Fesztivál

Kevesebb falu, több udvar – közeleg a Völgy

rKissNelli
rKissNelli

2012. május 02., szerda 18:18
A tavalyi sikerek után nem is csoda, hogy a falusi udvarok varázsát lovagolja meg idén is a Művészetek Völgye. Július 27. és augusztus 5. között megint külön udvara lesz Kapolcson Palya Beának és versudvara a Kalákának, a Blue sPot zenekarnak, és újdonságképpen Hobónak is.

Akik eddig is Kapolcsnak becézgették a Művészetek Völgyét, azoknak lassan szó szerint is igaza lesz: idén az eredeti ötből és a tavalyi háromból már csak két falu lesz részese a völgyprogramoknak. Az ok pedig persze a forráscsökkenés: Márta István elmondása szerint 81 millióból gazdálkodik az idei Művészetek Völgye, ennek egyharmadát szponzori támogatásból és jegybevételekből teremtené elő a szervező Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet, a többit kormányzati és pályázati forrásból fedezik.

A lelkesedés mindenesetre töretlen, az igazgató idén is százhúszezer vendégre számít. Márvány Gyula TIborné, Kapolcs polgármestere a Magyar Nemzetnek arra a kérdésére, vajon hogy lehet ennyi fesztiválozót elszállásolni egy ekkora faluban, már tavaly is azt válaszolta: „Élére fektetjük őket!” Ez valószínűleg idén is így lesz, már csak azért is, mert Kapolcsra és Taliándörögdre korlátozódik a Művészetek Völgye, és mindenki ott szeretne lenni, ahol a fesztivál szíve dobog.

Hirdetés
Márta István megnyitja a Völgyet 2010-ben

Fotó: Muray Gábor


Bár a látogatottság csökkenésével valószínűleg nem kell számolni, mégis inkább családias irányba igyekezne az idén huszonkét éves fesztivál: kötetlen, laza, „tematikus” udvarokra koncentráló programot terveznek erre az évre. A pénzhiány miatti csendesülésnek pedig megvan az az előnye, hogy több esély jut a halk szavú művészeti ágaknak. Például az irodalomnak: a Kaláka-versudvar koncertjei, felolvasásai, zenét és verset összebarátkoztató improvizációi meglepően nagy közönséget vonzottak már előző évben is. Már most elkészült az a videó, amely a Kaláka-udvarba hívogat minket a Völgy idejére, és felbukkan a kamerák előtt Lackfi János is, aki az udvar egyik arcaként blogot is vezetett az elmúlt évben Kapolcson. Persze az improvizálásban is derekasan részt vett, és rajta kívül is sokan vihettek haza új verseket Kapolcsról.


Felbuzdulva azon, hogy ennyi új mű bölcsője volt a tavalyi Völgy, ebben az évben már pályázatokkal is generálják a termelést. Palya Beánál a zene és a beszélgetések mellett irodalmi pályázat is lesz, sorsfordító úti élmények elbeszélésével jelentkezhet az általános és középiskolás korosztály, a Blue sPotnál pedig zenei szerzeményeket várnak, és azok is jelentkezhetnek, akiknek lenne bátorsága együtt zenélni Roy és Ádámmal, Fekete Jenővel, Pribojszki Mátyással, az S-modellel, Benkő Zsolttal vagy az udvar főszervezője, a kortárs rhythm & blues, a rock, a folk és a drum & base elemeit elegyítő Blue sPot zenekar tagjaival. Már ebből a névsorból is látszik, hogy a Blue sPot udvar szép koncertfelhozatallal járul hozzá az idei Művészetek Völgye sikeréhez, a programjuk és a pályázati felhívásuk is fent van már a Blue sPot Café blogon.

Adathalászat a Művészetek Völgye megnyitóján

Fotó: Muray Gábor


Újdonságként, de hasonló elgondolás alapján Hobó is több napon át saját udvarban fogadja a völgybe érkezőket. Szó lesz a nála megrendezett programokon bluesról, rockról, Jimi Hendrixről, Jim Morrisonról, a Rolling Stonesról olyan beszélgetőtársakkal, mint például Vidnyánszky Attila, Tátrai Tibor és Ferenczi György.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A cseh könyvszakma tart az Amazontól, és a könyvek áfájának emelését is megsínylették. A prágai könyvfesztivál magyar vendége Esterházy Péter volt. Tovább

Vázlatos útiterv, véletlenek és kanapészörf: bemutatták Lantos Gábor 100 nap északon című, napokban megjelenő könyvét. Tovább

Nem kolbászmustra: a vezető hazai fesztiválok mércéjével mérve is megállta a helyét a Pécsett megrendezett Zsolnay Fesztivál. Tovább

Első stúdióalbumán dolgozik majd ByeAlex, miután kipihente az 58. Eurovíziós Dalfesztivál fáradalmait, de külföldre is kapott felkéréseket. Tovább

2

A Fonogram – Magyar Zenei Díjat, valamint a VOLTFolió-díjat idén közös gálaesten adják át. Bódi László Cipő előtt posztumusz életműdíjjal tisztelegnek. Tovább

Időpont
2013
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS