Mostanság egyre nagyobb keletje van a filmzenének hazánkban is, s ebben fontos szerepe van a Budafoki Dohnányi Zenekarnak, amely már többedik alkalommal mozgatott meg tömegeket fellépésével. A mostani azért is külön elismerésre méltó, mert a foci-Eb még a labdarúgásra kevésbé fogékonyakat is megbabonázza, ráadásul az Eb első napjaiban járunk, ami még rizikósabb időszak a kezdeti, nem szűnő lelkesedés miatt. Mégis majd telt ház volt a múlt pénteki, FilMharmónikusok 2.0 fedőnevű koncerten – a Budapesti Nyári Fesztivál nyitórendezvényén –, amely meglehetősen eklektikus programmal igyekezett a legkülönfélébb célcsoportokat megfogni. Ha van apróbb kritika a produkcióval kapcsolatban, akkor talán ez. A komolyzene (Mendhelsson és Sibelius is bekerült az összeállításba), klasszikus hollywoodi blockbusterek dallamai és magyar instrumentális dallamok mellett honi és külföldi slágereket énekeltek a kertévés sztárok, Kocsis Tibor és Szirota Jennifer, a lezárásban pedig Tom és Jerryre hangszerelték Liszt Magyar Rapszódiáját. Összességében nem volt gond azzal, hogy a Házibuli Realityje, Rózsi Szerelem első vérigje is felcsendült a Tenkes kapitánya, Indiana Jones és a Volt egyszer egy vadnyugat mellett – de egy letisztultabb, tematizáltabb összeállítás szerencsésebb lett volna, akár mindegyik blokknak külön-külön koncertet szervezve.

A Dohnányi Zenekar legfőbb erősítését egyébként nem Kocsis és Szirota jelentette, a szemre is látványos létszámban megjelent Budapesti Akadémiai Kórustársaság kara egészen rendkívüli pluszt kölcsönzött a koncertnek, főleg azokban a zenékben, ahol eredetileg is hangsúlyos a kórus. Ilyen volt például a Morricone-overture, amit a Volt egyszer egy vadnyugatnak szenteltek, s talán csak a legvájtfülűbbeknek tűnt fel, hogy belecsempésztek egy részt A jó, a rossz és a csúfból is. Utóbbi csak azért tűnt fel, mert Eli Wallach nagy futása a Leone-univerzum egyik legjobb jelenete, s benne a legjobb Morricone-szerzemény hallható (Ecstasy of Gold).

A Morricone-blokk mellett a legsikerültebb részek egyébként a hollywoodi darabok voltak. Indiana Jones közülük is kiemelkedett, de remekbe szabott volt az eredetileg kakukktojásnak tűnő A nap könnyei témája is, ami – valljuk be őszintén – sem filmként, sem zeneként nem tartozik a felejthetetlen klasszikusok sorába. A Forrest Gump és A vissza a jövőbe viszont azért maradt el a várakozásoktól, mert nem volt annyira dinamikus és kemény, mint a filmekben.

Bár furcsán hangzott a Házibuli Realityje az eredeti férfihangtól eltérően nő előadásában, Szirota Jennifer így is megpendítette a nosztalgikus húrokat. A Szerelem első vérig slágerét Kocsis egyébként meggyőzőbben adta elő hölgytársánál, s teret engedett neki a duettben előadott Honfoglalás-betétdalnál, a Kell még egy szó című slágernél is.

Nemcsak ez a két magyar vonatkozása volt a koncertnek. A zenekar játszotta A Tenkes kapitánya legismertebb taktusait és a Szabadság, Szerelem Himnuszra írt melódiáját is. A ráadás pedig nem más volt, mint Liszt Magyar rapszódiája, amit a zenekar zongorakísérettel megspékelve arra a Tom és Jerry-epizódra játszott el, amelyben a macska Liszt darabját adja elő. Az 1946-os rajzfilm akkor Oscar-díjat nyert, a produkció pedig most nagy derültséget keltett és még nagyobb tapsot kapott. A show-elemekért hálás volt a közönség, de szerencsére közben a zene sem sikkadt el. Azt pedig tényleg jó látni, hogy instrumentális filmzenei koncertekre rendszeres igény mutatkozik hazánkban is.