Láttak már kutyasuttogót akció közben?

Ficsor Benedek

Ficsor Benedek

2017. március 16., csütörtök 21:34

Nem tudja, hogyan parancsoljon a kutyájának? Képtelen leszoktatni róla, hogy szétrágja a papucsokat? Agresszív, kezelhetetlen, önfejű az eb? Ne aggódjon, már nem kell sokat várnia, a hétvégén egy csapásra megoldódnak a gondjai. Európai turnéja keretében ugyanis ismét hazánkba látogat Cesar Millan, a világhírű kutyaviselkedési szakember, aki láttán a négylábúak menten megjuhászodnak. A gyakran „csodálatos kutyadokinak” vagy kutyasuttogónak nevezett showman március 18-án, a Papp László Budapest Sportarénában lép színpadra.

– Igyekszem majd ismét boldoggá tenni a rajongóimat és persze a kutyájukat is – hangsúlyozta Millan. – Hiszen az előadásaim célja éppen ez: egy boldogabb, harmonikusabb és modernebb kutya-gazdi kapcsolat kialakítása.

Cesar Millan nagypapája mexikói farmján nőtt fel, és saját bevallása szerint, már gyermekkorában is nagyszerűen szót értett a kutyákkal. Az állatokkal való szoros kapcsolata azonban elijesztette társait, így bár a kis Cesar mindig arról álmodott, hogy egyszer focista lesz, csapattársak hiányában csak az őt körülvevő négylábúakra számíthatott.

A szegénység és a kilátástalanság elől 1990-ben, huszonegy éves korában illegálisan átszökött az Egyesült Államokba. Angolul nem tudott, első munkahelyén azonban erre nem is volt szüksége: egy kutyakozmetikához vették fel, ahol hamar kiderült, remekül ért az állatok nyelvén. Különleges képességére sokan felfigyeltek, többek között Will Smith amerikai színész is, akit annyira megragadott Cesar Millan tehetsége, hogy egy évig fizette az angol nyelvtanfolyamát, majd beajánlotta az ismerőseinek is, innen pedig már egyenes út vezetett a világhírhez.

A kutyadoki 2000-ben a National Geographic csatornán debütált a Dog Whisperer (A csodálatos kutyadoki) című sorozatával, de több könyvet is írt, amelyekben kétségbeesett gazdiknak adott tanácsot, az egyik műve iskolai tananyaggá vált Kaliforniában. Cesar Millan 2002-ben hozta létre az Egyesült Államok első kutyapszichológiai központját, ahol sérült és nehezen kezelhető ebek kaptak szakértő segítséget. Munkáját számos díjjal ismerték el, 2005-ben a Nemzeti Állatvédő Liga részesítette különleges dicséretben.

Hírnevét még az sem tépázta meg, hogy tavaly állatkínzással vádolták meg, amiért az egyik műsorában egy sertés társaságában szeretett volna jobb belátásra téríteni egy heves francia buldogot, aki azonban nem rajongott a szabályokért, és inkább megkóstolta a malacka fülét. A csúnya sérülés miatt dühös sertésbarátok petíciót indítottak, hogy a National Geographic vegye le a műsoráról Cesar Millan sorozatát. A csatorna azonban kiállt sztárja mellett, mint közleményükben írták, a malacnak nem esett komoly baja, ellátták, és azóta is boldogan éli életét.

– Hiszek abban, hogy a kutyák tökéletesek, nagyon kevés olyan egyed van, amelynek születésekor idegrendszeri problémái lennének – fogalmazott lapunknak 2015-ben adott interjújában Cesar Millan. – Csupán az emberek rossz hozzáállása miatt sérülnek. Mi, emberek bonyolítjuk túl az ő életüket.

– Míg a kutyáink a jelenben, mi a múltban élünk – hangsúlyozta a kutyadoki. – Épp ezért kell kijelölni a kutya határait már kölyökkorban, a harmóniát csak ez teremtheti meg ember és állat között. A testmozgás, a fegyelem és a szeretet hármas egységét azonban minden kutyánál az igényeihez idomulva kell kialakítani.

Aki még ennél is többre kíváncsi, szombaton a sportarénában képezheti tovább magát a Cesar Millan-féle kutyapszichológiában.