Kaszkadőrnapok – forgasson ön is!

Grund
Forrás: MTI
2012. május 04., péntek 11:30
Kaszkadőrbemutatókra és interaktív programra várja a közönséget az etyeki Korda Stúdión belül működő filmpark május 19-én és 20-án, a pincefesztivál idején.

Somkuti András, a Korda Filmközpont ügyvezetője arról tájékoztatott, hogy a kaszkadőrök lovas, jelmezes jeleneteket mutatnak majd be a Borgiák című tévésorozat reneszánsz díszletében, „belakják” a Hellboy 2 című hollywoodi produkció New York-i díszletutcáját is. Gulyás Kiss Zoltán, a Magyar Kaszkadőr Szövetség elnöke és csapata tréninget is tart a vállalkozó kedvűeknek.

A filmes tematikus park márciusban érdekes interaktív programmal bővítette szolgáltatásait, és bevonja a látogatókat a filmkészítés egyes gyártási folyamataiba. Erre lehetőséget teremtenek a májusi rendezvény idején is. Rövid játékfilmet készítenek, és a látogatók előzetes bejelentkezés alapján bekerülhetnek a Filmbuilding program egy-egy 10-15 fős stábjába. Megismerhetik a forgatások hangulatát, a színészek és a filmet készítő csapat tagjainak munkáját.

Az öt éve működő Korda Stúdió számos produkció forgatásának adott helyet. Ott forgott többek között a Borgiák című tévésorozat két évada, ott készült a Pokolfajzat 2 – Az Aranyhadsereg, a Kaméleon és a Valami Amerika 2 című játékfilm, továbbá Az idők végezetéig és A katedrális című tévésorozat folytatása, valamint számos magyar és külföldi videoklip és reklámfilm.

A stúdió tavaly nyitotta meg a filmgyártás iránt érdeklődő közönség előtt a Korda Filmparkot, Európa egyetlen filmes tematikus parkját, ahol nemcsak látványosságot kínálnak a közönségnek, hanem a filmgyártás folyamatába is bevonják az érdeklődőket.

Hirdetés

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az iskolateremtő klasszikusoktól a legújabb képzőművész kísérletezőkig: képregény-történeti kiállítás nyílt a Hegyvidék Galériában. Tovább

A Balaton egy borongós, hidegebb nyári napon sem unalmas hely. A Balatoni romok blog szerzői is jól tudják ezt. Tovább

Éppen pünkösdkor jelent meg Koinónia címmel Horváth Barna (1936–2009) református esperes életműsorozatának harmadik kötete, tizenkét teológiai tanulmány. Tovább

Eurovíziós Dalfesztivál

10. lett ByeAlex

20

10. helyen végzett ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztivál malmői döntőjében, ahol a 20 éves dániai Emmelie de Forest lett a győztes. Tovább

Ferenc pápa beszélgetőkönyvét olvasmányos, mégis filozofikus mélységű, és mindenekelőtt közvetlen könyvnek tartja a magyar kiadás fordítója és szerkesztője is. Tovább

Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS