Fassbinder 1945. május 31-én született egy bajor kisvárosban, de születési évének mindig 1946-ot adta meg, hogy a náci diktatúra utáni nemzedékhez számíthassa magát. Művelt polgárcsalád sarja volt, aki szülei válása után megtapasztalta a sehová sem tartozás és a magára hagyatottság szorongató élményét. „Nehezen nevelhető” gyereknek minősítették, s a kis Fassbinder megkezdte magányos Canossáját, számkivetettségében pedig a filmek jelentett mentsvárat. Mindent megnézett, amit a filmszínházak játszottak, napi több alkotás volt a penzuma, különösképpen kultiválta a hollywoodi filmeket, a német származású Douglas Sirk melodrámáit. (Az Amit megenged az ég című melodráma remake-jét A félelem megeszi a lelket címmel készítette el.) Fassbinder gyűlölte származását, ezért is festett torzképet a polgárságról filmjeiben, lázadása fejeződött ki öltözetében, a farmer-bőrkabát-veszkócsizma-kalap formációjában. A művész emellett azon kevesek egyike volt, aki nyíltan vállalta homoszexualitását. Az érettségit nem tette le, inkább a színház felé fordult. A sikertelen filmfőiskolai felvételi után 1968-ban a brechti színjátszást követő társulatot alapított Antitheater néven. Minden hagyományt felrúgó előadásaik sokszor botrányt keltettek, a konzervatív kritika ócsárolta őket, mások az új nemzedék apostolát látták bennük.



Fassbinder a társadalmi értékek miatt megsemmisült emberi kapcsolatokat, az érzelmi és lelki válságot boncolgatta, hősei számára a halál végső menekülés, de egyben kiszolgáltatottságuk bizonyítéka is. Hatásos nőfigurákat alkotott, s bár sokan nőgyűlölőnek tartották, ezt többször visszautasította. A hollywoodi melodrámák elemeit társadalomkritikával és avantgárd technikával vegyítette, az erőszakmentes anarchiát, elsősorban a fantázia anarchiáját hirdette. Művészetét sokan vitatták, gátlástalannak, sőt magamutogatónak is tartották, közömbösen azonban senkit nem hagyott.

Filmrendezői munkássága két népszerű hollywoodi műfaj körül bonyolódott: előbb néhány alkotás erejéig gengsztermozikat készített, majd váltott a melodrámára, s ebben a zsánerben teljesedett ki rendezői munkássága. 1969-ben forgatta első játékfilmjét A szerelem hidegebb, mint a halál címmel. A világhír felé a saját színdarabjából készült A vendégmunkás (Digó) indította, ezt követte legszemélyesebb, egyben legpesszimistább darabja, A dögvész istenei. Az 1971-ben készült melodráma, A zöldségkereskedő az új német film új korszakának kezdetét jelentette, sokak szerint ez volt a háború utáni egyik legjobb német alkotás.


A háború utáni német történelemről készített filmsorozata a Maria Braun házasságával (1978) indult, ezt követte a Lili Marleen, majd a Lola, amely a Kék angyal-motívumot helyezte a modern korba, a Veronika Voss vágyakozása pedig Sybille Schmitz színésznő életének feldolgozása.

Utolsó filmje a halála évében, Jean Genet botrányt kavart regénye nyomán készült Querelle, amelynek fő témája a szexualitás és a gyilkosság. Tévéfilmjei közül a legnagyobb sikert a monumentális, 16 órás, 14 részes Berlin, Alexanderplatz aratta.


A 37 évesen elhunyt rendező félelmetes tempót diktált. Tervét, hogy életművében több film legyen, mint ahány évet él, még túl is teljesítette. Alig tizenhárom év alatt 42 filmet, két tévésorozatot, 24 színpadi darabot és négy hangjátékot rendezett, emellett 36 alkotásban szerepelt, számos forgatókönyvet írt, mozijait maga vágta és ő volt producerük is. A magát „filmcsinálónak” nevező Fassbinder két dolgot szeretett volna életében elérni: Oscar-díjat nyerni és a Time címlapjára kerülni, de egyik álma sem valósult meg. Halálát kábítószer- és altatótúladagolás okozta.