„Az Interkultur Hungária által 26 évvel ezelőtt létrehozott esemény előbb fővárosi, hét éve pedig országos énekkari találkozóvá vált, a hangversenyteremben megnyitása óta énekelünk” – mondta el a karmester az MTI-nek. Szombatra és vasárnapra szervezték meg a dunaújvárosi kórustábort – ez most rövidebb periódus, korábban egyhetes, családos táborokban próbáltak az énekesek, akik hétfőn már a fővárosban, a budapesti olasz intézetben veszik át a két darabot. Az egyesített énekkar hétfőn este pódiumra is lép. A hangversenyen közreműködő több száz fős kórus az ország több tucat városából áll össze évről évre a Művészetek Palotájában rendezett nagyszabású koncertre.

A résztvevők fele, kétharmada visszatér a táborba, és erényük – jegyezte meg a karmester –, hogy sosem jönnek készületlenül, a találkozás előtt alaposan megismerik a kottát. Az immáron több mint két évtizedes hagyománnyal bíró monumentális oratorikus hangversenyen két különleges alkotás hangzik el. „Igyekszem évről-évre más alkotói körből meríteni” – emelte ki Hollerung Gábor. „Volt olyan – szinte – slágermű, mint Verdi Requiemje. Máskor barokk kompozíciót szólaltattunk meg, például Händeltől az Izrael Egyiptomban címűt. Az utóbbi időben – mert egyre gyarapszik az irodalom – kortárs magyar zeneszerzők darabjait is műsorra tűzzük, idén Vajda János Változatok című, Szilágyi Domonkos többrétegű, briliáns verseire készült művét választottuk” – részletezte.

A játékos hangulatú, virtuóz alkotás egyszerű gyermekdalokból építkezik, a Bújj, bújj zöldág, a Kiskacsa fürdik, A Száraz tónak nedves partján alaptémájából kerekíti ki a költeménynek szövegéhez illő, egyszerre szürreális és tréfálkozó darabot – taglalta a karmester. „Nem mondhatni, hogy Webber Requiemje nagyon ritkán hallható Magyarországon, de egyáltalán nem hétköznapi alkotás, főleg azért, mert nehéz énekelni” – fűzte hozzá Hollerung Gábor. „A szerzőnek zseniális a dramaturgiai érzéke, de az énekkarral nem bánik nagyon kedvesen. A mű viszont nagyon hatásos” – vélekedett.