Gyermekszínházi biennále Kaposvárott

Gulyás J. Attila

2012. május 06., 15:05
Tizenkilenc hazai és három külföldi társulat huszonhét előadással mutatkozik be a hétfőn kezdődő és szombatig tartó VI. Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén. A szűk költségvetés miatt több külföldi társulat a saját költségén vállalta a fellépést.

A bábszínházak mellett több „nagyszínház” is elviszi a legsikeresebb gyerekdarabját Kaposvárra, ahol – mint Novák János fesztiváligazgató a hétvégi sajtótájékoztatón kiemelte – tíz éve, hogy „szárnyakat kapott” a Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szövetség (Assitej) által is élénk figyelemmel kísért kezdeményezés.

Minden biennále egy-egy úgynevezett fókuszprogram köré épül fel. Két éve csecsemőszínházi produkciókkal lepték meg a legkisebbeket és szüleiket, az idei fesztiválon pedig vizsgaelőadással mutatkozik be a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínművészosztálya.

Hirdetés

ƒ„Nehéz években is lehet értéket létrehozni – utalt Novák János a biennále megrendezéséhez igen nagy nehézséggel összeállt költségvetésre. – Szomorú, hogy három előadás, köztük a Bárka Színház East Balkán című produkciója azért marad el, mert a kiválasztott darabot nem volt miből Kaposvárra utaztatni. Jó hír viszont, hogy egy német, egy francia és egy olasz társulat a saját költségén érkezik” – jegyezte meg az igazgató.

A fesztivál versenydarabjait kétszáz produkcióból válogatta ki Harangi Mária színrendező, az előadásokat a Bérczes László dramaturg, Kelemen József színész, a Kaposvári Egyetem beszédtanára és Sándor L. István kritikus alkotta zsűri értékeli. Holnap a kaposvári színház A Pál utcai fiúkkal, a Budapesti Bábszínház A hétfejű tündér című mesejátékkal, a Nemzeti Színház pedig a Náthán gyermekeivel mutatkozik be a biennálén, amelynek ingyenes utcai rendezvényeiről a Bábszíntér gondoskodik.

A május 12-éig tartó színházi mustrán látható lesz a Nézőművészeti Kft. A gyáva című előadása, amely a kábítószer-függőség stációit járja körül, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Olympos High School című darabja rendhagyó módon dolgozza fel az Odüsszeia történetét. Versenyezni fog a Hepp Trupp társulat Bódog és Szomorilla című, dobozok között játszódó tündérmeséje és a Hamupipőke is, amelyet a Vojtina Bábszínház visz színre.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Balaton egy borongós, hidegebb nyári napon sem unalmas hely. A Balatoni romok blog szerzői is jól tudják ezt. Tovább

Éppen pünkösdkor jelent meg Koinónia címmel Horváth Barna (1936–2009) református esperes életműsorozatának harmadik kötete, tizenkét teológiai tanulmány. Tovább

Eurovíziós Dalfesztivál

10. lett ByeAlex

18

10. helyen végzett ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztivál malmői döntőjében, ahol a 20 éves dániai Emmelie de Forest lett a győztes. Tovább

Ferenc pápa beszélgetőkönyvét olvasmányos, mégis filozofikus mélységű, és mindenekelőtt közvetlen könyvnek tartja a magyar kiadás fordítója és szerkesztője is. Tovább

Makovecz-templomokban Pál apostol szavait, Amerikában és Kanadában József Attila, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kányádi Sándor verseit tolmácsolta a Kaláka. Tovább

Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS