Haydn-darabok az Esterházy-kastélyban

TT
Forrás: MTI
2012. július 11., szerda 08:45
Kilenc Haydn-szimfónia hangzik el péntektől vasárnap estig az Orfeo Zenekar előadásában, Vashegyi György vezényletével a frissen felújított fertődi Esterházy-kastélyban az Apollón és a hozzányitható Haydn Teremben.

A zenekar többéves projektjében egy kivételével már minden Haydn-szimfóniát eljátszott Eszterházán, emlékeztetve arra, hogy a műformát Haydn ottani zeneigazgatósága idején csiszolta tökéletessé.

„Jó néhány szimfóniát többször is megszólaltattunk Eszterházán, hiszen némelyik több verzióban is ismert. Csak egy maradt ki szervezési okokból, az amelyikben négy kürtöt ír elő a zeneszerző. Most három estén kilenc olyan darabot mutatunk be, amelyek közül a legkorábbi 1764-ben keletkezett, a legkésőbbit 1780-ban fejezte be Haydn, tehát az Esterházyaknál töltött első időszakból valók. A Sturm und Drang, a felvilágosodás egyik szellemi áramlatának hatását viselik, csak egy »kandikál ki« ezek közül, a 63-as sorszámú La Roxelane alcímű szimfónia” – mondta el az MTI-nek Vashegyi György.

Az idei rövid, a hagyománytól eltérően csak egy és nem két hétvégére szervezett sorozat érdekessége, hogy kis apparátusú műveket választottak, amelyek nagyon hitelesen mutatják meg, milyen lehetett Haydn idejében a hangzás – mutatott rá a karmester. Épp annyi zenésszel játszanak, ahány muzsikus a mester rendelkezésére állt 1762 táján, a vonóskart például három első hegedű, két második hegedű, egy brácsa, egy cselló és egy bőgő alkotja. „A bónusz az, hogy a harmadik estén fuvola is lesz” – tette hozzá.

Ezekre a koncertekre a zenekarnak pályáznia kellett a Nemzeti Kulturális Alap kulturális fesztiválok számára kiírt pályázatán. A kastély idei programjából látszik, hogy a Haydn Eszterházán elnevezésű, a Magyar Haydn Társaság által szervezett, nyár végi fesztivál az idén elmarad. Vashegyi György úgy látja, jó döntés volt a Régizenei Napokat Sopronból Eszterházára telepíteni.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Balaton egy borongós, hidegebb nyári napon sem unalmas hely. A Balatoni romok blog szerzői is jól tudják ezt. Tovább

Éppen pünkösdkor jelent meg Koinónia címmel Horváth Barna (1936–2009) református esperes életműsorozatának harmadik kötete, tizenkét teológiai tanulmány. Tovább

Eurovíziós Dalfesztivál

10. lett ByeAlex

20

10. helyen végzett ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztivál malmői döntőjében, ahol a 20 éves dániai Emmelie de Forest lett a győztes. Tovább

Ferenc pápa beszélgetőkönyvét olvasmányos, mégis filozofikus mélységű, és mindenekelőtt közvetlen könyvnek tartja a magyar kiadás fordítója és szerkesztője is. Tovább

Makovecz-templomokban Pál apostol szavait, Amerikában és Kanadában József Attila, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kányádi Sándor verseit tolmácsolta a Kaláka. Tovább

Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS