rKissNelli
rKissNelli

Sokan találgatták, hogy ki és mit akar elérni a léggömbökkel, és egyesek talán nehezen hitték el, hogy nem a szavazatukra vagy az adójuk egy százalékára pályázik az ajándékozó. Pedig ilyesmiről nem volt szó. Csupán a public art egy megnyilvánulása volt ez, amely magán viselte az alkotó, egy portugál képzőművész-hallgató kedves, nyitott egyéniségének a nyomát.

Maria Inęs Afonso eredetileg Lisszabonban tanul, kép- és tervezőgrafikus, és most fejezte be az erasmusos vendéghallgatói félévét a Magyar Képzőművészeti Egyetemen – ebben a félévben két angol nyelvű kurzuson vettek részt az Erasmus-ösztöndíjas külföldi hallgatók, ahol a magyar diákokkal is együttműködtek. Az egyik kurzus témája a public art volt, ilyen alkotásokat kellett létrehozniuk a résztvevőknek. Volt olyan, aki egy szobrot készített, és ezt fényképezte le a város különböző pontjain, hasonlóan az Amelie csodálatos életében látott utazó törpéhez. De Maria Inęs Afonso ötletének is van egy kis „amelie-s” hangulata – mondja Harle Fanny, aki az erasmusosok budapesti munkáiból készült lakáskiállítás, a Vendégjárás kurátora.

A kiállítást két lakásban rendezték meg, mindkettőben külföldi ösztöndíjasok élnek, és ők maguk voltak a tárlatvezetők is. A lakásokban a budapesti félév alatt született munkákat láthatta a közönség, a public art tovatűnő alkotásait fotók formájában dokumentálták a művészek. A tárlat csak kétnapos volt, így ezen a héten már nem ér az erasmusosok ajtaján kopogtatni, viszont a projekt anyagát jól dokumentálja a Vendégjárás honlapja, érdemes itt nézelődni, az alkotók nevére kattintva láthatjuk az életrajzukat és műveiket is.

Fotó: Maria Inęs Afonso


A lufis meglepetés mindenképpen egyedülálló volt az erasmusos kurzusokra született alkotások között, mert – ahogy Harle Fanny elmondja – sem a szemináriumnak, sem általában a public artnak nem feltétele, hogy a hallgatók olyasmit valósítsanak meg, amivel örömet szereznek az embereknek. A műalkotás sikere viszont tagadhatatlan: Maria Inęs Afonsónak és a segítőtársainak érdemes volt hajnali négy órakor kikászálódni az ágyból, mert a történet azóta is kering az éterben, és szakmai körökben is felfigyeltek a projektre, eddig Bécsből és Lisszabonból jelezték, hogy szeretnék, ha náluk is történne ilyen csoda.

Fotó: Maria Inęs Afonso