Harmadik bemutatójára készül a színház

TK
Forrás: MTI
2012. február 02., csütörtök 11:04
Az idei évad harmadik bemutatójára készül a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, amely ezúttal főként a gyerekeket várják a nézőtérre: a társulat a Terülj, terülj, asztalkám című népmesét dolgozza fel – írja a Krónika című kolozsvári napilap csütörtöki számában.

Az elmúlt években olyan mesejátékok szerepeltek a Tomcsa Sándor Színház repertoárján, mint A császár új ruhája, a Skatulyácska, vagy a Csipkerózsika, népmesét most először visznek színre – mondta el Csurulya Csongor, a társulat művészeti vezetője, a darab rendezője, aki ugyanakkor azt is reméli, hogy a darab a felnőttek tetszését is elnyeri. A héten már a hatszereplős zenés-táncos darab főpróbái zajlanak, a bemutatót a tervek szerint vasárnap tartják meg.

Hirdetés

A díszlet központi eleme egy kézzel festett óriási mesekönyv, amelynek forgatása révén különböző helyszínek tárulnak a nézők szeme elé és elevenednek meg a különböző jelenetek. A könyvet a Skatulyácska díszletét is tervező képzőművész, Biró Boglárka készítette, a táncos koreográfia Lőrincz József munkájának köszönhető.

Február folyamán összesen tíz alkalommal lesz látható az udvarhelyi színpadon a népmese. A rendező tervei szerint – mivel a darab nem fény- és térigényes – meghívásra akár a környékbeli településeken is bemutathatják.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Félszáz francia és közel hetven magyar remekművet tár majd a látogatók elé a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású kiállítása. Tovább

Sokunknak sosem volt kérdéses, aktuális-e még a 16. századi ballada a Déva várát építő kőművesekről. Alföldi Róbertnek sem az. Kritika és képgaléria. Tovább

Az amerikai hiphopsztár, Kanye West „menet közben” kért engedélyt Presser Gábortól, hogy a héten megjelent új albumán található egyik dalban használhassa az Omega slágerét, a Gyöngyhajú lányt. Eközben kiderült: a Prodigy & Alchemist múlt héten megjelent lemezén egy LGT-nóta szerepel, A siker. Tovább

A huszadik század második fele, ahogy kiváló magyar fotósok látták: egyebek között így jellemezhető a Kogart Galériában látható Analóg című kiállítás. Tovább

Busch Péter Boszorkánypöröly című bűnregényében egy rettegő alföldi kisközösség mindennapjaiba is betekintést nyerhet az olvasó. Alföldi thriller. Tovább

Időpont
2013
06
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS