Tovább

1

Íme a szerb, az orosz, az olasz és a svéd verziója a Kedvesem című dalnak, amellyel 10. lett ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztiválon Malmőben. Tovább

Ősszel kerül a mozikba Antal Nimród Metallica-filmje: a koncertfelvételek és fikciós részek vegyítésével készült produkció 3D-ben lesz látható. Tovább

A cannes-i filmfesztiválon jelenleg amerikai, japán, francia esélyekről beszél a szakma. A Coen testvérek és Asghar Farhadi remek alkotása egyaránt megérdemelné a fődíjat. Tovább

Időpont
2013
05
24
Megye
Város
Mozi
KERESÉS