A magyar ízek mellé állnak

Grund
Forrás: MTI
2012. február 22., szerda 19:40
A magyar kultúra részét képező tradicionális ízek és alapanyagok népszerűsítését tűzte ki célul a harmadik alkalommal jelentkező Kézműves Magyar Ízek Vására március 9. és 11. között.
Hirdetés

A magyarországi és határon túli régiókból bemutatkozó mintegy ötezer íz mellett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) is képviselteti magát a háromnapos vásáron a fővárosi Millenárison. Standjánál a látogatók termékeket ajánlhatnak a Nemzeti Fogyasztói Termékkosárba. Ennek célja, hogy a fogyasztók ne csak a problémákra, hanem a valódi értékekre és a minőségre is felhívják egymás figyelmét és megosszák egymással tapasztalataikat.

A látogatók a vásáron fogyasztói problémáikat is megvitathatják a helyszínen jelen lévő szakemberekkel – mondta el Csákiné Gyuris Krisztina, az NFH főigazgató-helyettese szerdán a vásár sajtótájékoztatóján. A termékkosár tartalmára egyébként ősz óta folyamatosan szavazhat bárki az interneten és levélben is. A szavazatok alapján pedig minden hónapban kiválasztják a legkedveltebb hazai terméket. A szervezők meghirdették az Állj a magyar ízek mellé! elnevezésű mozgalmat is, amelyhez a Facebook közösségi oldalon is bárki csatlakozhat.

Pap Krisztián, a Kézműves Magyar Ízek Kft. cégvezetője elmondta, a harmadik vásáron „íztérkép” alapján csoportosítják a termékeket: hét magyarországi (Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Észak-Magyarország, Közép-Magyarország, Észak-Alföld) és négy határon túli (Kárpátalja, Erdély, Délvidék, Felvidék) régió gasztronómiai különlegességei mutatkoznak be.

A termékeiket kiállító termelők a korábbi alkalmakhoz hasonlóan ingyen vehetnek részt a vásáron. A kezdetek óta változatlan árú (1900 forintos) jegynek pedig ezúttal már a teljes összege levásárolható lesz a Kézműves Magyar Ízek márkaboltjában Budapesten. A rendezvény fővédnöke ezúttal is Schmittné Makray Katalin, szakmai fővédnöke pedig Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter lesz. A vásárt színpadi programok és fellépések is színesítik.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Időpont
2012
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Némi felsőbbrendűséget sugalló iróniája miatt Mikszáth ugyan nem arat osztatlan sikert a szlovák olvasók körében, mégis többen vesznek Mikszáth-művet Szlovákiában, mint például Esterházyt.

Bejutott a Compact Disco Sound of Our Hearts című dalával az 57. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este az azeri fővárosban.

„Anyád!” – kiáltunk fel, amikor a cipőnk talpára ragad a rágó. Aztán a nyúlós, gusztustalan köpet levakarászása már mindennapos mozdulat. Mit tehetnénk mást? Megbarátkozunk vele?

Vitányi Anna szürkemarhás kendőjével nyert a Gombold újra 2.0 – Divat a magyar öltözéktervezési pályázaton. A fiatal tervező Zoób Kati szalonjában próbálhatja ki magát.

Egy meglévő piaci, de még inkább kulturális rést próbál betölteni egy friss kezdeményezés: aznapi színházjegyeket kínál féláron minden érdeklődőnek a Ma este Színház! csapata.

Ma délelőtti vetítése után Cannes-ban esélyessé lépett elő Abbas Kiarostami filmje, a Like Someone in Love.

Mit csinál az igazságügyi nyelvész, és miért volt elavult Horn Gyula szótára. Kiss Gábor nyelvész, a Tinta Könyvkiadó igazgatója a szakkönyvkiadás gyötrelmes szépségeiről

Egy falat sajtótörténetre emlékeznek a héten a tudományos fantasztikum és a mozgókép szerelmesei: az idén 40 éves a legendás Galaktika magazin.

Fülbevaló