Nagy nehezen csak frissült végre a Hugo Boss oldala, s ki is hirdették végre a győztest, aki természetesen nem is lehetett más, mint Kalmár István! Így már nem teljesen gáz, hogy törölték az első szavazás végeredményét, melyet óriási fölénnyel nyert meg a kalocsai mintás overall. A hazai F1-es rajongók szépen kitettek magukért, mert a második körben feltehetően még az előzőnél is nagyobb sallert osztott a mezőnyre a magyaros design.

De nem is érdemelt mást egy olyan cég, amelyik a játékszabályokat ilyen érdekesen kezelte. Még hogy sorsoltak?! Megköszönhetik egyébként a magyar szavazóknak, hogy a második körben is odatették magukat: ugyanis, ha egy másik pályázó nyert volna, akkor ugye elvették volna Kalmártól az egyébként teljesen jogos győzelmét. Ezt a diadalt végül is nem vették el tőle, csupán megosztották. A legutóbbi hírek szerint ugyanis a kalocsai mintás mellett a „kisorsolt” német designt is viselni fogja valamelyik McLaren-pilóta az idényzárón.

A győztes kalocsai mintás Hugo Boss pályázat
A győztes kalocsai mintás Hugo Boss-pályázat
Fotó: Hugo Boss

Hivatalosnak tűnő végeredmény – mondjuk a szavazatok számával, vagy egy végső sorrend – nincs a HB oldalán, csak a lényeg fogad minket: a kalocsai mintás ruha. De azért a jó öreg Jenson monológja is megér egy misét. Először ugye gratulál minden résztvevőnek, aztán megmondja a frankót: „Tudtam, hogy ez fog nyerni.” Nos, ha az angolok világbajnoka tudott róla, hogy mi volt az első szavazás végeredménye, úgy nem volt nagy kunszt tippelni. Mondjuk nekem is van egy tippem: ez a haknivideó sem tegnap készült…

Szabadedzések Indiában – Hamilton megint alkotott

Hoppá! Nagy örömködésben majdnem elfelejtettem, hogy a srácok már túl vannak két szabadedzésen is a Buddh elnevezésű pályán. (Tényleg így írják, nem én felejtettem le valamit.) Az elsőt Hamilton húzta be Vettel előtt, míg a második gyakorláson Massa repesztett a leggyorsabban – a változatosság kedvéért – Vettel előtt. Pedig az immár kétszeres világbajnok nem a második helyekhez szokott az idén.

Mr Pussycat Doll nem hazudtolja meg magát Indiában sem: Hamilton ezúttal csak egy sárga zászlót nézett el, jutalma háromhelyes rajtbüntetés lesz vasárnap. A időmérő edzésre egyébként szombat hajnali fél tizenegykor kerül sor, míg a versenyt ugyanekkor rendezik – egy nappal később.