Kiosztották az Artisjus-díjakat

TT
Forrás: MTI
2012. április 12., csütörtök 21:30
Az Artisjus Irodalmi Nagydíját Spiró György, Könnyűzeneszerzői Életműdíját pedig Malek Miklós kapta az idén. A szerzői jogvédő egyesület nyolc kategóriában odaítélt zenei és irodalmi elismeréseit csütörtökön adták át Budapesten.

Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület közleménye szerint az év produkciója a Hobo Blues Band búcsúkoncertje, az év könnyűzeneszerzője Szirtes Edina „Mókus”, könnyűzenei szövegírója pedig Beck Zoltán lett. Az év komolyzenei művének járó díjat Decsényi János Samblant de joie című alkotása nyerte el. Az év magyarnóta-szerzőjének pedig Jászteleki Sánta Józsefet választotta a zsűri.

Artisjus irodalmi díjat ítéltek Zalán Tibornak, Papp Sándor Zsigmondnak és Varga Mátyásnak. Az Artisjus irodalmi nagydíjasát méltatva Grecsó Krisztián többek között azt emelte ki, hogy Spiró György a hozzá mindennél közelebb álló élményanyagról, a saját hagyományáról, örökségéről higgadtan, tárgyiasan, távolságtartóan és gyönyörű egyszerűséggel tud írni. „Ez száz évente egyszer, ha sikerül” – jegyezte meg Grecsó Krisztián.

Zalán Tibor Göncölszekér című könyve a díjazottat méltató Margócsy István szerint kitűnő kisprózai elbeszéléseket tartalmaz, amelyeknek műfaját a klasszikus értelemben vett novella és a tárca igen szerencsés keresztezéseként lehetne meghatározni. Báthori Csaba méltatása szerint Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek című könyve nagy erővel, rendkívül változatos és érzékletes stílusban, aprólékos pontossággal idézi fel az 1989-es romániai rendszerváltás előtti és utáni hétköznapokat.

Varga Mátyás Parsifal, parsifal című verseskötetét méltatva Ferencz Győző arra mutatott rá, hogy a díjazott a világirodalom egyik nagy, többféle változatban fennmaradt, de voltaképpen töredékes legendáját töredékként emeli saját költészetébe és szembesíti az egyszeri, megváltásra váró emberi élet kiszolgáltatottságával. A Könnyűzeneszerzői Életműdíjjal jutalmazott Malek Miklós sokoldalú, műfajokon átívelő szaktudását Victor Máté zeneszerző, az Artisjus elnöke méltatta, kiemelve, hogy ez teszi megkerülhetetlenné a beat korszakban született slágereket vagy együttműködését Hofi Gézával éppúgy, mint a 90-es években írt szimfonikus zeneműveket, amelyekkel pályája kiteljesedett.

Az év produkciója, a Hobo Blues Band dupla búcsúkoncertje kapcsán Szabó Áron elmondta, hogy az elismerés nem csupán a búcsúkoncertnek szól, az egyesület a Hobo Blues Band teljes múltja előtt is tiszteleg azzal, hogy ezt a fellépést választotta az év könnyűzenei produkciójának.

Az év könnyűzeneszerzőjét méltató Czutor Zoltán szerint Szirtes Edina „Mókus” díja két szempontból is mérföldkőnek számít: egyrészt mert még sosem volt női díjazottja ennek a kategóriának, másrészt mert az ő alkotásait hallgatva adódik a kérdés: érdemes-e különbséget tenni komoly- és könnyűzene között. Az év könnyűzenei szövegírójának méltatásában Bródy János kiemelte, hogy Beck Zoltán, a 30Y zenekar frontembere, dalszerzője stílusteremtő szövegírói, előadóművészi tevékenységével jelentősen hozzájárult az igényes pop-rock kultúra magyarországi térnyeréséhez.

Az év komolyzenei műve, Decsényi János Samblant de joie című Machaut-kommentárjai kapcsán Hollós Máté zeneszerző úgy vélte: Decsényi János nem riad vissza a jövőbe mutató technika alkalmazásától, miközben inspirálja őt a múlt, a korábbi évszázadok költészete és zenéje. Az év magyarnóta-szerzőjét, Jászteleki Sánta Józsefet Nógrádi-Tóth István méltatta a díjátadón.

Hirdetés

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

ByeAlex a döntőbe jutással is elégedett, színpadi produkciójának kísérőzenészei optimistábbak. Tovább

Ferenc pápa beszélgetőkönyvét olvasmányos, mégis filozofikus mélységű, és mindenekelőtt közvetlen könyvnek tartja a magyar kiadás fordítója és szerkesztője is. Tovább

Makovecz-templomokban Pál apostol szavait, Amerikában és Kanadában József Attila, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kányádi Sándor verseit tolmácsolta a Kaláka. Tovább

A hét összeállítása mi máshoz kapcsolódna, mint a világ legjelentősebb filmes seregszemléjéhez, a cannes-i filmfesztiválhoz? Tovább

A román Fanfare Transilvania fúvószenekar vezetésével a kulturális fesztivál ismét bevonult a Zsolnay Kulturális Negyedbe. Tovább

Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS