Persze lehet, hogy ezúttal az animációs ipar élcsapatának nem volt más szándéka, mint hogy kímélő kivitelben (értsd: könnyen emészthető formában) juttassa el a lakosság széles tömegeihez a feminizmus eszméjét. Bár én személy szerint a női egyenjogúságért vívott harc egyetlen eszmemorzsáját sem véltem felfedezni a 3D-moziélmény során, a világhálón már több fórumon is megy erről a vita. A szülők megnyugtatására azért illik közölni: egyetlen melltartót sem égetnek el rituálisan a filmben.

Szóval a híresztelésekkel ellentétben nem egy skót ősszüfrazsettről szól a mese, hanem egy kissé fiús hobbiknak hódoló hercegnőről, akit királyné édesanyja komoly erőfeszítések árán sem tud rászoktatni a rangjának és nemének megfelelő decens viselkedésre. A probléma ott tetőződik, amikor kérők érkeznek az udvarba, ám a címszereplő nem csak kikosarazza, hanem felkészült íjászként még jól meg is alázza a három ifjút, akik közül egyik szerencsétlenebb, mint a másik. És akkor itt jön majd egy csavar meg némi mágia a népi mesterségekben jártas egyéni vállalkozó leplébe bújt habókos boszi jóvoltából, adagnyi izgalom és rengeteg, rengeteg túlcsorduló családi érzelem.

Nőies játékok

Forrás: ForumHungary


Ez persze nem is hangzana annyira rosszul, de sajnos azt sem lehetne állítani, hogy a fenti szűkszavú összegzésből kimaradt volna valami fontos, ahogy azt sem, hogy a nem túl izmos sztori szikár csontvázára az ötletek kifogyhatatlan parádéját pakolták volna az alkotók. Kezdve azzal, hogy semmi sem indokolja a sztori Skóciába helyezését, azt leszámítva, hogy elsülhetett a háttérfestők keze a vadregényes tájak komponálásakor, meg hogy minden különösebb kreativitást megspórolva lehetett összeütni a kelta alapokon élősködő világzenei cukormázat.

A filmből annyi derül ki csupán, hogy a skót férfiak kissé közönségesek, imádnak bunyózni, nagyok és szőrösek, s csupán az különbözteti meg őket a vikingektől vagy Asterix, a gall faluközösségétől, hogy szoknyát viselnek – az ezzel kapcsolatos zs-kategóriás poén persze nem maradt el. Maguk a szereplők sem túl érdekesek, még Merida sem az a kimondottan kimunkált karakter. A beszélő állatok és az egyéb termékgyanús kiegészítők sem tűnnek fel a filmben, így marad a látvány mint utolsó mentsvár.


Csakhogy kissé sovány vigasznak tűnik egy Pixar-mozi kapcsán a tökéletes látványról lelkendezni, miután a cég kreatív ászai (akik most látványosan hiányoztak a stábból) hosszú évek alatt szoktattak bennünket ahhoz, hogy ezt alapnak vegyük, és inkább a fifikás történetek, az eredeti figurák és a zseniális ötletek tobzódását dicsértük a munkájukban. És igen, persze: Merida vörös hajzuhatagának animálása (amire, ugye, külön programot írtak, meg hatalmas géppark adta hozzá a virtuális izomerejét) tényleg elsőrangú, de amikor az ember azon kapja magát, hogy hosszú percek óta a göndör fürtök rakoncátlan játékát figyeli, ott valami baj van.

(Merida, a bátor. Színes, magyarul beszélő, amerikai animációs kalandfilm, 100 perc, 2012. Forgalmazó: Fórum Hungary)