Hogyan építsünk fel egy sikerírót?

Irodalom

Hogyan építsünk fel egy sikerírót?

Kádár elvtárs, a marketingguru – avagy a könyvkiadás sikerei

Szathmáry István Pál

2012. május 26., szombat 13:47

Hogyan építsünk fel egy sikerírót, mitől lehet szexi egy könyvreklám, és kell-e parókát pakolni az író fejére, ha a tévébe megy? A „Reklám és irodalom” elnevezésű konferencián reklámszakemberek, fiatal írók és a könyvkiadók emberei keresték közösen az irodalmi siker titkát.

Nyomtatás

100 éve született Kádár János, az eltökélt, bár kissé fapados kultúrmenedzser, aki nemcsak a szovjet pezsgőt, hanem a világirodalom klasszikusait is odapakoltatta szépen a dolgozókkal a lakások polcaira – az ár nem számított. A nagy rendszergazda könyvkiadásra gyakorolt hatásáról Horváth Sándor történész tartott rövid, de annál alaposabb, számadatokkal kellően megpettyezett előadást a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) által szervezett konferencia kezdetén. 1963-ra könyvenként már 11 ezer eladott példánnyal lehetett számolni és 4600 könyv jelent meg évente, taroltak a szépirodalmi művek – szép összkép, ha kihagyjuk az írói megalkuvásokat a sztoriból. Kár, hogy a mai viszonyokra nehezen alkalmazhatóak az akkori módszerek: a hatóságilag szabott nyomdai árak és a teljes piacot lefedő állami könyvkiadás.

30 másodperc alatt dől el minden

Az irodalmi piac mai működéséről már Huszti Gergely, az Ulpius-ház korábbi, a Fanzine magazin jelenlegi főszerkesztője mesélt. Szomorú számok: jelenleg 5 millió ember, vagyis a lakosság fele semmilyen könyvet nem vesz a kezébe és úgy 700 000-re tehető a „folyamatos” olvasók száma, ők azok, akik évente 20 ezer forintnál többet költenek könyvekre. A szerkesztő egyébként arra biztatta a vállalkozó kedvűeket, hogy alapítsanak irodalmi ügynökségeket, hiszen Magyarországon mindmáig a kiadók próbálják adni-venni a szerzőket, nem mindig profi módon. A sokszor kárhoztatott terjesztők Huszti előadásában is előkerültek, profitorientált lelkivilágukat szépen példázza, hogy jelenleg olyan chip bevezetésén ügyködnek, ami a kosarunkba szerelve méri, melyik polcnál mennyi időt álldogálunk a könyvesboltban, hogy aztán majd manipulatíve pakolgassák ide-oda a könyveket. Elgondolkodtató volt hallani azt is, amit Huszti a könyv és a potenciális olvasó közötti 30 másodperces flörtről mondott: kutatások szerint 10 másodpercet szemezünk a borítóval, majd ugyanennyi időt szánunk a fülszövegre és arra is, hogy az áron merengjünk – ennyi idő alatt dől el egy könyv sorsa, ezzel kell számolni egy könyv tervezésénél.

Forrás: FISZ

Szintai-Molnár Péter, a PlotPoint kreatív ügynökség igazgatója arról beszélt röviden, milyen szerepet játszhat a közösségi média a könyvek eladásában. Az irodalom szerelmesei nyilván megelégedéssel hallgatták a Túró Rudi rendkívül sikeres Facebook-oldalát megálmodó szakember szavait arról, hogy egy bankkal összevetve a könyv komplex és egyedi termék, ezért nemcsak könnyebben lehet kommunikálni az erényeit, hanem egyenesen „szeretetmárka” építhető egy-egy alkotásból. Ha pedig szeretünk egy márkát, ezt az érzést hajlandóak vagyunk másokkal is megosztani – a korszellemhez igazodva nyilván az online közösségeken keresztül. Szintai-Molnár szerint ebbe az irányba kell haladni, jó lenne például, ha a digitális könyvek esetében is megoldható lenne valahogy a könyvek kölcsönadása. A fiatal írók médiaérzékenysége kapcsán Szintai-Molnár a konferencia szervezésében is oroszlánrészt vállaló Csepregi Jánost emelte ki, aki a hamarosan megjelenő, Az amerikai fiú című regényére azzal irányította rá a figyelmet, hogy álhírekkel és politikai odamondogatásokkal tűzdelt blogot hozott létre, amit rendszeresen főoldalra pakol az Index.

A paróka alól kivillanó igazság

A második körben a kiadói oldal jutott szóhoz. A beszélgetésben részt vettek: Szabó Tibor Benjámin a FISZ részéről, Tsík Sándor, a Csimota Kiadó munkatársa, Tegyi Tímea, a Magvető Kiadó PR-osa és Vándor Ágnes, az Ulpius-ház kommunikációs vezetője. A beszélgetést Kalmár András, a Kultúrpart főszerkesztője vezette. A vidám hangulatú, de azért némi szurkálódástól sem mentes csevej fontos kérdéseket érintett. Az alapszál: hogyan lehet felépíteni egy írót? Az Ulpius-ház annak idején éppen a marketingtudatosságával hívta fel magára a figyelmet, Vándor Ágnes el is mesélte, hogy először komoly megrökönyödést keltett, amikor a metróban kezdték hirdetni a könyveiket. Régebben az írók se keresték a nyilvánosságot, a tévébe is csak szinte erőszakkal lehetett betuszkolni őket. A mai fiatal írók viszont nem szégyellik a bulvárszereplést sem.

Persze ők is nyúltak mellé, hosszú évekkel ezelőtt annyira görcsösen igyekeztek felépíteni egy írónőt, hogy a beszédórák és a sztájliszt mellett még egy parókát is a fejére erőltettek egy tévészereplés kapcsán, aztán jól leblokkolt. Szabó Tibor Benjámin szerint a Sárkányfű című egykori irodalmi lap körül csoportosuló fiatal írók voltak azok, akik először kezdték tudatosan használni a médiát a magyar írók közül. Hogy sikerrel, azt jól mutatja a Nők Lapjában is állandó szerzőnek számító Grecsó Krisztián ismertsége, vagy Karafiáth Orsolya bulvármenetelése. Szabó szerint a sikeres írói profil ismérve, hogy 30 másodpercben, vagyis pár mondatban el lehet mondani, ki ez az író, mondjuk Karafiáth esetében az extrém parókákat (vándormotívum!) viselő bevállalós nő, míg mondjuk Varró Dani esetében az, hogy ő a jóságos nagy mackó, aki kedves verseket ír a gyerekeknek. A kultúrpesszimisták is lelazulhatnak egy csöppet: a szépírókat is el lehet juttatni a szélesebb közönséghez, legalábbis ezt állította Tegyi Tímea, szerinte ugyanis Grecsó vagy Tóth Krisztina nagyon is tudják, hogyan szólítsák meg az olvasót, és ügyesen használják a különféle médiafelületeket.

Forrás: FISZ

A beszélgetés egy ideig a celebírók körül forgott, ezen a téren leginkább Vándort és az Ulpiust találták meg a résztvevők, de ő biztosított mindenkit: egy celebbel is lehet bukni, ugyanakkor több sztárszerzőjüket is a védelmébe vette, ami Árpa Attila és Frei Tamás esetében némi derültséget váltott ki a közönségből. Többször előkerült a beszélgetés során az állami szerepvállalás kérdése. Vándort láthatóan őszintén sokkolta a közismert tény, hogy Magyarországon nem csak piaci alapon folyik könyvkiadás. Szabó bizonyult hályogkovácsnak: elmondta, hogy a szépirodalmat megjelentető kiadók egyharmada nem a piacról él, felveszi az állami támogatást, majd elteszi valami polcra porosodni azt a pár száz példányt, amit alibiből kihozott. A résztvevők nem titkolták, értelmetlen és etikátlan ez a gyakorlat, többek között azért is, mert ebből a képletből épp csak az olvasó marad ki, meg persze a szerzőnek sem érdeke, hogy olvasatlanul heverjen a műve valami raktárban. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon a mai napig nincs hiteles mérés az eladott könyvek számáról.

A gyerekkönyvek esetében kicsit minden másképpen néz ki. A Csimota által készíttetett felmérés például azzal az eredménnyel zárult, hogy a kiadó mint márkanév számít a legkevésbé, amikor egy szülő könyvet vásárol a csemetéjének. Nem találnák ki, de az ár a döntő! Tsík Sándor azt is elmondta, hogy itt a szerzők és az illusztrátorok is vándorolnak, tehát nincs az, mint a felnőtt szépirodalom esetében, ahol egy-egy szerzőt fémjelez, milyen „istállóhoz” tartozik. A beszélgetés résztvevői tanácsokkal is ellátták a pályakezdő írókat, ezeket összegezve elmondható, hogy nagyon fontos az önismeret, tudni kell, melyik kiadóhoz illeszkedik a pályakezdő írói arculata, és nem feltétlenül jó stratégia, ha rögtön egy nagy nevű kiadóban akar valaki kezdőként csapattaggá válni.

Partiarcok előnyben

A rendezvény utolsó etapjában a konferencia kapcsán kiírt pályázat – három szépirodalmi mű arculatát és alapvető marketingstratégiáját kellett megtervezni – befutóit elemezte három szakember: Perlaky-Papp József, a BKF docense, marketingtanácsadó, Szintai-Molnár és Szalai Balázs, a Kreatív vezető szerkesztője.

A zsűri értékelése nem csak azért volt tanulságos, mert többek között kiderült, a PR-os legfőbb feladata odatennie magát a társasági eseményeken – az egykor a fotexes Várszegi mellett dolgozó Perlaky-Papp például éveken át munkaköréből adódóan italozott a zeneipar fejeseivel – , hanem mert nagyon józan és gyakorlati tanácsokkal látták el az irodalom művelőit. A tanulság talán az lehetne, a termék eladása során bevetett trükkök semmit se érnek, ha maga a termék előállítója – ez esetben az író – nem tudja világosan megfogalmazni azokat az alapvető üzeneteket, amik a művét egyedivé és olvasásra érdemessé teszik. A könyvtrailer vagy a vírusvideó mit sem ér, ha nem egy okosan felépített marketinstratégia része, a Facebook-jelenlét vagy egy valóban hatékony blog fejlesztése rengeteg idő és pénz, nem érdemes felkészületlenül állni ezekhez.

A helyzet azért nem reménytelen: a három mű egyike Szabó Tibor Benjámin elbeszélése volt, amit az író úgy ajánlott a kiadójának, hogy a célcsoportját is megnevezte. Az elvált apáknak ajándékozható kötet reklámját megálmodó pályázati anyagát is azért méltatta a zsűri, mert sikerült egy jó szlogen (hűtlen apák kézikönyve) köré egy naprakész vizuális köntöst varázsolni, míg Csepregi már említett Az amerikai fiú című regénye olyan hatásos retró dizájnt kapott, ami láttán még az említett Kádár elvtárs is elégedetten emelné meg a krumplilevesbe mártott kanalát.

Címkék

reklám, könyvkiadás, irodalom, Kádár-rendszer, Kádár János, marketing, Fiatal Írók Szövetsége