Groteszk animáció a legjobb Örkény-darab

kgy

2012. június 12., kedd 17:33
43 nevezés érkezett a Daazo.com által szervezett, Egy perc, egy történet című Örkény-kisfilmpályázatra. Az Örkény Antal elnökölte zsűri a fődíj mellett két különdíjat adott ki.

A díjátadón Örkény István fia és jogörököse, Örkény Antal elmondta, hogy lenyűgözte a fiatal filmalkotók lelkesedése, amellyel az Örkény-életművet dolgozták fel a pályázat során, Deák Dániel, a Daazo.com alapítója pedig kiemelte, hogy a zsűrizés során több film is kiemelkedett, dicsérte a Fate, a Pogácsa, az Örkény információ és az Egyperces halál és az In memoriam dr. K. H. G. című filmeket.

A fődíjat egy, a Nyugat-magyarországi Egyetem tervezőgrafika szakára készült diplomamunka, Farkas Milán kisfilmje nyerte el, amely az Arról, hogy mi a groteszk című novellát dolgozta fel.

Hirdetés

A második díjat a 21Orban néven dolgozó Orbán testvérek, Orbán Zalán és Orbán Koppány nyerték A végső kérdés című novellából készített adaptációjukkal.

Különdíjat kapott Bene Nikoletta Üres lap című animációja, amelyben Örkény István azonos című egyperces novelláját dolgozta fel, és elismerésben részesült Varga Máté és Bunda Balázs munkája, a Mindig van remény.

Különdíjat ajánlott fel a Budapest Film Academy is: Szarvas Szilárd angol nyelvű klipjét jutalmazták, aki a Hogylétemről című egypercesből Inside out címen készített filmet.

A zsűri után most a közönség választhatja ki kedvenc Örkény egypercesét: díjazzák a legtöbb szavazatot kapó filmalkotót is – a Daazo.com oldalán június 30-ig lehet leadni a voksokat. Ugyanitt további kisfilmeket is meg lehet tekinteni az Örkény-pályázatra készített alkotásokból.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Első stúdióalbumán dolgozik majd ByeAlex, miután kipihente az 58. Eurovíziós Dalfesztivál fáradalmait, de külföldre is kapott felkéréseket. Tovább

A Fonogram – Magyar Zenei Díjat, valamint a VOLTFolió-díjat idén közös gálaesten adják át. Bódi László Cipő előtt posztumusz életműdíjjal tisztelegnek. Tovább

4

Több európai lap szerint az Euróviziós Dalfesztivál dán győztese, Emmelie de Forest Only Teardrops (Csak könnycseppek) című dala nyúlás. Tovább

A Doors egyik alapítóját 74 éves korában érte a halál. A műfaj legjelentősebb billentyűsei közé tartozott. Tovább

Erős hétvégét produkált a Zsolnay Fesztivál Pécsett, ebbe még az időjárás szeszélye sem tudott bekavarni. Tovább

Időpont
2013
05
21
Megye
Város
Mozi
KERESÉS