Film

Legyőzhetetlen Bosszúállók

kgy

2012. május 07., hétfő 13:18
Még a legvérmesebb reményeket is felülmúlta a Bosszúállók című film, amely minden idők legjobb észak-amerikai indulását produkálta a hétvégén. 200 millió dollár három nap alatt: döbbenet.

Múlt héten azon lamentáltunk, hogy egy jelenség van-e születőben a Bosszúállók tengeren inneni fogadtatása alapján, ám a hétvégi amerikai premier nemcsak kiegyenesített minden kérdőjelet, hanem egyenesen cunamiként söpört el minden kételyt.

A Bosszúállók fenomenális eredményeket produkálva és az előzetes optimista becsléseket is túlszárnyalva elképesztő, 200,3 millió dolláros bevételt húzott be három nap alatt. Ezzel minden idők legjobb első hétvégéjét érte el, letaszítva a trónról a Harry Potter-saga fináléját (169,2 millió dollár). A film emellett továbbra is arat a nemzetközi piacokon is, így máris 641,8 millió dollárnál tart, s tekintettel arra, hogy Észak-Amerikában már nem a 400 millió a tét, hanem hogy meglesz-e az 500, nyugodtan kijelenthető, hogy bőven 1 milliárd felett zár a Marvel-film csak a mozikban!

Már a csütörtök éjféli első vetítések elsöprő sikere után várható volt az abnormális fogadtatás, s bár a pénteki rekord megmaradt Potteréknek, a szombati és vasárnapi rekord mellett a Bosszúállóké immáron a 100, 150, 200 millió dolláros bevételt a leggyorsabban elérő mozi rekordja. Külföldi szakértők egyetértenek abban, hogy a siker záloga a tudatos marketingkampány, a Bosszúállók érkezését ugyanis gyakorlatilag már a Thor, Amerika kapitány, A hihetetlen Hulk mozikban is „reklámozták”, a pavlovi reflex pedig maradéktalanul működött. A teljesség kedvéért írjuk le a nyilvánvaló statisztikát, hogy az amerikai nézők 60 százaléka 25 év alatti férfi volt, vagyis elmondható, hogy a célzott szubkultúra tökéletes megszólítása sikerült az elmúlt három napban.

Ezek után még határozottabban igaz néhány nappal ezelőtti elmélkedésünk a képregény-adaptációk elkövetkező években várható uralmáról, s legközelebb a Batman-film alapján lesz megállapítható, hogy lehet-e többször Budán kutyavásár. Jelenleg nem nagy tétben fogadnánk ennek ellenkezőjére.

Hirdetés

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Balaton egy borongós, hidegebb nyári napon sem unalmas hely. A Balatoni romok blog szerzői is jól tudják ezt. Tovább

Éppen pünkösdkor jelent meg Koinónia címmel Horváth Barna (1936–2009) református esperes életműsorozatának harmadik kötete, tizenkét teológiai tanulmány. Tovább

Eurovíziós Dalfesztivál

10. lett ByeAlex

20

10. helyen végzett ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztivál malmői döntőjében, ahol a 20 éves dániai Emmelie de Forest lett a győztes. Tovább

Ferenc pápa beszélgetőkönyvét olvasmányos, mégis filozofikus mélységű, és mindenekelőtt közvetlen könyvnek tartja a magyar kiadás fordítója és szerkesztője is. Tovább

Makovecz-templomokban Pál apostol szavait, Amerikában és Kanadában József Attila, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kányádi Sándor verseit tolmácsolta a Kaláka. Tovább

Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS