Több tanulságot is hozott az este. Az egyik az, hogy ne induljunk el a MOME-ra a stylistunk vagy divattervezőnk megkérdezése nélkül. Messze már az az idő, amikor a művészek és a reménybeli iparostanoncok minden szándék nélkül öltöztek lepukkant népművelőnek. A gondosan megválogatott lazaság divatja annyira fertőz itt, hogy a résztvevők többsége minden gond nélkül el tudna vegyülni London örökös bohémnegyedében, vagyis az East End valamelyik felkapott szórakozóhelyén. De mivel ez nem a társasági rovat, már csak annyit tennénk ehhez hozzá, hogy maga a díjátadó is egészen jól szervezett és átgondoltan laza volt, azért pedig külön dicséret illeti a szervezőket, hogy a ceremónia paródiáját is megrendelték, és a TÁP Színház két fellépője kegyetlenül és szellemesen ütötte le az előzőleg feldobott magas labdákat.

Persze ez nem azt jelenti, hogy a rendezvény bármilyen formában is nevetséges lett volna, bár magyar viszonylatban szokatlan volt megtapasztalni az eseményt jellemző felszabadult derűt. Az Országos Főépítészi Iroda támogatását élvező pályázatra 368-an regisztráltak annak idején, majd a 210 tényleges résztvevőből végül 152-en jutottak tovább. A kiválasztási procedúra mellett előadások is zajlottak olyan, a játéktervezés világát alaposan ismerő nagy nevek meghívásával, mint például Mérő László vagy Kelle Antal. A 2012. május 10-én megrendezett díjkiosztón a nyolc döntős pályázat prezentációját láthatták és hallhatták az érdeklődők.

Fotó: Ráday Péter

 

És ez is egy fontos tapasztalat: látni, mennyire nehéz és fontos műfaj a prezentáció, milyen komoly kihívás egy kreatív ötlet szavakba öntése. Váltakozó színvonalon ugyan, de minden előadó jól teljesített, időnként egészen stand up-ba hajló jelenetek is tűzdelték az öt percre szabott előadásokat. Ezek a bemutatkozások abból a szempontból is nagyon hasznosak voltak, hogy segítettek közelebb hozni hozzánk, laikusokhoz, milyen gyötrelmekkel, döntési helyzetekkel, zsákutcákkal és menekülési útvonalakkal gazdagon rögözött út, míg az első ötletből kézzelfogható – de legalábbis ujjainkkal a mobil vagy a táblagép képernyőjén piszkálgatható – játék lesz.

A Hg.hu szakmai oldal különdíját elnyerő AXYZ esetében a tervezők, vagyis Domán Rajmund és Sáfrány Attila azért döntöttek a kártyajáték megvalósítása mellett, mert többen is lehet játszani, kicsi a kivitelezés költsége, nagy a variációs lehetőség, és esetenként magyarázat nélkül is játszható. Az AXYZ esetében egyébként a klasszikus kártyalapok „szabadultak ki” a megszokott terükből, a játék ugyanis különféle térbeli formák kirakására ösztönzi a játékost – mondhatnánk, az építőkockák világa és a kártyázás nászáról van szó.

A kártyajáték és az építőelemek kreatív flörtje


Az egyik legtudatosabb tervezőnek Nagy Diána bizonyult. Kreatigris névre hallgató összerakós játéka elkészítésekor a környezettudatosság volt az egyik fő szempont, valamint a szociális küldetéstudat: olcsón legyártható, hajlékony, több helyen gravírozott műanyaggal dolgozott, ami a vak vagy a mozgásszervileg korlátozott gyerekek számára is megkönnyíti a játékot, a kisgyerekekre pedig a legörbített élek kialakításával gondolt. A játék lényege: kirakni egy kedves tigrisfigurát. És ha még azt is hozzátesszük, hogy a csomagolást is úgy tervezte meg, hogy a polcra téve is esztétikus hatást keltsen, akkor tényleg azt mondhatjuk: lelkiismeretes munkáról van szó.

A Tervhivatal alkotói nem tudtak jelen lenni, helyettük egy kedves ismerős ismertette Faces nevű játékukat, ami „egyszerű, mint a faék”, amin nincs mit csodálkozni, hiszen különös alakú faékekből lehet mindenféle formákat kirakni. A játék ötletét érdekes módon a 3D-modellezés adta, melynek során a kész felületek – mondjuk egy emberi arc is – ilyen térelemekből rakódik össze, csak ezt már nem látjuk a később „ráhúzott” felületek miatt. Ez esetben is a jó öreg kockajáték szelleme kísértett tehát.

A díjnyertes ötlet


Külön ki kell emelni Samu Bence munkáját, a Kultúrgrund képzeletbeli különdíjának nyertesét. Samu rendkívül szellemes és kifinomult programot írt, amit kötelezővé tennék az iskolák számára: képes ugyanis közelebb hozni a zene matematikai szépségét. Nem is játék igazán az általa fejlesztett szoftver, legalábbis nem abban az értelemben, hogy nyerni kellene-lehetne benne. Különféle magasságokból engedhetünk el golyókat, amik egy „bolygóra” pattanva a távolságtól függően szólalnak meg és szolgáltatnak ütemet, hiszen a távolság a ritmus gyorsaságát is meghatározza. A „bolygó” belseje tulajdonképpen egy üreges masina, ha ráközelítünk, áthangolhatjuk az „alkatrészeit”, és máris más lesz a hangok hangzása. Annyi „bolygórendszert” alkotunk, amennyit csak akarunk, ezek hangereje attól függően változik, hogy a képernyőn merre mozgunk.

Kockázzon táblagépen


A MOME különdíját Kiss Bence Ádám és Nagy Ágoston munkája, a Tactile nevű fejlesztés nyerte, ami különleges dobókockákat „szoktatott” hozzá a táblagép felületéhez, és a kockák különféle módon történő hozzáérintésével játszhatunk a gépen vagy zenélhetünk. A kétmillió forintos fődíjat pedig a Build&Lead játék nyerte el. Az erLab által fejlesztett játékot a közösségek kialakulásának és növekedésének matematikai problémája ihlette. A táblagépre írt játék lényege, hogy a sejtkockaszerű lényeket simogatással (demokratikus megközelítés!) motiválva növeljük a felületet, ebbe különféle akadályok és segítségek is beleszólnak, illetve a stratégiai döntéseinknek is komoly szerepe van.

Fotó: Ráday Péter


A díjkiosztón többször is elhangzott: hagyományteremtő szándékkal írták ki az eseményt. A végeredmény biztató, ezért csak bízni lehet abban, hogy lesz folytatása.