Hatmilliárdra pályáztak, 340 milliót kaphatnak

BL
Forrás: MTI
2011. december 05., hétfő 20:25
Csaknem 800 szinopszis érkezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának nem egész estés filmek gyártására kiírt pályázataira. A kiírások célja az animációs, ismeretterjesztő és dokumentumfilmek támogatása – közölte az NMHH szóvivői irodája hétfőn.

A Médiatanács 2011 novemberében bocsátotta ki pályázatait a nem egész estés televíziós műfajok támogatására. A dokumentum-, ismeretterjesztő és animációs filmek alkotói összesen 340 millió forintos keretre pályázhatnak. A dokumentumfilmekre 140 millió, az ismereterjesztő filmekre 110 millió, az animációs filmekre 90 millió forint áll rendelkezésre – tartalmazza a közlemény.

A tájékoztatás szerint a televíziós bemutatásra szánt alkotások támogatására kiírt pályázatokra majdnem 800 pályamunka érkezett be, összesen csaknem mintegy 6 milliárd forintos támogatási kérelemmel. „Az új szemléletű pályázati felhívások figyelembe veszik a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos koncepcióját, a Médiatanács filmszakmával folyatott konzultációi során született javaslatokat, valamint a több mint tizennégy éves pályáztatási gyakorlat tapasztalatait, így az alkotók a korábbiakhoz képest egyszerűbb, ésszerűbb és kiszámíthatóbb rendszer szerint pályázhatnak” – olvasható a közleményben.

Hirdetés

A beérkezett munkák támogatásáról a Médiatanács a filmszakma képviselőit felvonultató bírálóbizottságok javaslata alapján dönt majd.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A kommunizmus üldözötteinek alakja, de a híres cseh irónia is színpadra kerül a Csekkold! – kortárs cseh színházi fesztiválon. Tovább

Újra a kultúra európai hírű központjává válhat a fertődi Esterházy-kastély – jelentette be a Forster Központ elnöke, Cselovszki Zoltán kerítésmászás után. Tovább

A cseh könyvszakma tart az Amazontól, és a könyvek áfájának emelését is megsínylették. A prágai könyvfesztivál magyar vendége Esterházy Péter volt. Tovább

Vázlatos útiterv, véletlenek és kanapészörf: bemutatták Lantos Gábor 100 nap északon című, napokban megjelenő könyvét. Tovább

Nem kolbászmustra: a vezető hazai fesztiválok mércéjével mérve is megállta a helyét a Pécsett megrendezett Zsolnay Fesztivál. Tovább

Időpont
2013
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS